Ezt tegnap este írtam, de ide bemásolni már képtelen voltam.

Azt hittem ma nem is lesz miről írnom.
Egészen eddig nem is volt.
Kutyabajom nem volt egész nap.

A broáf elmúlt. A szorongásos rohamaimat elneveztem broáfnak. Aki olvasta anno  a kretén magazint…. Szóval most a nőkről kéne elmélkednem. Jóideje fenn vagyok egy

Nem, nem, és nem.
Nem bírom már, hogy állandóan uralkodnak felettem.
A saját életemet akarom élni végre.
Már eleget uralkodott mindenki rajtam.
Nincs tovább.
Nem,

Húú de szarul vagyok! Ez leírhatatlan. Folyamatos rosszkedv, már magam sem tudom miért.  Mindenki kérdezgeti (az a mindenki anyám:)) mi bajom van? Válaszom: semmi.

Ez a majom felírt egy csomó dolgot, amit venni akar az auchanban, én meg mondtam neki, hogy nincs lóvém.
Persze van, de az másra kell.
Lesz*rom a baromságait.

Régebben az élettársam volt, most már csak lakótársak vagyunk.
De ő még így is ki akar sajátítani, beleszól mindenbe, és gyerekes bosszút áll rajtam.
Nem kellett volna visszaengednem

beszélgetésem egy nagyon jó barátommal :

a kívülállókkal szemben távolságtartónak kell lennünk de akik hasonló cipőben járnak, azokkal ne legyünk olyanok
mert ők ugyanazt élik át

Immár itt folytatom irományaimat.Így nem kell látnia mindenkinek lehangoló baromságaimat.

Az elmúlt nappok lüktető feszültsége ma reggelre tompasággá változott.Ugy érzem mintha egy dühös folyó örvénye szippantana be szépen lassan.A talaj hullámzik