Depresszió
gondolom te az ambulanciára jártál, na az meg végképp ilyen neszesemmifogdmegjól. a VIKOTE-ről nem hallottam még semmit, mindenki szerencséjére, úgyhogy most nem fogok hasonlóan kellemes történetek mesélésébe kezdeni. azért ott fizetni is kell, már csak ebből kifolyólag is remélhető talán, hogy átháthatóbb a rendszer, és esetleg valami haszna is van. így vagy úgy, remélem, hogy sikerrel jársz!
istenem, mennyire semmit nem ért ez a mai napom sem. át is aludhattam volna.
hát, ezután kíváncsi leszek a VIKOTE-ra, remélem, ott összeszedettebbek. egyelőre ott tartunk, hogy telefonon azt mondták, igen, foglalkoznak sématerápiával. mondanám, hogy eddig egy jó pont, de egyelőre még csak ugyanott tartunk ezzel, mint a SOTE első alkalmával.
Idézet tőle: KiscsillagHeimweh!
Miket hallottál még az ottani terápiáról?
Más:
Te most jársz valahova?
először is. több "ismerősömet" is "kezelték" ott hosszabb távon, és viszonylag eredményesen. borderline volt mindegyikük. és sématerápiára jártak. ezen felbuzdulva bejelentkeztem én is, mikor már végképp nagyon magam alatt voltam. kaptam időpontot első alkalomra, mindenek előtt teszt kitöltésre. még örvendezett is a hölgy, mert, hogy "most pont felszabadult néhány terapeuta, nem kell sokat várni!". rohadtul fellelkesültem, hogy talán van reményem. másnap felhívtak és arról érdeklődtek ki az orvosom, satöbbi. majd közölték, hogy sajnos ilyen problémákkal (borderline) nem foglalkoznak. nyilván közöltem vele, hogy pontosan tudom, hogy ez nem igaz, de ő még egyszer közölte, hogy nem foglalkoznak borderline-al, úgyhogy nem tudnak nekem segíteni. ennyi. akkor abba a szituba majdnem beledöglöttem.
és ezek után ez a téma gyűrűzött tovább. egy másik ismerősöm akinek a magánterapeutája a SOTE-n is ügyködött, megkérdezte nekem az illető szakembert, hogy most, hogy is van ez. ő is azt mondta, hogy nem foglalkoznak borderline betegekkel, és eleve csak a kvázi kevésbé problémás pácienseket vállalják, akiknek a helyzetén, állapotán, záros határidőn belül lehet érdemben javítani. a többiek ha szabadidejük engedi nyugodtan felakaszthatják magukat.
és ezen kívül még nagyjából egy tucat egymásnak tökéletesen ellentmondó, de abszolút hiteles forrásból származó információ jutott el hozzám. magyarán nagyon úgy fest, hogy ez a hely egy echte bolondokháza, ahol maguk a szakemberek, és az egész brigád is ápolt, vagy legalábbis ápolásra szorulna. ez amit PhilC írt, tökéletesen beleilleszkedik ebbe a képbe. maguk az érintettek sem tudják, hogy mit csinálnak, mit kínálnak és mit nem. vagy tudják csak hülyének nézik az embert, és nem mondják meg neki, hogy "bocs, a te orvosod nem csókos errefelé, úgyhogy szevasz", vagy azt, hogy "bocs, te túl problémás vagy nekünk, ásd ki nyugodtan a sírodat és feküdj bele hamar".
persze nem akarom senkinek a kedvét elvenni, már ha van. de engem ez az egész egy kaszinóra emlékeztet. van akit beengednek, gurít egyet és megüti a főnyereményt. van akit beengednek, majd mindenféle értelmezhetetlen indokokkal mogorván kitessékelnek mielőtt még belejöhetett volna. és persze van akit be sem engednek. a racionalitásnak, az átláthatóságnak nyoma sincs a történetben.
Idézet tőle: KiscsillagTe most jársz valahova?
csak a csoportra, más lehetőségem nincsen, és nem is lesz.
Agobri!
Sajnos azt nem tudom, hogy ezek a téveszmék (bűnösségi ill grandiózus) mire utalhatnak.
Azt hittem bentfekvős lesz. Ezek szerint bejárós. Ez talán jobb, így nem szakad el tőletek!
Nagyon drukkolok, hogy ott meg tudjon nyílni és a hasznára váljon a terápia.
Milyen hosszúságú terápiát javasoltak neki?
Teljesen megértelek Harmony. 🙁
Idézet tőle: heimweh.Idézet tőle: PhilC...én már a legeslegelső (!) alkalomra is úgy mentem el, hogy én sématerápiára akarok járni, mire mondta akkor a lógusom egy kollégája (aki az interjút vezette), hogy jó helyen járok, náluk van ilyen, az utolsó előtti terápiás alkalmon meg bemondta a lógusom, hogy nem, náluk nincs ilyen, és hogy biztos valami félreértés történt. hát, az biztos, és az is, hogy nem az én részemről, de mindegy.
fantasztikus hely ez a SOTE. eddigi tapasztalataim és információm alapján nincs ott egyetlen egy ember sem aki tudja, hogy miért van ott, pláne, hogy hol van egyáltalán. annak kéne terápiára járnia aki ezt az egészet kitalálta, vagy koordinálja.
na igen. a végén én is megkérdeztem, hogy "ha nem sématerápiát csinálunk itt, akkor tulajdonképpen mit is csinálunk?". válaszul azt kaptam, hogy a SOTE-ban kognitív viselkedésterápiával foglalkoznak, a sématerápia ennek a kognitív viselkedésterápiának egy alága, de ők ezzel az ággal nem foglalkoznak. amire ez a pár alkalom szolgál, az az, hogy megállapítsátok, kell-e valamerre még továbbmenned, és ha igen, hová, továbbá hogy valamennyire stabilizáljanak. ez utóbbi akár sikerül, akár nem, ha elérted a lehetséges alkalmak előre meghatározott számát, elbúcsúztok egymástól. biztos, ami biztos.
Heimweh!
Miket hallottál még az ottani terápiáról?
Más:
Te most jársz valahova?
Idézet tőle: Artifical SkizoMert számos emberen segítettek már a dokik, ha nem is az első doki, de nagyon sokan végül találtak olyat, aki igen.
Ellenben a lottó ötös arányaiban olyan, mintha arra várnék, hogy belém csap a villám. 🙂
És mivel én nem akarom, hogy segítsenek rajtam, így az esélyem a segítségre 0%.
Na ez az írás, az utolsó mondata rám is igaz! Én sem szeretném, hogy segítsenek rajtam, ez ilyen ellentmondás bennem. A családom teljesen felháborodott, amikor közöltem velük, hogy nem akarok meggyógyulni és azt is mondtam, nincs olyan ember aki tudna rajtam segíteni. Aztán azt is mondtam nekik, hogy már olyan régóta vagyok beteg, hogy a betegség a lelkem része, és az már nem is én lennék, ha meggyógyulnék, de nem fogok, mert képtelen vagyok meggyógyulni, és azt sem tudom, milyen lenne gyógyultnak lenni, kb 12 éves koromban kezdődtek a problémák, most 35 vagyok. De kimondva a betegségem 19 éves koromban lett.
Idézet tőle: PhilC...én már a legeslegelső (!) alkalomra is úgy mentem el, hogy én sématerápiára akarok járni, mire mondta akkor a lógusom egy kollégája (aki az interjút vezette), hogy jó helyen járok, náluk van ilyen, az utolsó előtti terápiás alkalmon meg bemondta a lógusom, hogy nem, náluk nincs ilyen, és hogy biztos valami félreértés történt. hát, az biztos, és az is, hogy nem az én részemről, de mindegy.
fantasztikus hely ez a SOTE. eddigi tapasztalataim és információm alapján nincs ott egyetlen egy ember sem aki tudja, hogy miért van ott, pláne, hogy hol van egyáltalán. annak kéne terápiára járnia aki ezt az egészet kitalálta, vagy koordinálja.
jó ideje olvasgatom a hozzászólásaidat, Agobri. nagyon rendes tőled, hogy így támogatod a férjedet. biztos vagyok benne, hogy ez neki is sokat segít, és érzi, tudja, hogy mellette állsz. remélem, van olyan területe az életednek, ami segít neked is kipihenni az ezzel járó fáradalmakat.
Idézet tőle: KiscsillagAgobri!
Thalassa Házba mikor megy? Mesélj majd a tapasztalatairól!
Kiscsillag, köszi a kérdésed, kedves vagy : )!
Hétfő óta jár. Hála Istennek nagy nehezen felkel, mondjuk csak 2 napja jár. Tetszik neki, elmondása szerint. Azt mondta, hogy nehezen tud mindenre figyelni (gyógyszer miatt? 20 m olanzapin és 1 mg risperidon?), meg mikor le kellett rajzolja, hogy hogy érzi magát, akkor nem tudta elvontan lerajzolni, csak konkrét helyzetként, de az sem, ahogy érzi magát, hanem, amire vágyik. Na mindegy, remélem a terápiák segítenek neki abban, hogy kifejezze magát és tudjon beszélni az érzéseiről.
Ami nekem fura,hogy az orvosa megkérdezte tőle, hogy mikor a pszichózisa volt, akkor a bűnösségi téveszme mellett volt olyan, hogy azt képzelte, hogy képes volt meggyógyítani embereket és hogy erről mit gondol,mert ugye a problémája épp az, hogy önbizalomhiánya van, és úgy érzi semmire nem jó. Vajon ez a kettősség, hogy egyszerre megváltó és világ bűneinek okozója utalhat valami betegsére, vagy valamilyen tipikus tünetre?Amúgy ezt csak az akut pszichotikus epizód során képzelte, utána sosem jött elő neki, gyógyszerelhagyáskor sem, akkor ugye ilyen mély depis volt, öngyi szándékkal.
Akkor rosszul sejtettem.
Sajnálom. Ez nem túl bizalom növelő tapasztalat. Remélem a következő többet tud segíteni.
Szerintem a sématerápiát is jól ki tudja egészíteni a művészetterápia vagy bármi egyéb feszültséglevezetésre alkalmas módszer.
egyáltalán nem koncentráltunk a szem.zavaraimra. mikor mondtam, hogy szívesen keresnék valami megoldást pl az önbántalmazásomra, tételesen ki is lett mondva, hogy arra majd a sématerápia lesz a jó, és hogy most itt azért vagyunk, hogy a hangulati életemet stabilizáljuk valamennyire. sokat beszéltünk az anyámmal és a párommal való kapcsolatomról, de ezekre kb az volt a reakció, hogy 1) a lógus folyton anyámmal azonosult érzelmileg, valszeg mint szülő a szülővel (a lógus kb egykorú is volt az anyámmal, ránézésre, továbbá ő is nő volt), 2) a párkapcsolati problémáimra meg gyakorlatilag annyit mondott, hogy párterápiát javasol.
így visszagondolva, összefoglalva nem is tudom, mire is volt jó ez a pár alkalom. meg hogy mi is volt ezzel a cél. merthogy még az öngyilkossági gondolataimról se beszéltünk sokat. feljegyezte szépen, az ambulánslapon, amit az utolsó alkalmon kaptam, rajta van, hogy szuicid vagyok, de egyébként nem boncolgattuk, hogy ez miért is lehet stb. (igen, azt megállapítottuk, hogy ezt arra adom válaszul, hogyha elér bennem egy bizonyos szintet a feszültség, de hogy miért is épp ezt adom válaszul, arról nem beszélgettünk.)
igazából kvázi háziorvosi funkciókat töltött be inkább ez a nő, abban segített, hogy tudjam, innen merre tovább - csak nem értem, hogy ennek a meghatározására miért kellett ennyi alkalom, főleg, hogy én már a legeslegelső (!) alkalomra is úgy mentem el, hogy én sématerápiára akarok járni, mire mondta akkor a lógusom egy kollégája (aki az interjút vezette), hogy jó helyen járok, náluk van ilyen, az utolsó előtti terápiás alkalmon meg bemondta a lógusom, hogy nem, náluk nincs ilyen, és hogy biztos valami félreértés történt. hát, az biztos, és az is, hogy nem az én részemről, de mindegy.
Jó esetben egy megértő hallgatóságnál többet kellene tudnia segíteni egy terápiának. Főként hosszabb távon.
Ezek a 10 alkalmas ingyenes lehetőségek elindulásnak jók, de komolyabb gondok esetén ez rövid. (komoly alatt nem feltétlen katasztrófàlis állapotot értek). Kisebb elaladásnál, sztem elég lehet.
Jól sejtem, hogy ezen a 10 alkalmas terápián a társas helyzetekben illetve másokkal való kapcsolataidra fókuszáltatok?
Lehet többet segítene, ha a szorongás/feszültség oldásására illetve a depressziós tünetek (szerintem sokszor az egyik okozza vagy erősíti fel a másikat) csökkentésére tudnátok vmit kitalálni. Lehet ebből az irányból lenne érdemes elindulni és nem a szem. zavar felől közelíteni. (ez csak laikus tipp)
a tekintélyt én sem tisztelem, sőt irritál (mégiscsak nárcisztikus IS vagyok, basszameg). a tudással kapcsolatosan még dilemmázom. az a lógus, akihez eddig jártam, igazi kis "jótanuló" volt, mondott mindenféle látványosan tankönyvből bebiflázott szépszavakat - ezeket igyekeztem türelmesen hallgatni (még így is volt, hogy egyszer minden igyekezetem ellenére képen röhögtem), mondván, hogy én azért tényleg nem tanultam ki ezt az iskolát, lássuk, tud-e valami újat mondani. nem tudott. ideig-óráig javított valamennyit a hangulatomon, hogy legalább beszélni tudtam valakivel - most, hogy ez sincs, tök ugyanott vagyok.
mondjuk, ha másért nem, szerintem ezért mindig is el fogok járni a lógusokhoz: a megvásárolható társaságért. ha néhány értékes/hasznos dolgot is feltalált az emberiség, a prostitúció azért mindenképpen közöttük van.
Idézet tőle: PhilCte miért döntöttél úgy, hogy nem kérsz segítséget?
Hm, alapvetően szerintem azért, mert nem tudok úgy dönteni, hogy segítséget kérek. Nem is tudnék kitől.
Rokon nincs ilyen, kettővel tartom eseti szinten a kapcsolatot, egyikkel sem azért, mert kedvelném.
Terapot, átert és lógust pedig azért nem kérnék, mert nincs meg bennem az a tekitély- és tudástisztelet, ami kellene ahhoz, hogy elfogadjam amit mondanak. (Ez független a mondanivalójuk igazságtartalmától.)
ismertem olyat, aki azért tudta elkezdeni a vállalkozását, mert nyert az ötös lottón. igaz, nem telitalálata volt, "csak" négyese, de az ott és akkor ért annyit, hogy létre tudjon hozni egy kft-t annak minden indulóköltségével. csak ez hiányzott neki, a hozzáértése stb. már megvolt. mára többszáz milliós éves forgalma van a cégének (úgy sejtem, lehet az egymilliárd is, csak valszeg ügyes a könyvelő), több országban is ismert, és a cégvezető rendszeresen utazik thaiföldre stb.
szóval ha már lottó, akkor sosem lehet tudni.
igazából vicces a helyzet: több hitem van a lottóban, mint a pszichológiában, mégsem lottózom, és mégis terápiákra járok. de ez valahol jellemző rám.
te miért döntöttél úgy, hogy nem kérsz segítséget?
Mert számos emberen segítettek már a dokik, ha nem is az első doki, de nagyon sokan végül találtak olyat, aki igen.
Ellenben a lottó ötös arányaiban olyan, mintha arra várnék, hogy belém csap a villám. 🙂
És mivel én nem akarom, hogy segítsenek rajtam, így az esélyem a segítségre 0%.
köszönöm a pozitív szavakat. bár nem értem, miért lenne nagyobb esélyem bármire is.
Az nem baj.
Én minden nap játszok valamit (lottó és társai) pedig tisztában vagyok a matematikai nyerési esélyekkel, de ha nem lenne ez a "hamis" reménység a meggazdagodásra, sokkal rosszabbul és kilátástalanabbul élnék belül.
Neked azért jóval nagyobb az esélyed arra, hogy találsz segítséget, vagy találnak valami könnyen gyógyítható dolgot, hormonszint, efféle.
Idézet tőle: Artifical SkizoDe te legalább próbálsz segítséget kérni, ami szerintem elég pozitív.
pozitívan kitörölhetem a seggemet vele
De te legalább próbálsz segítséget kérni, ami szerintem elég pozitív.
Nekem olyan szempontból más a helyzet, hogy én hirtelen ugyan befelé zuhanok, de aztán hamar kifelé pörgök, egyre gyorsabban, és dühös vagyok magamra és mindenkire, aztán ez átmegy néha gyűlölködő örjöngésbe ha nem tudom magam fékezni. Pláne, ha sokáig vagyok egyedül, és nincs környezeti kontroll, pl. munkahely, utcán az emberek, stb (a szabikat is maximum egy hétre veszem ki ez miatt már régóta). Meg sem fordul a fejemben, hogy segítséget kérjek, sőt ha valaki segíteni akarna mert ismerné a problémáimat azt azonnal elutasítanán (senki nem ismeri rokon / barát / barátnők, sőt voltaképpen csak itt írtam ki magamból ezideáig neten is).
Idézet tőle: Artifical SkizoTegnap a kajáldában ilyet hallok, hogy "azok depressziósak akik nagyon ráérnek, nem csinálnak semmit és unatkoznak". Megnéztem, ki mondja, és ilyen szürke senki irodista pasi okoskodott a másik hasonlóan nulla haverjának vagy kollégájának 2 asztallal odébb, miközben totál ostoba arccal ette a moslékát. Jó lett volnna odamenni, beleverni a fejét az asztalba párszor, és lenyomni a torkán az evőeszközöket.
sajnos aki nem élte át, az nem érti ezt az egészet. nagyjából valami ilyesmit éreztem egyébként a lelkisegélyesen is. hogy nem igazán érti, hogy mi a fenét picsogok, hisz fiatal vagyok stb.
szerintem egyébként kapnak valami kis felkészítést, mielőtt beülnek a telefon mellé, csak ettől még lehet, hogy már a tökük kivan azzal, hogy mindenki ilyen "hülyeségekkel" hívogatja őket. nekem pedig már azzal van ki a tököm, hogy nekem kell megértenem még a lelkisegélyes fáradtságát, elégedetlenségét is (gyakorlatilag hallottam a duzzogást a hangjában, amikor nem voltam hajlandó az első mondata után bemondani, hogy "ja, bocs, igazad van, meggondoltam magam!") - mikor én azzal hívtam föl, hogy végre engem értsen meg valaki.
annak, aki jól van, ez az egész valahogy nagyon magas. igen, basszameg, van munkám, van házasságom, stb. nem azzal van a baj, hogy nincsenek. hanem azzal, hogy egyre kevésbé tudok teljesíteni az életem egyre több területén. azzal van a baj, hogy már teljes délelőttjeim telnek el azzal, hogy semmit sem dolgozok, meg minden nap nehézséget okoz, pl. csak fogat mosni is. ezzel van a baj. hogy gőzöm sincs, hogy meddig tudom még csinálni ezt tovább, mert akárhányszor elképzelem, ahogy felakasztom magamat egy fára, a képzet megvalósulása egyre inkább kívánatos.
arról van szó, hogy már az év elején is meg akartam ölni magamat, és hiába vártam ki a szaros procedúrát, amíg bejutottam egy terápiára, hiába vittem végig a szaros terápiát, az égvilágon semmi sem változott. arról van szó, hogy olyan depresszióban és szorongásban töltöm a mindennapjaimat, hogy a legszívesebben már konstans üvöltenék, vagy összekuporodnék egy sarokban, és imádkoznék, hogy végre valaki agyontaposson, vagy csak teljen el az életem minél hamarabb.
ezzel van a baj.
és igen, ezzel a barátok, házastársak, stb.-k sem tudnak mit kezdeni. néhányan még ki is mondják, hogy "nagyon sajnálom, de ezen nem tudok segíteni", a többség viszont egyszerűen csak hátrébb ugrik két métert, amint meglátja, hogy előhúzod a búval baszott ábrázatod, azt, amilyen valójában vagy. amíg csak small talkot nyomsz, meg jópofizol, addig minden ok. igaz, akkor sem hiányzol senkinek, akkor is neked kell ráírnod mindenkire, hogy na, mikor találkoztok, de addig legalább ilyen gyökér, életképtelen szar nem vagy, aki mindig nyivákolni tud csak mindenkinek. és az egészben az a legdühítőbb, hogy én sosem éreztettem volna senkivel, hogy ő éppen nyivákol, már a kibaszott általános iskolában is engem küldtek minden egyes kis hülye fruska után, aki ríva kirohant az óráról, hogy na, menjek megvigasztalni, mert olyan készségesen végighallgatom mindig másnak a szarságait - de én fele ennyit sem kapok. na, és ez a legrosszabb. ha azt mondhatnám, hogy képtelenség végighallgatni ennyi hülyeséget, akkor legalább el tudnám fogadni. nehezen, de el tudnám. így viszont csak azt tudom, hogy én valamiért az ismerőseimtől ugyanezt az elbánást nem érdemlem meg. és nem értem, hogy miért nem.
Tegnap a kajáldában ilyet hallok, hogy "azok depressziósak akik nagyon ráérnek, nem csinálnak semmit és unatkoznak". Megnéztem, ki mondja, és ilyen szürke senki irodista pasi okoskodott a másik hasonlóan nulla haverjának vagy kollégájának 2 asztallal odébb, miközben totál ostoba arccal ette a moslékát. Jó lett volnna odamenni, beleverni a fejét az asztalba párszor, és lenyomni a torkán az evőeszközöket.
A környezettől való segítségkérés esetemben is problémás.
1. soxor épp a környezetre (család) reagálok suicid késztezéssel
2. a tapasztalatom az, hogy a barátokat sem jó ezzel terhelni
Nekem szerencsére ilyet nem mondtak.
Sajnálom, hogy negatív tapasztalatod volt. Eź így tényleg nem nagy segítség. Ráadásul Te most fejeztél be egy 10 alkalmas terápiát és egy másikra vársz. Szó nincs itt arról, hogy szakember segítségét nem veszed igénybe.
Jó lett volna, ha az előző terápiádban a suicid gondolataiddal, késztetéseiddel többet tudtok foglalkozni ill az ezt kiváltó okkal.
Korábban én is hívtam őket. Abban az időszakban orvoshoz és lógushoz is jártam. Lógus mondta, hogy krízisállapotban hívjam a lelkisegélyzt. A lelkisegélyes visszairányított az orvoshoz és a lógushoz. Nem igazán értette, hogy:
1. soron kívül nem fogad az orvos és a lógus
2. hiába mondom ott, hogy időnként krízisállapotom van, ott sem tudnak mit tenni
Sablonok felmondása meg győzködés. Ezeknek van egyáltalán felkészítés meg szituációs tréning gyakorlatokkal?
siralmas. a legerősebb, jobban mondva leggyengébb a "kérjen segítséget a környezetétől". ha valakinek olyan a környezete, hogy lehet tőle segítséget kérni az vajon tényleg azzal szórakozik, hogy egy segélyhívót tárcsázgat? mondjuk jobbat nem is vártam, sőt. mondok valamit. velem fiatalkoromban kétszer is megesett, hogy egy hajléktalan fickóval való dumcsizás mentett meg a megsemmisüléstől. mind a kétszer a Feneketlen-tónál történt ami történt (hogyhogynem). "törpapának" hívták a fickót, a nagy szakálla miatt. azóta meghalt. de jó pár évvel később mégis "összefutottunk" a Ludwig Múzeumban. a Fehér Laci ugyanis festett róla egy képet. na de nem az a lényeg. nem tudom már, hogyan kezdtünk el beszélgetni, de meghívott egy felesre az egyik közeli bisztróban. ő hívott meg engem, igen, mert egy fillér sem volt nálam. nála meg volt párszáz forintocska, és nem sajnálta. beszélgettünk, elmesélte, hogy hogyan került utcára, szégyenszemre a részletekre nem emlékszem. az viszont biztos, hogy baromi rendes fickó volt, és ő is végighallgatott engem, mi több tök értelmes dolgokat vágott oda reakcióként. és megnyugottam. true story. ja és jobbulást!
Nagyjából abban segít, hogy elijeszt a pcsába és eszedbe nem jut többet hívni őt, a kedvedet meg elveszi még a sötétségtől is. Gondolom egy beszélgetési sablon, ami vagy illik valakire. vagy nem..
Szánalmas.... komolyan azzal próbál segíteni, hogy arra buzdít keress más forrást?! Hát kösz a semmit.... még jó, hogy nem leugatják az embert, hogy mit képzel, hogy ilyen érzései vannak...
Mondjuk... én még sosem beszéltem ilyen lelki segélyvonalon, de nem is nagyon szeretnék (pláne, ha tényleg így kezelik az embert)
beszélgetés a lelkisegéllyel:
- öngyilkossági gondolataim vannak.
- de hisz olyan fiatal hangja van! hány éves? még ön előtt áll az egész élet.
- nem úgy érzem. egyedül vagyok.
- ha kicsit is szereti magát, akkor meg kell próbálnia...
- nem szeretem magamat.
- ha ilyen gondolatai vannak, miért nem kért már eddig segítséget? miért nem ment el egy szakemberhez?
- kértem. semmi eredménye.
- de hát ez nem egyik pillanatról a másikra megy. a jobb közérzetért dolgozni is kell! nézze, nem megy az úgy, hogy ha csak más próbál segíteni önnek, önnek is energiát kell belefektetnie.
- ez a depressziós fázisom másfél éve tart.
- keresnie kell önmagában tartalékokat a folytatáshoz.
- nincsenek. kimerültem.
- maga olyan fiatal, kérjen segítséget a környezetétől, és az ön mellett élőkkel karöltve...
itt kinyomtam. oké, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, de tényleg ez a szintű szolgáltatás hivatott megmenteni az életemet, ha már minden kötél szakadt?
na, voltam az endokrinológusnál. úgy látszik, végre sikerült kifognom egy hozzáértőbb orvost, kifejezetten kíváncsian várom a továbbiakat. most egyelőre teleszórt egy csomó beutalóval, hasi ultrahang, labor stb., legközelebb dec-ben megyek hozzá. és igen, a dec még rohadt messze van, de legalább elindult valami.
(igen, próbálom egy türelmes ember látszatát kelteni.)
közben viszont egyre nagyobb dilemmában vagyok, mit csináljak azzal, hogy csak egy hónap múlva jutok legközelebb lógushoz. egyre fokozódó késztetést érzek arra, hogy beszerezzek valami vékony, de erős zsinórt, és ettől olyan igazi világvége-pánikhangulat van rajtam. próbálok mindazzal mantrázni, ami bizonyos ideje még az életcélom stb. volt.
úgy érzem, sokat segítene, igen, ha végre meglenne az az élményem, hogy ki tudtam pihenni magamat, de gőzöm sincs már, hogy mi kellene ahhoz, hogy elérjem ezt az állapotot. alvás, ilyesmi nem segít, arról nem is beszélve, hogy mostanság milyen nyugtalanul alszom, milyen szarságokról álmodom.
Nincs más csak a végtelen szomorúság....
Iszonyat magam alatt vagyok. Nem látom értelmét semminek, nem lelek örömet semmiben. Semmi nincs ami segítene vagy enyhülést adna. Annyira szeretném már befejezni,de nem tehetem.
Idézet tőle: Artifical SkizoAz emberi test elég bonyolult cucc
de hál istennek egyidejűleg csak egy orvos vizsgálja mindig, egyfajta szemszögből. szóval nem tudom, hogy lesz-e előrelépés. ha itt nem találunk semmit, akkor megpróbálom előrébb hozatni a sématerápia kezdetét. szeretném, ha végre történne már valami
Az emberi test elég bonyolult cucc, remélhetőleg találnak nálad valamit, ami gyorsan helyrehozható.
egyre nyomorultabbak az éjszakáim és a reggeleim. ma megyek endokrinológushoz. biztos, hogy több alkalomból fog állni a vizsgálat, de ma legalább elkezdjük. remélem, találunk valamit, ami pl. étrendváltoztatással, stb. világmegváltó megoldással megoldható, és közrejátszhat a depressziómban, mert már őszintén szólva a faszom kivan.
konstans nyugtalanságérzet és levertség van rajtam, és két írott mondat értelmezéséhez is annyi energiát kell befektetnem, mintha egy teljes regényt szeretnék elolvasni. nem tudom, hogy mi van, de nagyon nem tetszik.
Agobri!
Thalassa Házba mikor megy? Mesélj majd a tapasztalatairól!
Nyugtasd meg a férjed, hogy minden de minden vissza fog jönni. Megértem a türelmetlenségét, én is így szoktam lenni ezzel, és én is úgy érzem, hogy értelmi fogyatékos maradtam a megrázkódtatás után, de nem: lassú lassú folyamat által vissza fog jönni minden képessége. Jobbulást.
Kedves Agobri!
Sok-sok pszichózist megélve az a tapasztalatom, hogy a legsúlyosabb elmezavar ami bekövetkezhet igencsak kimeríti a szervezetet az elmét, és sok alvásra van ilyenkor egy felépülési fázisban szükség. Idővel el fog múlni, sőt szükség is van rá mert bizonyos elmefunkciók csak így tudnak igazán regenerálódni. (memória, koncentrációképesség)
Ahogy a klasszikus nóta mondja:
So many men, so little time, how can i lose?
So many men, so little time, how can i choose?
És ugyanez girl-ben. 😀
Na, de ez már nem depi topic témakör.
De mégsem repülnék múlktopr is rámköszönr az uccán mopsolyogva én meg fapofával vissza "szia" nehogy már meghunyászkodkaj az előtt aki 0ába vesz csak uncsizott as férje mellett.
Ahogy a népi bölcsesség tartja: kutyaharapást szőrével.
Keress másik szerelmet, vagy legalább próbáld meg.
Nekem is van olyan nő, aki ha egyet szólna repülnék hozzá, de az ilyeneket felül kell írni egy nagy adag racionalitással.
Idézet tőle: Artifical SkizoSzerelem vagy hiányérzet?
Részemről Szerelem...de ez már 2010 óta tart... :'(
Idézet tőle: Raktab
Poppert mindig érdemes hallgatni. köszönöm a videót, gondolkozom rajta.
Szerelem vagy hiányérzet?
Nem vagyok jól, félek az emberektől, el akarok tűnni, és ami a legborzasztóbb, hogy A Szerelmemen nem tudok "túllépni", pedig majdnem 6 éve nem beszéltünk egymással és ő teljesen felszívódott a netről... tudom, tudom, lépjek túl, ne a múltban éljek, nincs esély stb... de ez így rossz, mert nekem Ő van, aki vígaszt nyújt (létével) ha magam alatt vagyok. De az is elképzelhető, hogy én tulajdonképpen egy fantomképet szeretek. Egy távoli személyt, akivel soha életemben nem találkoztam, de azért jó lett volna, ha írt volna valamit nekem az elmúlt 6-8 év alatt. Mi a fenét csináljak így betegen, nem tudok gyógyulni, 35 éves vagyok és "egyedül", bár anyukám és a férje támogatnak, de nekem CSAK A Szerelmem él a Lelkemben örökre.