Óvoda
Az óvodába induláskor reggelente mindig sírtam, annyira, hogy anyám néha képtelen volt elráncigálni a bejáratig. Nem akartam menni, nem akartam egész nap ott lenni, féltem az óvónőktől és a gyerekektől. Később jöttem rá arra, hogy azért nem akartam elszakadni anyámtól reggel, mert annyira kevés időt töltöttünk együtt, hogy tudtam, ha most bemegyek az épületbe valószínűleg csak másnap reggel láthatom újra. Általában a bébiszitter jött értem délután. Apám sem a reggeli rutinban sem a délutáni-esti időszakban nem szerepel az emlékeimben.
Az óvodában volt egy legjobb barátnőm, pár barátom, mégsem éreztem jól magamat. Szorongtam, azt éreztem nem kedvel senki, kibeszélnek, kiközösítenek, és egyedül vagyok. Azt éreztem, nem tudok megfelelni az óvónőknek, mindenkit jobban kedvelnek nálam. Az ebéd és a délutáni alvás volt a legrosszabb része a napnak.
Az ebéd sosem ízlett, nem voltam éhes, de az óvónők mindig erőltették, hogy egyek és többször voltam büntetésben, mert nem ettem. Volt, hogy feltartott kézzel kellett állnom a fal felé fordulva ameddig csak bírtam. Már rengeteg idő telt el, sírtam a fájdalomtól mégsem hagyta az óvónő, hogy megmozduljak. Ez után az eset után egyébként anyám hatalmas balhét csapott és megfenyegette az óvodát, hogy bekerülnek az esti hírekbe, ha még egyszer ilyet tesznek velem. Ez egy szép emlék arról, hogy kiállt értem és elhitte, ami velem történt.
Nem aludtam délután, nem tudtam elaludni, emlékszem úgy éreztem nem vagyok fáradt, nem tudnék aludni. Én voltam az egyetlen a csoportban, aki nem aludt. Akkoriban kezdtem felfedezni a testem, és rájöttem, ha simogatom magam, az jó érzéssel tölt el. Mivel nem aludtam, ezzel szórakoztattam magam, amire az óvónő megint büntetéssel reagált, elszeparált a csoportól, egy üres sarokba rakta az ágyamat, ahol takarásban lehettem, nehogy más gyerekek meglássák mit csinálok. Vannak olyan emlékem is, amikor a csoporttársaim ezzel szekáltak, hogy én milyen rossz dolgokat csinálok alvás alatt, és hogy ezt a dolgot nem szabad csinálni. Nincs emlékem arról, hogy a szüleim beszélgettek volna erről a témáról velem, vagy az óvodai vezetés felkereste volna Őket.
A szex a családban egyébként is tabu témának számított, sem az anyám, sem az apám, sem a nagyszüleim nem beszélgettek velem erről. Vannak olyan emlékeim is hogy a nagyszüleim rajta kapnak, és leszidnak, hogy ezt nem szabad csinálni. Egyszer, amikor nagypapám rajtakapott, sírva kérleltem: – Ne mondd el Mamának, ne mondd el neki, hogy ezt csináltam! Tisztán emlékszem még egy mondatra, amit Én mondtam az unokatesómnak, amikor átmentem hozzájuk a nagyszüleimtől: -Ha csinálom azt a dolgot este, amit nem szabad, szólj majd rám, jó? Bűnösnek éreztem magam, és azt gondoltam valami probléma van velem, nem vagyok normális, azt gondoltam más ezt nem csinálja, csak én.
„A gyermekkori maszturbáció nem kóros, hanem a fejlődéssel együtt járó természetes jelenség.”
Óvodáskori emlékeim közé tartozik az is, hogy amikor ritkán apámmal voltam kettesben otthon, beküldött egész napra szobámba és becsukta rám az ajtót. Én kíváncsi voltam, hogy mit csinál és kilestem az ajtó mögül, megláttam, hogy pornót néz a TV-ben. Amikor észrevette, hogy nézem rám ordított, hogy azonnal takarodjak a szobámba. Nagyon megijedtem, utána egyáltalán nem jött be a szobámba, nem beszélt velem arról, amit láttam. Másik emlékem még ezzel kapcsolatban, amikor a kedvenc mesémet rakta be anyám VHS-en, és helyett pornó volt rá véve a kazettára. Tisztán emlékszem, egy szőke nő elégített ki a szájával egy férfit. Anyám sokáig nem is vette észre, hogy mit nézek majd idegesen kiszedte a kazettát és azt mondta: -Már megint ez az idióta apád, nem normális! Ezután nem beszélt velem arról, hogy mit láttam, mi ez az egész, mi történt.
Egyedül voltam ezekkel a gondolatokkal, kérdésekkel, úgy éreztem, nem számíthatok rájuk, nem fedhetem fel előttünk magamat. Már attól is zavarban voltam, hogy elképzeltem azt ahogyan beszélünk erről.
Sokszor gondolkozom azon, hogy ezek az emlékek, traumák, tiltások, hogyan hatottak ki a szexuális identitásomra, a saját szexualitásom elfogadásra, és mások elfogadására.
Idézet:
