Váratlan ajándék – egy „lelki találkozás”

Megbeszéltem mára egy találkozót egy korábbi főnöknőmmel, akit nagoyn nagyra tartok.

Leültetett az irodájában, mondta, hogy nagyon nyúzottnak nézek ki.

erre elkezdtem bőgni.

Van ebben a nőben valami, ami megnyitja az embert, legmélyebben.

és ahgyo beszélgettünk, beszélgettünk, egyszer csak kibuggyant belőlem, hogy én bántalmazott gyermek voltam, de ugye nem mondja meg senkinek.

És erre azt mondta, hoyg ő tudta ezt az első pillanattól fogva, hogy találkozott velem.

Annyira megértő és ekdves és gyógyító volt a találkozás.

azt mondta, hogy most a kisamarilla van megrémülve bennem, és őt kell gondjaimba vennem.

és búcsúzóul kaptam egy babát tőle – én kérdeztem meg, hogy megkaphatom-e – nekem adta.

mindketten megölelgettük, ő meg is puszilta, és azzal engedett engem utamra, hoyg vigyázzak a kisamarillára nagyon. aki nagyon meg van ijedve.

és nem olyan nehéz kitalálni hogy mitől – kérdezzem csak meg…

és még azt is felajánlotta, hogy járhatok hozzá beszélgetni.

fogok is, azt hiszem.

ő most lehetne egy gyógyító anyafigura a számomra, aki ráadásul óvodavezető, és szakmai kérdésekben mélyen egyetértünk.

azt is nagyon érti, hogy most nehéz a nyelvtanulásra koncentrálnom – pedig ez kulcsa a továbblépésemnek, szakmailag.

de a lelki traumákkal való foglalkozás legalább olyan fontos.

és ez a kettő nem feltétlenül végezhető egy időben.

tehát le kell lassítanom.

maradok betegállományban januárban, ha lehet.

ma döbbentem rá, mekkora súlyokat cipelek, és hogy mennyi könnyem van még…

és az utazás sem lesz könnyű, találkozni a családtagjaimmal…

a babát az ágyam mellett fogom tartani. vagy egy babaházban???

egy babámra emlékszem, azt kb. 4-5 évesen kaptam, és nem bántam jól vele egyáltalán. belevágtam a hajába, beleszúrtam ollóval a fenekébe – az volt az „injekció” – és egyáltalán nem szerettem őt.

itt az ideje ,hogy szeressek egy babát… ???

fáj mindenem…

haladok a bébialbummal…

lassan…