ÚJÉVI LISTA

Hol kezdjem ?

Nem is ezt kéne csinálnom… nincs erre időm most. Sosincs időm arra, amit szeretnék, amire égető szükségem lenne, csak a stressz, a frusztráció, hogy MAJD kiírom magamból, majd összeszedem, mit is kéne kiírni magamból, mit kell még csinálnom, mivel vagyok elmaradva.

Én szinte minden nap újból kezdem az életem, nem is kell ehhez újév, vagy születésnap, csak egy nagy levegő, NA MOST : mostantól… és újból diéta, sport, gyerekekre figyelés, nem bőgés, házimunka, karrierépítés, esti fogmosás, napi írás, blogok, ide is, meg máshova is posztok, a témák, amik csak cikáznak az agyamban folyamatos feszültséget okozva, írtam már erről, biztos uncsi. Van egy másik posztom ide, megírtam már offline, de még nem gépeltem be, elvileg annak kéne jönnie, de ahelyett most ezt írom, lehet, hogy lesznek átfedések, mert persze valamikor majd azt is begépelem. Ez így bonyolult, mi ? Egy kis ízelítő a kényszereimből. Bizony, még a (meg nem írt) posztoknak is felcserélhetetlen sorrendje van. Lista van, fontossági rend, időzítés, a határidők folytonos átlépése, lista kidobása, átírása, átmásolása, stb. Van, hogy naponta többször « megváltozik minden », mostantól másképp lesz, lista újraír. Az új rendszer megy egy darabig, de aztán szétesik, egyszerűen nem fér bele 24 órába a napi lista, ettől kétségbe esek, és inkább nem csinálok semmit. És csak halmozódik a teendő. Közben iszonyú fáradt vagyok, napi 10 órát dolgoztam napköziben ovisokkal megint a karácsonyi szünetben, akárcsak az őszi szünetben, és a szüntetek között is dolgozom, nehéz gyerekekkel néha lehetetlen küldetés (kreatív foglalkozások olyanoknak, akiket ez nem igazán érdekel). Pár hete mindkét gyerekemen végigment a hányás-hasmenés, folyamatosan csak az ágyneműt mostam, a szünet első hetében pedig a párom robbant le, nem tudott a gyerekekkel lenni, pedig elvileg szabadságon volt. Ezért a gyerekeket (a sajátjaimat) hortam ide-oda, miközben mások gyerekeivel játszottam, foglalkoztam, küzdöttem egész nap, aztán karácsony is volt, alig vettem észre, egy hétvégényi szusszanás (..helyett rokonlátogatás, főzőcskézés), majd szilveszter tegnap, barátoknál, mert szociális életet is kell élni. Holnap már munka megint, most viszem a nagyfiamat is. Még szerettem volna Hófehérke szereplőket rajzolni kifestőnek, kitaláltam, hogy bábozunk egyet a gyerekekkel, csak holnap tudom megcsinálni. Bizonyítási kényszerem is van folyton, megmutatni, hogy kreatív vagyok és motivált, nem csak egy erre tévedt túlkoros káeurópai bevándorló, akinek nem volt jobb ötlete, mint hogy animátorkodással keressen pénzt. Óraadó vagyok, nincs állandó szerződésem, bármikor kirakhatnak, betegállományba nem tudok menni, a gyerekek betegségét is úgy kellett kisakkozni. És szeretném, ha igazolnának nekem gyakorlatot, ha ez márciusig nem sikerül, elveszik egy drága tanfolyamom. Nyomom tehát izomból, plusszmunkával, otthoni melóval, közben úgy érzem, elhanyagolom a saját gyerekeimet. Meg magamat. Az ünnepekre hivatkozva a tudatos fogyás félbehagyva, az éjszakáim zavarosak, vagy a gyerekek, vagy a saját nyomasztó gondolataim nem hagynak aludni, pihenés nincs, a lábamról leszakad a csizma, nincs időm újat venni. Fodrásznál is régen voltam. A tükörből egy lerobbant nő néz rám, aki kétségbe van esve. Idén leszek negyven, és még el sem kezdtem igazán azt, amiben mások ilyenkor már kiteljesedtek. Komolyan vehető munka. Vagy sugárzó nőiesség. Szexualitás. Örömteli anyaság. Vagy csak egy kis nyugalom. Értékes gondolatok. És az értük járó jutalom, visszajelzés. Még itt, a Búrán is félek, hogy fárasztó vagyok, monomániás, önsajnáltató. Pedig itt akolmeleg van, biztonság. A pszichés betegség tényleg identitássá kell, hogy váljon, ami meghatározza az énképemet ? Vagy csak felmentésre használom ? Elcsesztem, lúzer vagyok, és ráfogom a neuro-transzmittereimre (vagy az aktuális pszichiáteremre, és az általa nyomatott « drogra ») ? Vagy nem kéne ennyit bántanom magam ? De ki vagyok készülve, sírógörcs volt ma is, ezzel kezdtem az újévet. Babonás vagyok, elvileg január elsején jó dolgokat kell csinálni, hogy jól sikerüljön az év. Inkább listát kéne írnom. Előtte kidobom az előzőt. El sem olvasom, csak kidobom. És kiteregetem a mosott ruhát. Takarítás holnap. De mikor ? 10 óra munka után összeszedem a gyerekeimet, és megnézem mit tudok vacsorára főzni, majd fel kell készülnöm a keddre, kemény lesz, új osztály, nagyobbak, írnom kell franciául, nincs önbizalmam, le kell ellenőriztetni a párommal, akinek nincs mindig kedve a dolgaimhoz. De a jövő héten utalnom kell pénzt is, és utánanéznem az állami támogatásnak a dadusra, a kicsi fiam azóta sem kapott bölcsihelyet (ez nem fért bele a gyámügyi csesztetésbe, pedig mindenki csak « segíteni akar »). Kicsi fiam egy éves lett közben, időm sincs megfigyelni, hogyan változik, fejlődik. Pedig most rettegés nélkül figyelhetném a fejlődését. Már TUDOM, hogy egészséges. És szép pillanatokat tölthetnénk együtt. De ma is a konyha padlón hangtalanul sírtam, aztán megláttak a gyerekek, papa sziesztázott épp, neki kell a pihenés, sokat dolgozik. Mondjuk most én is. De ő mindig. És olyan érzéketlenül reagálja le a széteséseimet. A gyerekeket is rámhagyja, és lecsesz, hogy szedjem össze magam. Igaza van ? Követelőző lennék, amikor empátiát várok ?

Most ebben az új évben minden más lesz. Írni fogok minden nap, de nem fogom más blogján, fészbukján hergelni magam, nem cseszem el az időt, tudatosan fogyókúrázom tovább, rakényszeritem magam az előre haladásra, még tovább is tanulok. Csak jó lenne előtte kialudnom magam. Vagy egy hónapon keresztül. Egyszer még ember lesz belőlem. Egyszer, amikor elmúlik majd a .. mi is ? A bénultság ? Az önutálat ? Na nem kezdem előről. Inkább megírom a holnapi listámat.

 

Szerző:

Belépett: 3 év

Jolán

Blog kommentek: 1116Blog bejegyzések: 29Regisztráció: 2016. 01. 28.

8 gondolat erről: “ÚJÉVI LISTA”

  1. Nem vagy lúzer, csak állandóan ettől rettegsz. Egy normális nő vagy, akinek óriási, perfekcionista, és időnként irreális elvárásai vannak saját magával szemben, miközben tök jól teljesít az életben. 

    Nem tudom, mit lehet csinálni ezzel az extrém szorongással és perfekcionizmussal, és azzal a félelemmel, hogy totál kudarc vagy, mert én pont ilyen vagyok, és ötven éve nem tudok mit kezdeni vele… De néha rájövök, hogy csak a saját elvárásaimhoz képest vagyok totál kudarc, és lehet, hogy az elvárásaimmal van a baj.

  2.   Hatalmas dolog, hogy ennyire tudatos vagy,tudod, min szeretnél dolgozni, és  régebbi blogbejegyzéseidhez képest, amiket olvastam, rengeteget változtattál és teljesítettél az életedben, talán túl is teljesítetted magad! Találtál munkát, kiválóan helytállsz egy csomó szerepben, és egészen biztos, hogy jó nő, és szuper anya is vagy, aki nagyon szereti a gyerekeit, és a lehetőségekhez mérten mindent meg is ad nekik!

    Lehet, hogy föl kéne venned a 2017-es újévi listádra azt is, hogy ne legyél ennyire szigorú önmagaddal- nekem is, és ha jól sejtem, Eszternek is.

    Persze könnyű másoknak ezt a tanácsot adni, mert nagyon hasonló cipőben járok per pillanat én is, és gyakran úrrá lesz rajtam is a totál kétségbeesés. 🙁 Valahogy mégis el kell fogadnunk, hogy amilyen csődtömegnek látjuk magunkat, amilyen kudarcnak éljük meg a teljesítményeinket, amik feltehetően egyébként nem is olyan szörnyűek, az  tényleg csak a mi elménkben ennyire borzasztóan lesújtó, nem jól látjuk, legalábbis nem objektíven.

    Írtad, hogy nem akarsz ennyi időt elcseszni a neten, fölcseszni magad mások blogjain, fb-jén, stb. Egy hamis művilág, amit mutatnak az emberek, fb-n (általában) mindenki a szép, tökéletes, csodás életét mutatja, ezeknek hinni kb. olyan, minthogy olyan akarsz lenni, mint a csajok a szétfotosoppolt képeken. Manipuláció, ferdítések nélkül, kamuk tömkelege nélkül ez képtelenség. Nem igazi, amit ott látsz, totál hazugság, kirakat-életek! Én is hajlamos vagyok belepörgetni magam, és beképzelni, hogy mindenkinek Hawaii az élete, csak és kizárólag én vagyok ennyire elcseszett, de valahogy tudatosítanunk kell szerintem, hogy ha pl. a fb-t böngésszük, az olyan, mint egy romantikus, nyálas amerikai film, vagy egy szétretusált fénykép. Szép, csodás, kalandos, izgalmas, de NEM IGAZI, NEM VALÓSÁGOS, és nem szabadna, hogy ez még mélyebbre rángasson minket abba a hitünkbe, h mások mennyivel jobbak, mi meg milyen bénák vagyunk.

    Még egyvalami… Nálunk is a párom az, aki sokat dolgozik, ő a kenyérkereső per pillanat a családban.Ez természetesen még plusz azt az érzést generálja bennem, hogy nekem kuss a nevem, milyen jogon rinyálok én, még azt a keveset sem tudom teljesíteni, amit teljesítenem kéne stb. Aki nincs ebben benne, és nem ilyen alkat, valószínű sosem fogja teljesen megérteni,amit mi érzünk, amilyen küzdelmesek nekünk a hétköznapok, és átérezni sem igazán… Azért én nem adom fel a harcot azzal kapcsolatban, hogy meggyőzzem róla a párom, hogy ha ezt nem úgy fogja fel, hogy „csak magadnak generálod”, „szedd már össze magad”, „ez nem betegség”, „csak te döntöd el fejben” stb., és ő is változtat a hozzáállásán, akkor sokkal jobb lesz az életünk, a gyerekünk élete, a közös jövőnk. Szóval igenis szerintem a párodnak is kell változtatnia, mert te már rengeteget küzdöttél és változtattál, amiért én pl. nagyon tisztellek, így ismeretlenül is!

    És bocsánat, hogy így kifakadtam, meg ennyit írtam, remélem nem voltam túl sok, csak nagyon közelről érint a téma, és rengeteg gondolatom támadt.

     

  3. Szia Jolán, szia Eszter!

     Üdv a klubban! Tudom, ez nem is annyira vicces, de itt egy újabb perfekcionista, maga felé extrém elvárásokkal rendelkező, sokat szorongó, önostorozó nő a társaságban, csak én nem 40 éve, nem 50 éve élek ezzel, hanem nyár végén leszek kereken 30 éves.

    Szeptemberben született meg a gyönyörű, egészséges, tündéri kisfiam, aki mindjárt 4 hónapos- ajándék, csoda, a lehető legjobb dolog, ami történhetett velem az életben,       az Ő érkezése! És ahelyett, hogy boldogan kiteljesednék az anyaság örömében, én is állandóan megfelelési kényszertől szenvedek, másokhoz hasonlítgatom magam, úgy érzem, semmiben nem vagyok elég jó, nem tettem le semmit az asztalra, nem értek igazán semmihez stb. Az, hogy  elcseszett, deviáns lelkibeteg vagyok, aki nem tud helytállni az életben, a társadalomban, elviselhetetlen,nem elég szép, nem jó semmire, most kiegészült azzal az érzéssel is, hogy nem vagyok elég jó anya + mindig aggódom valamin, hogy a kisfiammal minden rendben legyen, és engem is gyakran gyötör a bűntudat, h nem foglalkozom eleget Vele, vagy nem úgy, ahogy neki jó lenne. Félek, nehogy örökölje a depi hajlamot, nehogy a kínlódásom saját magammal majd kihasson az egészségére, boldogságára, féltem ettől a kegyetlen és igazságtalan világtól stb.

    Csak azért írtam le ezt a rengeteg mindent,mert szerintem nagyon sok mindenben hasonlóan érzek, mint Jolán, az élethelyzetem is hasonló, bár én itthon élek, és a kisfiam az első gyerekem. Szóval talán hátha segít egy picit, hogy nem vagy egyedül ezzel, sok szülő érez  hasonlóan, akiket ilyen hiperérzékenységgel és sérülékenységgel „áldott” meg az ég…

    Talán kevesebb elvárást támasztani magaddal szemben, talán nem elvárásként élni meg minden feladatot, nem állandóan másokhoz mérni magad, örülni annak, amid van, amilyen vagy, és nem azon feszülni, hogy milyen nem vagy, mid nincs, nekem is ezeket tanácsolják, én is ezt gyakorlom, bár még mindig gyatrán megy, és sokat hibázok…

  4. Szia accatone, legszívesebben megtennélek az önmagukat kínzó perfekcionista zéró önbizalmú nők kapitányának, annyira tetszik ez a hozzászólásod 🙂

    Az elmúlt egy hónapban én is permanensen magam alatt voltam amiatt, hogy nem tudom eltartani a családot egyedül. 

  5. Mindig a maximálisan elérhető célt kell kitűzni- a sportban. 
    Mindig a mérsékelt erőfeszítéssel elérhető célt kell kitűzni- az életben. Főleg, ha az ember már keresztülment bizonyos dolgokon.
    Ez utóbbit a buddhisták tudják nagyon jól csinálni. Ismerek több buddhista embert (én nem vagyok az), olyan megelégedettek. 
    De ez csak szösszenet, mindenkinek boldog új évet, kívánom, hogy ne csalódjunk se önmagunkban, se másban. 

  6. Tudod Jolán, azért én kíváncsi lennék, hogy ha te találkoznál egy idegen nővel, aki elmesélné, hogy idegen országban él, a párjára van utalva, akivel nem éppen méznyalás a kapcsolatuk, közben  gyerekeket nevel, dolgozik, ezerfelé akar megfelelni, közben szorong, depresszív, kényszeres, de küzd mint malac a jégen, fogyókúrázik is, és tényleg megteszi a tőle telhetőt, de hiába küzd mindezekkel a dolgokkal egyszerre és egymagában, kevésnek érzi…

    Szóval hogy mit mondanál te ennek a nőnek? 

  7. Sziasztok! Most vettem csak észre, hogy ezekre a kommentekre itt nem reagáltam anno. Köszönöm utólag is mindenkinek! Eltelt azóta négy hónap, szinte el is felejtettem, hogy írtam ezt a posztot, és szomorúan konstatálom, hogy nem sokat haladtam előre, most is nagyon szorongok, most is 10 óra munka van, csak azóta a karácsonyi ünnepekből húsvét lett… és nem írok olyan sűrűn, mint szeretnék.
     

Írj megjegyzést