Tanácsadói Válaszok 2018. – Szőllősi Tibor válaszol
Összesített kérdések-válaszok a pszichológia területén, 2018. július 17., kedd
A kérdéseiteket itt tehetitek fel: Szőllősi Tibor pszichológushoz intézett kérdések gyűjtőhelye
2018. július 17., kedd
Anonymous kérdése:
Az internetezés hatásai egy mentális betegre. Mik a határok? Mennyire pozitív, vagy negatív ez?
Szőllősi Tibor válasza Anonymous kérdésére:
Milyen betegségről van szó? Ezt mindenképpen jó lenne tudni.
Az értelmi problémával küzdő beteg, kognitív képességei korlátozottak. Belátási képessége, Információ értelmezése, az információ kezelése is problémás lehet.
A lelki problémával küzdő beteg érzelmileg labilis, kognitívan érintett.
Mennyire megterhelő mindez a számára? Mennyit tud élvezettel, megterhelés nélkül internetezni? Mik azok a hírek, szavak, ingerek, amelyek pozitívan, vagy negatívan hatnak rá? Mindtől függ.
Határok? Meddig mehetek el?
Mennyit tud optimálisan még kezelni? Mekkora az az ingermennyiség, amit tud kezelni? Amikor elfárad, már csak reagál a dolgokra, ezt sajátos viselkedésével jelzi. A viselkedését értelmezni kell! Tünetei fokozódása is lehet az eredménye.
Káros: amint olyasmivel találkozik, amit nem képes kezelni, túlterhelődik.
Gácsi Krisztián kérdése:
Idézetek egy dokumentumfilmből:
„2005-ben az internet az egy dolog volt, az internet most pedig minden.”
„Megkérdeztem: Mennyi ideig lennél hajlandó internet nélkül élni?”
„És mit mondtak?’
„Egy hétig.”
„Szerintem egy nap után súlyos elvonási tüneteik lennének.”
Egy másik hétköznapi példa: Algériában (Észak-Afrika) az idei érettségi idején három órára az egész országban lekapcsolták mind az összes mobil, mind az összes vezetékes internetet.
Ma az internet sokak számára nélkülözhetetlen, az utcán, az autókban, a tömegközlekedési eszközökön rengeteg embert látni amint a telefonjukat nyomkodják, és vannak akiknek ez lett az egyetlen kommunikációjuk a külvilág felé.
Érdemes-e határt húzni a netezésben? (Hiszen az már mindenhol, mindenkor elérhető, ott van a kikapcsolódás, ott vannak a tanulmányok, ott a munka.)
Különíthetünk-e el internet használati szabályt úgymond „átlag emberek” és úgymond „mentális problémával küzdők” részére?
Szőllősi Tibor válasza Gácsi Krisztián kérdésére:
Határt mindenképpen húzni kell. Az internet is egy eszköz. Érdemes úgy kezelni, mint egy eszközt. Sajátosságait meg kell ismerni. Tudni kell használni. Mire jó? Mire nem? Mik a veszélyei? Előnyei? Szokták azt is mondani, hogy az internet a végtelen lehetőségek helye. Egy virtuális tér, ami a „valós” térre gyakorol hatást. A mindennapjainkat befolyásolja. Amit kivált, azt mi is és a környezetünk is élvezi, vagy elszenvedi.
Az elkülönítés talán erős. Ebben segít, ha tudom, mennyire vagyok terhelhető az eszköz használata közben. Vajon meddig tudom úgy használni az internetet, hogy ura vagyok önmagamnak, a bennem zajló folyamatoknak? Érdemes lenne tudnia mindenkinek, hogy meddig képes a kontrollt megtartania gondolatai, érzése felett. Az önszabályozás kérdése. Ismernie, olyan technikákat, módszereket, mellyel a stabil kontrollját képes visszaállítani.
„mentális” betegségben szenvedőknél, attól is függ az internetezés – bármi más tevékenység – mértéke, hogy vajon mennyire látja önmagát, saját viselkedését, kívülről? Mennyire van tisztában azzal, hogy az adott viselkedése mit okoz? Akár önmaga, akár a környezet számára.
Anonymous kérdése:
Az okostelefonos internetezés állítólag depresszíven hat az emberi pszichére. Mennyire helytálló ez?
Szőllősi Tibor válasza Anonymous kérdésére:
Sokszor csak figyelemfelkeltésként mondanak valamit, aztán kezdjen vele az ember, amit akar.
Kiscsillag kérdése:
Kedves Tibor!
Csak néven írtam korábban.
Az első diagom skizofrénia volt (Thalassa Házban ill ambulansan is).
Az antipszichotikumot kb 2 év szedés utan elhagytam, orvosi javaslatra, lassan csökkentve.
Gyszer mellett sem voltam tünetmentes, a téveszme és az emlékezethallucináció megszűnt, hanghallásra max adag sem hatott. Kb 1,5 évig tartó gyszerszedés után spontán csökkent a hang halu. (ugyanazt a gyszert kaptam, de ekkor már csak csökkentett adagban, ezután csökkent a halu)
5 eve nem szedek AP-t, téveszmém azóta sincs, az emlékhalu 1,5 évvel a gyszer elhagyása után visszatért. Hangot is hallok, de keveset.
A gyszer elhagyás után elvették a skizó diagot, bordert (és neha még akut, átmeneti pszichozis diagot) kaptam
Bő fél éve máshova járok terápiára. A terapom szerint nem border okozza a halut. Később orvost váltottam (ugyanoda jarok, ahol a terap is dolgozik).
Az orvos azt mondta, h a halut skizofrénia v skizoaffektív zavar okozza.
A tüneteket megszoktam, tartósan munkaképes vagyok. Egyes készségeim ugyan romlottak (pl koncentráció, monotonitástűrés) mások viszont javultak (összehasonlítva a pszichozis előtti idòszakkal). Olyan helyen dolgoztam, ahova viszonylag jó készségek kellenek (pl logikus gondolkodás, jó kapcsolatteremtő képesség, önálló döntéshozatal, problémamegoldás, csapatmunka). Pszichésen terhelő besorolású. 4,5 évig dolgoztam itt, szerintem a munkahelyi elvárásoknak köszönhetően fejlődtem e téren.
Mit tudok tenni, hogy a továbbiakban se kelljen szednem antipszichotikumot?
Terápiára évek óta járok. Eddig az az érzésem volt, hogy ha az egyéb tüneteim (szorongás, depresszió, alvászavar) terápiával v gyszerrel kezelik, akkor a haluval is jobban elvagyok. Több szakember is hasonló véleményen van („elbírja a személyisége”, a „személyisége ép része nagyon erős”, „adaptálódott”.) A skizo mellett border is van, de enyhe formában, hosszú stabil időszakkal. Az énképem stabil, nem hasítok, nem változik az értékrendem, célok stb. Ürességet sem érzek. Féltékeny sosem voltam (párkapcsolatvan) Néha falcolok (évi 1x), függőségre nagy a hajlamom, dühöt is fokozottan érzek, nehezen dolgozok fel sérelmet, traumát.
A nem megfelelő (bántalmazó) környezetből 1 éven belül el tudok költözni. A terap ettòl sokat vár mert a krízisállapotokat családtag provokálja ki és nagyon pici lakásban élek vele, elkülönülni sincs lehetőségem. (érzékenyen reagálok, de valós sérelmekre). Családtag nem akar változni, depresszió + szemzavar + alkoholfüggő. Költözés után, terapom szerint lehet már a border kritériumait sem fogom teljesíteni.
Visszaesésem nem volt, csak kisebb fellángolások (ilyenkor több a hanghallás es az emlékezethalu is).
(kieg: a skizo és a border sem szokványos módon zajlik)
Van bármilyen konkret ötlete (gyszerszedésen kívül), visszaesés megelőzésre?
Köszönöm!
Szőllősi Tibor válasza Kiscsillag kérdésére:
Visszaesés, vagy szinten tartás? A környezetváltozás mindenképpen jót tehet. A szinten tartás nagyon fontos! Ezt a folyamatot már elindították közösen – leírása szerint. A környezet megadja azt a keretet, amelyben meg kell valósítanunk önmagunkat. Valahogyan reagálni kell a minket ért hatásokra. Ahogy egy kliensem mondta, valahogy túl kell élni mindezt. Amennyibe egy Ön számára kedvező környezetbe tud kerülni, nagyon sok energiája szabadulhat fel. Több olyan folyamatot képessé válhat kontrollálni, amiket most még nem képes.
Milyen módszereket ismer, ismertettek meg Önnel a belső feszültségeinek a kezelésére? Tanítottak-e pszichológiai módszereket a problémáinak „kezelésére, karbantartására”?
A gyógyszeres szinten tartást miként oldja meg? Amennyiben csak gyógyszerrel tud stabilan működni jelenleg, ennek elhagyása az önszabályozás, a zajló belső folyamatok által okozott hiányosságok, rossz működések kiegyenlítésére még önmagában nem elég. Meg kell tanulnia szabályoznia mindezt gyógyszer nélkül. Ha kel az a mankó, hogy járni tudjon, akkor kell. Amikor már nem, el kell dobnia, hogy tudjon önállóan szaladni. Mindig gondolkodom az egyén – kliens – színvonalában (személyiség), a környezet milyenségében – mennyire megterhelő és a mentális állapot viszonyában. Mit képes saját maga tenni annak érdekében, hogy stabil maradjon ilyen körülmények között, Miben tudom ahhoz hozzásegíteni, hogy megvalósítsa mindazt, amit szeretne? A stabilitás megőrzése, fenntartása a legalapvetőbb, amit biztosítani kell. Ezek után, vagy ezzel egyszerre dolgozunk a minél több megküzdési, kompenzálási módszer megtalálásán. Dolgozunk a személyiség fejlődésének a visszaállításán, Önmaga megértésén. A környezet megértésén, kezelésén. Miben is vagyok? Mit tehetek?
Erre mind-mind energia kell. Van az a helyzet, hogy egyik körülmény között szenved az ember, más körülmények között szárnyal. Van amikor csak túlél.
Anonymous kérdése:
Hogy lehet megállni, ha iszom, hogy másnap ne töltsek rá? Ez foglalkoztat.
Szőllősi Tibor válasza Anonymous kérdésére:
Pakolja ki az itat a lakásából, kerülje a helyeket ahol másnap rá önthet. Az alkohol betegségére keressen szakembert!
Vica kérdése:
Miért stresszelek folyamatosan azon, hogy a fiam jól érzi-e magàt nélkülem, nagymamànál a Balatonon. Nem unatkozik e? Köszönöm!
Szőllősi Tibor válasza Vica kérdésére:
Menyire képes elengedni a fiát bármerre is? Sok szülő nem tudja, hogy felkészítette vajon a gyermekét a rá váró helyzetek kezelésére. Meglepődnek mennyire önálló is a gyermekük önmagában, mikor szembesülnek a ténnyel, hogy el van nélkülük is. Megint egy másik kérdés, megbízik-e a nagymamában?
Anonymous kérdése:
A nárcizmusról tényleg nem lehet leszokni?
Szőllősi Tibor válasza Anonymous kérdésére:
A nárcizmus adott. A mértéke a kérdés, hogy mennyire narcisztikus az illető.
Gácsi Krisztián kérdése:
Nemrégiben egy 60 éves férfi, 10 órán keresztül tartotta a plankot, azért, hogy világrekordot döntsön, de lehetne sorolni az extrémitásokat a hétköznapokból is.
Létezik-e a „nárcizmus”-nak egy egészséges foka?
Honnan tudja az egyén magáról, hogy hol a határ, a hétköznapi megnyilvánulásaiban, hogy ne süssék rá a bélyeget, hogy „nárcisztikus”?
Szőllősi Tibor válasza Gácsi Krisztián kérdésére:
Egy egészséges nárcizmusra szükségünk van. Az, hogy mennyire torzítja el a környezetünk mindazt, ami egészséges az már másik kérdés. Az egészséges nárcizmust lehetne egészséges önszeretetnek fordítani. Önbecsülésnek, önérvényesítésnek a másikkal, környezetünkkel szemben. Lehetne tartásnak is nevezni.
Ez egyén-környezet kérdése más. Az Önmagunk védelme, érdekeink érvényesítése, érdekeink képviselete fontos. A maga mutogatás már másik kérdés. A miként tálaljuk, talán ugyanolyan fontos.
Kleó kérdése:
„Egyéb – más ok, konkrétan megnevezhető ok az, ami az adott „viselkedést” van.” – itt valami kimaradt, kérem javítani.
Szőllősi Tibor válasza Kleó kérdésére:
?
Anonymous kérdése:
Mit lehet az ellen csinálni, ha eszembe jutnak nagyon régi dolgok,15 évvel ezelőtti apróságok, de még is rossz gondolataim lesznek tőle, lelkiismeret furdalás szégyen, ilyesmik?
Szőllősi Tibor válasza Anonymous kérdésére:
El kell viselni! Amit kivált, azt érdemes megvizsgálni, megtudni, miért van most mindez. Érdemes lenne kiderítenie mi a háttere a jelenlegi viselkedésének, reagálásának.
Anonymous kérdése:
Lehet e valamit kezdeni a motíváció hiánnyal házilag?
Szőllősi Tibor válasza Anonymous kérdésére:
Vannak tesztek, amikkel nagyjából meg tudhatja, mik zajlanak önben. Töltsön ki párat. Mindenképpen többet! A motiváció hiányának oka többek között lehet túl sok stressz, környezeti megterhelés, kiégés, mentális betegség, vagy visszahúzódás is. Mentális „betegségben” állapotromlásra is utalhat!
Ezért kell több teszt! Érdemes abban az esetben szakembert is felkeresnie, amennyiben nem tud megnyugtató választ kapni az állapotára.
Kérdések, melyek segíthetnek:
Van-e célja? Kell küzdenie most valamiért? Legyen és akarja is. Így is kérdezném: tényleg erős az álmod, amit szeretnél megvalósítani? Egyáltalán van? Mióta vagyok ilyen motiválatlan? Miért van ez velem jelenleg?
HarleyQuinn2233 kérdése:
Szaisztok. Mar nagyon regen voltam itt. Kerdezni szeretnek valamit
Szerintetek kotelezheto valaki munkara, ha diagnosztizalnak nala borderline / erzelmileg labilis szemelyisegzavart?
Igazabol felismertem azt is, hogy mi az, ami annyira pokolla tette az eletemet, es az pedig az hogy apam es a hugom narkopatak / pszichopatak.
Szőllősi Tibor válasza HarleyQuinn2233 kérdésére:
A betegség foka, mértéke alapján kell dönteni. A mentális betegség nem kibúvó a munka alól! Amennyiben valaki ere használja a betegségét, alapvetően alkalmas arra, hogy dolgozzon.
Érdemes a környezetváltozáson is gondolkodni, amennyiben ilyen környezetben él. Elköltözni.
PhilC kérdése:
Kamaszkorom ót visszatérően álmodok arról, hogy öngyilkosságot követek el hozzám közel állók körében, vagy a saját temetésemet nézem, „kívülről” (látok egy koporsót, melyet körülállnak az ismerőseim, a koporsó zárt, de tudom, hogy én vagyok benne). Mikor felébredek, gyakorlatilag „honvágyat” érzek, visszavágyok abba az eseménybe, amelyet az álmomban megéltem. Régebben ezt azzal magyaráztam, hogy nem érzem, hogy fontos lennék a családtagjaim számára, bezzeg, ha megpurcannék, valószínűleg hiányoznék nekik. Mostanra azonban felnőtt lettem, úgy érzem, viszonylag rendeztem pl. a szüleimmel kapcsolatos viszonyomat, egyébként is egy nagyon „normális” életet élek (házas vagyok, dolgozok, karriert építek, vannak barátaim és hobbijaim), mégis ettől a visszatérő álomtól nem tudok szabadulni. Sőt az eddigi tematika kibővült azzal, hogy sokszor nem is követek el öngyilkosságot, csak „tudni” lehet rólam, hogy öngyilkos leszek, depressziósan vonszolom magamat ezekben az álmokban, esetleg önpusztító cselekedeteket végzek (pl. alkoholista vagyok – a valóságban alig iszom alkoholt, inkább csak dohányzom).
Kérdésem az volna, hogy jól gondolom-e, hogy ezek az álmok tulajdonképpen a borderline személyiségzavaromból fakadnak, másik kérdésem pedig, hogy mégis hogyan lehetne megszabadulni ezektől az álmoktól. Nyomasztóak, elszomorítóak, és úgy érzem, katalizátorként működnek a tényleges, valós szuicid fantáziákat illetően is.
Szőllősi Tibor válasza PhilC kérdésére:
Mindenképpen keressen fel egy kollégát a kérdései, bizonytalansága tisztázására. A borderline személyiségzavar, hogy jött képbe?
Agobri kérdése:
Kedves Tibor!
Férjem április 12-én a zárt osztályra került pszichózis miatt. Május 26-án engedték ki, a zárójelentésén „akut polimorf pszichotikus zavar skizofrén tünetek nélkül” szerepel. A kezelőorvosa és a kórházi pszichológus szerint jó esélye van a férjemnek, hogy egyszeri alkalom volt neki, és a tesztek és a megfigyelések alapján nem tűnik skizofrénnek, bipolárisnak, vagz borderline-nak. Személyiségzavart állapítottak meg nála. A következő gyógyszereket szedi: Liticarb, Parnassan (2x 10 mg), Haloperidol (2×1,5 mg), Frontin (1×0,5 mg).
Amit a férjemről tudni kell:
28 éves, járműmérnök, Kolozsváron nőtt fel (én magyarországi vagyok, egy erdélyi munkám során ismerkedtünk meg). Ez előtt nem volt depressziós, pszichés zavara sem, energikus, tevékeny ember volt, az életet általában pozitívan szemlélte, megjelenése sugárzó, pozitív volt, nagyon hamar megkedvelte bárki. Amióta ismerem önértékelési problémákkal, megfelelési kényszerrel küzd, nagyon érzékeny, lelkis jellem. A szüleitől, nagyszüleitől, egyke gyermek révén valahogy sosem tudott elszakadni, minden hétvégén kijártunk hozzájuk, a férjem egész hétvégén az apósomnak segített a mezőgazdaságban falun.A férjem úgy érezte, hogy a nagyszüleiről és a szüleiről ő maga kell gondoskodjon. A szülei nem tudták elfogadni, hogy a fiúk felnőtt, megnősült és családapa lesz, folyton kérsékkel, feladatokkal terhelték hétköznapjainkat és úgy gondolták, hogy nekünk úgy kell élnünk, ahogy nekik tetszik elsősorban és a férjemnek kutya kötelessége róluk gondoskodni. Hiába ültünk le velük többször beszélni erről, egyszerűen nem fogták fel és lekezelően kezelték a problémánkat, ügyet sem vetve rá. Emiatt úgy döntöttünk tavaly nyáron, hogy Erdélyből Budapestre költözünk (ahol én is születtem, illetve a szüleim itt élnek), annak szellemében, hogy végre távol leszünk a szüleitől, békésen élhetünk, és mivel akkor már állapotos voltam a kisfiúnkkal, így fő szempont volt, hogy édesanyám tudjon segédkezni majd a gyermekágy alatt (az én szüleimmel jó kapcsolatot ápolunk). Tehát szeptemberben át is költöztünk, a férjemnek új munkahelye lett, ahol jó a munkaközösség, rugalmas a munkaidő, és a fizetése is egész jó. Egyenlőre albérletbe költöztünk, de a szüleimtől kaptunk egy telket, amelyre építkezni szerettünk volna. A férjemet ez idő alatt a szülei napi szinten hívogatták, megkérdezték mit csináltunk aznap, és folyton lelkileg terrorizálták, bűntudatot keltettek benne, hogy ő nincs ott és nem segít nekik, cserben hagyta őket. Március 21-én pedig megszületett a kisfiúnk. A férjem az ezt megelőző hónapokban erősen szorongott, amiatt, hogy biztosan megfelel-e az új munkahelyén, az építkezés költségei miatt, illetve azon, hogy messze vannak a szülei, nem tud részt venni a munkálatokban. A baba születése előtt már voltak furcsa megnyílvánulásai, filozofált, arról beszélt, hogy milyen egyszerűen működik a világ, ő rájött erre, és sokszor mindezt összefüggéstelenül adta elő. Ezután egyre kevesebbett tudott aludni, agyalt folyton, majd mellgyulladásom lett, amitől belázadosodtam és alig tudtam kikelni az ágyból, hogy ellássam a babát. Igaz, ez csak 2 napig tartott, de a férjem annyira kétségbeesett, látva mennyit szenvedek a láztól és a kimerültségtől, hogy április 12-én „bepörgött”, rögeszmésen mérte az időközöket a szoptatások között, folyton írkált a határidő naplójába, fontossági sorrendet, az apjának is írt egy levelet, hogy most a gyerek az első, továbbá megoldásokat keresett, a végén már a munkáját sem tudta elvégezni és kommunikálni sem lehetett vele. Ekkor vitte be édesapám az ügyeletre. A kórházban további téveszméi lettek, hogy majdnem ő robbantotta ki a 3. világháborút, miatta emberek haltak meg, meg felgyorsította az időt stb. Agresszív sose volt, az orvosokkal közreműködött mindvégig. Ezek a téveszmék mára már megszűntek, szedi a gyógyszereket a fent írt adagokban, illetve magán pszichiáterhez jár pszichoterápiás kezelésre. Ezen kívül minden reggel relaxációs gyakorlatot végez, vissza ment dolgozni részmunkaidőbe. Azonban már nem önmaga: csoszog, merev a tartása, az arckifejezése is néha maszk szerű, robotos, gépies, olyan mintha lebutult volna, a fogalmazása is romlott, nagyon feledékeny, szétszórt, ami a munkavégzésére rovására megy. Olyan, mintha nem az én férjem lenne. Úgy olvastam, hogy ezek mind mellékhatásai lehetnek a gyógyszereknek, amiket a pszichiátere szerint legalább fél évig szednie kell, persze közben lesznek csökkentések. Emellett kifejezi az érzéseit, mindent megtenne értem és a kisfiúnkért, nagyon próbálkozik, biztat, hogy minden rendben lesz, úgy látom, hogy egy pár hete stabil lelkileg, amikor a kórházból kijött egy jó pár hétig szorongott, és szomorú, kedvtelen volt amiatt, hogy ez kellett vele történjen, ill. az önbizalma sehol nem volt, aggódott azon, hogy nem fog tudni dolgozni.
Kérdésem:
Ezek a típusú gyógyszerek okoznak valami maradandó károsodást az agyban? A memóriája és az észjárása a régi lesz? A pszichiátere azt állapította meg, hogy a neveltetése (erős szülői kontroll, elszenvedett családi traumák) miatt nem alakult ki a személyisége rendesen, erre 28 évesen van lehetősége még? Lehet még egészséges, életerős ember a férjemből?
Előre is köszönöm a választ!
Szőllősi Tibor válasza Agobri kérdésére:
Igen lehet! Sok a stressz a környezetében, megterhelés, amire reagálni kell. Rossz és jó egyaránt. Mindez kimeríti az embert. Amikor lemerül, az addigi gátak eltűnnek és olyan folyamatok szabadulnak fel, amiket eddig visszafojtott. Most egyszerre jelentkezik mindez. A személyiségének fejlesztésén, működésének stabilizálásán kell dolgozni. A gyógyszer mankó, melyet idővel el kell hagyni. Ameddig szükség van rá, addig szedni kell. Van hozzászokási időszak, amíg mellékhatások lépnek fel – jelentkeznek, olykor a tünetek erősödnek.
Pszichológiai terápiára is szüksége lenne a férjének ebben a helyzetben! A regenerálódásra nagyon oda kell figyelniük! Idő. Az is elképzelhető, hogy a környezetváltozásban a megszokott megküzdési stratégiák már nem jók. Újakat kell tanulnia, kialakítaniuk. Ez lehet a jövő útja.
Szerző:
