Itt nyíltan leírom – más fórumokon inkább visszafogtam magamat -, hogy utálom az embereket. Nem konkrét személyeket gyűlölök, hanem elvonatkoztatva az emberi nemet. Pechemre emberi lény vagyok, így állandó szorongást élek át. Ez aztán hol a rettegős „hová rejtőzek” formát ölt, hol meg átmegyek dzsungel harcosba és villogó tekintetem jelzi, hogy bárkit ledöfök, aki szórakozni mer velem. (Még nincs tőröm, de tervezem egynek a beszerzését. Mindenki halandó, és elvérzik, ha lépen szúrják.) Sajnos agyamra ment a nélkülözés. Lófaszt érek a szellemi és érzelmi életem gazdagításával. Ugyan úgy a város egyik futóbolondja vagyok. És mivel gyerekkoromban én voltam az osztály hülye gyereke, ez az egyik dolog, amitől vészesen elborul az agyam, ha hülyének néznek, neveznek, ezzel ugratnak. Komolyan képes lennék elereszteni a dühömet egy provokáció során. És felismerném ezt az alkalmat, amikor igen, ideje van a bosszúnak. Az az ember, aki pedig élesítette a bennem lévő kézi gránátot, megdöglene. Nem szaroznék, tombolni akarok, gyilkolni, más vérével elégtételt venni az elcseszett életemért. Persze ebből semmi sem lesz, mert sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a dühömet önmagam ellen fordítom, és felkötöm magamat. Nem tudok megküzdeni a többi emberrel a megfogyatkozott természeti javakért. Túlságosan gyenge vagyok. Ez van. Született lúzer vagyok.
Hanyagoljátok a minden rendben lesz szöveget, mert az élet nem így működik. Ezt ti is számtalanszor megtapasztaltátok már. Amíg tudom visszafogom magamat, igyekszek lekötni a figyelmemet alkotói tevékenységekkel, és négy fal közt tartani a dühömet.
Senki és semmi sem segíthet. Ez egy magányos küzdelem. De mind egyedül vagyunk.
Ennek kiírása magamból segített valamennyit. Nem kell nyavalyogni, „ölni kell”, ha másként nem megy az életben maradás. Hiába nyomatom a fair play játékot, ha mindenki más régóta a vadállatok taktikáját követi és elmarja, ami kell neki. Tulajdonképpen nekem is ezt kell tennem. Köpni a szép elvekre, és keményebb módszerekkel harcolni. Más nem fog harcolni értem.
Szerző:
Drága Andrea,
Drága Andrea, már nagoyn vártam, hogy mikor jelentkezel.
Hát, nem vagy jó passzban, basszus, sejtettem…
Én azt gondolom, hogy az érzelmi élet karbantartása azért fontos, mert az érzelmek adják mindenhez a vliágon a mozgatórugó lökését.
Mindenhez.
Akár felkötöd magad, akár írsz egy verset, akár kimész az utcára és leülsz egy kőre és nézed az arrasétáló embereket, akár gyilkolni volna kedved – kérlek, ne tedd!! – ezek mögött mind érzelmek vannak.
az érzelmek jelentik a fűtést, a hajtóerőt.
az elkeseredést és azt, hogy mégis fel tudunk-e állni, érzelmeink döntik el.
Ezért okos dolog az érzelmeket kontroll alá vonni. Mert vesztünket jelenthetik, vagy mások vesztét, esetleg boldogulásunkat. Ha nincs érzelmi kontroll, nincs kontroll gyakorlagilag az életünk fölött sem.
Az élet igazságtalan, ez így van.
De ez nem jelenti azt, hogy ne küzdhetne mindenki ott, ahol éppen van.
és akkor mégis kivívhat magának egy talpalatnyi önbecsülést.
önbecsülést, Andrea.
drága, teljesen étrem a kétségbeesésed. Mivel körben forogsz, és nem tudod, hogy hogyan lehetne végre más köröket is futni. És most már kurvára eleged van és futottál eleget körbe meg körbe a mókuskerékben és elfáradtál.
és semmi nem változott. (bár én igenis hallom, hogy igen, változott! mikromikro pici pici pici a változás, de ott van. ott bújkál benned!!! tisztán hallom!!!)
és igen, már néha felvillan az érzés és intuició szintjén, hogy ez mind lehetséges, kitörni a kalitkából…
de szakember segítsége nélkül, vagy hogy kimozdulnál a négy fal közül, úgy sajnos tényleg nem lehetséges.
valamit tenned kell. Neked. senki más nem fogja megtenni helyetted.
ölellek
a.
hát, az embernek idővel tényleg agyára megy a nélkülözés, csak az a kérdés, h mi lesz az eredménye: őrült dzsungelharcos vagy magáért harcoló, de másokat nem letipró egyed. (kérdés, lehet-e úgy kiállni magunkért, h másokon nem gázolunk át)
Nyugi nem vagy egyedül ezekkel az érzésekkel. Bennem is hatalmas agresszió van, alig bírom kontrolálni. Törni-zúzni tudni. Tud nem vagy vele egedül.Bár nem sokat segít, de én megértelek. Kitartás!
Sajnos nem, nem lehet udvariasan kihasítani a magunk életterét a túlzsúfolt világban.
Hiszen a társadalom is mennyi szabállyal, törvénnyel, hatósággal szabályozza az életünket és fenyít minket, tart a karámban, nyom le… ezek rejtett agresszív eszközök, amik egyből megmutatják az erejüket, amint valamelyik egyed rosszalkodni kezd. Tehát az egész társadalom az erő nyelvét beszéli, így egy szobatudósnak is meg kell tanulnia beszélni ezt a nyelvet, különben pár év múlva az utcán maga elé motyogó alkoholista hajléktalan lesz belőlem. Igen, ez vár rám, ha nem leszek agresszívabb.