valamit elrontok

joggal reméltem, hogy a tegnapi negatív gondolataimat mára kialszom (mert a kialvás a legjobb képességem) és estig úgy éreztem, hogy így is van. szépen végeztem a munkámat (hibátlan favágás) majd eljött az éjszaka, ami egyértelműen a kedvenc napszakom. éjjel születtem és valamiért mindig az éjszakákat élveztem a legjobban. az éjszaka nekem mindig a felhőtlen szórakozásról szólt, amikorra  letudtam az aznapi kötelességeimet (tanulás, majd munka) és élveztem a rákendrol legjavát. és persze a legdurvább magánéleti drámák és a ‘részegen felhívjuk az exeinket majd reggelre nagyon megbánjuk’ játékaimat is ilyenkor játszottam. ez persze reggel nagyon kínos, de utólag visszatekintve vicces és bájosan emberi.

a ma éjszaka viszont sajnos tökéletesen a tegnapi folytatása volt. épp hogy letudtam a munka utáni edzést, felhívott az egyik barátnőm, hogy találkozik egy másik közös barátnőnkkel és csatlakozzak. nekem az ilyet nem kell kétszer mondani. a közös barátnőnk persze hozta (az amúgy tökéletesen normális) pasiját és előadták a turbékoló gerle magánszámukat, amitől rosszul vagyok. elegánsan nem mutattam ki ebből semmit, tudtam, hogy hamarosan lelépnek és így is lett. amikor a másik barátnőmmel egyedül maradtam, persze rögtön szóba került, hogy mennyire hiányoznak mindkettőnknek a ‘régi szép idők’, amikor bevettük az éjszakát és senki sem lépett le 10-kor, hogy a pasijával legyen.

ekkor a barátnőm közölte, hogy tulajdonképpen ő is erre vágyik és mindig, amikor eljön velem valahova, akkor abban reménykedik, hogy hátha aznap este megtalálja az igazit.

ezzel önmagában nincs semmi gond, de bennem erősíti a félelmet, hogy én valami elkúrt szerencsétlenség vagyok a Marsról, és én vagyok az egyetlen lény a világon aki nem akar komoly kapcsolatot és folyamatosan elveszítem az összes barátomat, mert ők szépen fészket raknak én meg úgyanúgy járom az éjszakát, mint kamaszkoromban. iszonyatosan sok számomra fontos embert veszítettem már el ezért. rengetegszer éreztem magam egyedül, de idővel mindig találtam magamnak új embereket a régiek helyett, akikkel folytathattam ezt az életvitelt, de idővel mindenki lemorzsolódott. csak én rekedtem meg ennél a kamaszos létformánál és rettegek tőle, hogy egyedül maradok.

az a baj, hogy nekem ez így tökéletesen jó és nem is akarok rajta változtatni. én vagyok az a lány, aki az egyéjszakások után nem adja meg a számát. zsigerileg irtózom a párkapcsolatoktól és a kispolgári léttől, de nem találok magam mellé olyan embereket, akkel ezt tartósan megoszthatnám, pedig barátokra hatalmas szükségem lenne. ez a személyes keresztem.

Szerző:

Belépett: 3 hónap

csaken

Blog kommentek: 764Blog bejegyzések: 87Regisztráció: 16-05-2011

Írj megjegyzést