Valakinek, aki messzire megy 1986

I.
A nappal írisz színe, a kopottas
fákról szinte gondolkodni lehetne,
igérgetően zárt öklű virágok
mellett megyek egy esküvőre hozzá.
 
Egy padon ültem, mikor összevesztünk,
konyhában történt és arról esett szó,
magunk ellen sötéten én vetettem
amit, fény hálójába nem fogott még.
 
Szebb volt nálam, mert szebben volt, de akkor
nem volt ezen mit látni csak ha hártya
vékony blúzát a derekára húzva
megfordult, sejtettem meg, hogy mi mozdul.
 
 
 
V.
Volna csak London
ülnék egy padon
karperecekkel a
fehér karomon,
a barna karomhoz
hódolna simán
s rátámasztná ajkát
egy piciny titán.
 
 
VI.
A hold kering, nem tudom, mit akarhat
a fülem hátrasunyítom ilyenkor.
Máshogyan jutsz eszembe, hátad látom
és a pipacsszár módra felmeredt és
lehorgadott kanyargós szál gerinced.
Kutyának való szomorúság rajtunk,
megszólalni nem tud, csak jönni-menni.
 
Volna csak, nincs egyetlen élő-féle
lény sem itt, de lent a kapuknál máris
elképzelem, ahogy éretlen buzgalommal
fénylenek bele az éjszakába,
s a szörnyű ijedség hogy mereszti
ki körmük s dermedt macskaképük látom
mert eléjük lépsz a kaput bevágva.

Szerző:

Belépett: 1 hónap

babarczyeszter

Blog kommentek: 6809Blog bejegyzések: 39Regisztráció: 12-10-2010

Írj megjegyzést