Végre be tudtam lépni, mert fogalmam sem volt, hogy kell kikapcsolni az AdBlock-ot, de nagynehezen rájöttem, úgyhogy tudok írni megint.
Két hete végleg elhagytam a diliházat, és most munkát keresek. Hiányzik a diliház. Itthon állandóan egyedül vagyok. Magányos vagyok, és unatkozom. Ott legalább volt társaságom, még ha néha az idegeimre is mentek egyes személyek, de a többség jó fej volt. 2 és fél hónapig voltam bent, abból egy hét volt a belgyógyászat. Az nagyon gáz volt. Az öreg nénik folyton ordítottak, volt, aki szarral kente ki magát, és mindent, amit elért, persze hol feküdt, naná, hogy mellettem. A nővéreket leköpte, kurvaanyázta, igazi gonosz banya volt. Láttam halált is face to face, meg összeomlást, amikor a hölgy lánya bejött, és összeomlott, hogy meghalt az anyja. A nővérek között volt egy igazi szemét, aki úgy döfte belém egyszer a tűt, hogy begyulladt az egész kanül, ami a vénámban volt, úgy fájt, hogy majd megzavarodtam. Pedig én mindig megadtam a tiszteletet mindenkinek, mert tényleg rohadt sok dolguk van, kevesen vannak, meg a belgyógyászat amúgy is egy undorító hely.
Az állásokkal kapcsolatban van, ahol hitegetnek hétfő óta, holnapig kap haladékot a nő, ha holnap sem dönt, akkor lépek tovább. Majd lesz valami.
Szia!
Állás-ügyben az a „szaktanács” (tényleg, anno munkanélküliként el kellett mennem kétnapos kóóócsingra, ott is mondták), hogy 10 napot kell és szabad várni, utána felejtős.
Örülök, hogy jól vagy, a hospitalizációból meg hamarosan úgyis „kigyógyulsz”. Persze mindig van olyan, amit sosem felejt el az ember.
Sok sikert!
Köszi 🙂
Én úgy vagyok vele, hogy ha támad a depi, akkor minden évben visszamegyek a diliházba pár hétre, sokan vannak úgy, hogy rendbeszedjenek, hogy soha többet kelljen az öngyilokra még csak gondolnom se.
Nincs mit. 🙂
Hát ne is gondolj ilyesmire!!!