történetem

Sziasztok!

Én egy 20 éves lány vagyok. Jelenleg a párommal élek 3 éve. Iskolába járok, májusban érettségizek.

Miért is jöttem a burára?

6 éve depresszióban szenvedek. 

Az osztálytársak nem fogadtak el, kiközösítettek, gúnyoltak, megvertek, mert én voltam a gyengébb. Emiatt elkezdtem magamba fordulni. Egész nap csak sírtam a szobámban, vagdostam magam, nem volt önbecsülésem. Bevettem egy levél Nospát, meg akartam halni. Senki nem vett észre semmit.

Ezután jött a középiskola. Ott már jobb volt, volt egy-két barátom, elfigadtak.

De mindent elrontottam.

Volt egy roma fiú, akit szerettem. Mindenki óvott tőle, mert hogy csak kihasznál. Elmentem vele sétálni. Egy régi házhoz értünk, ahol már várt a haverja (szintén roma) meg az egyik osztálytárs. A két roma fiú rávett hogy füvezzek. Kb két slukk után beszédültem, és ezek már húztak is le a pincébe, ahol pali (akibe szerelmes voltam) hátulról erőszakolt, dezső (haverja) meg orálisra kényszerített. Közben végig sírtam, könyörögtem hogy hagyják abba, de csak röhögtek. Végül -hogy még jobban megalázzanak- lehugyoztak. Utána megfenyegettek, hogy ha bármit elkapnak tőlem, megölnek. És mindezt végignézte pityu (volt oszttárs) aki utána elhiresztelte a suliba. Féltem. Gyűlölöm magam ezért!! Vagostam magam minden nap, sírtam.

Utána mentem gimnáziumba, ahová jelenleg járok. 

Kb fél éve járok pszichológushoz hetente meg pszichiáterhez kéthavonta. A háziorvos utalt be pszichiáterhez, mert megállapította hogy mély depresszióban szenvedek és falcolom magam.

Antidepresszánson (Velaxin) élek fél éve, bár igaz, rendszertelenül szedem.

Szeretek olvasni, zenét hallgatni, filmet nézni, naplót írni. Érdeklődnöm a természet és az àllatok iránt.

Hát, röviden ennyi az én történetem, remélem tanulságos lett.

És aki itt van különféle lelki problémák miatt, annak üzenem, hogy ERŐS VAGY, és jobb lesz, hidd el! 

Én bízok bennetek! ❤❤

Szerző:

Belépett: 2 év

Gácsi Krisztián

Blog kommentek: 647Blog bejegyzések: 80Regisztráció: 12-10-2010

9 gondolat erről: “történetem”

  3. CatEye

    Szia Csilla,

    Köszönjük, hogy megosztottad a szörnyű történetedet velünk, már ez is nagy bátorságra vall.

    Tudod mit hiányolok a történetből? A szüleidről nem írtál, milyen nevelést, szeretetet, támogatást kaptál tőlük? Mit szóltak a hatalmas traumádhoz, hogyan fogadták? És azt, hogy ha jól számolom 17 évesen összeköltöztél egy fiúval? Ez azért elég érett lányra vall.

    Ez nem adott annyi önbizalmat, magabiztosságot, hogy megvédd magad a téged bántóktól? Hogy és miért aláznak meg az emberek, hogy egy senkinek érzed magad? Milyen emberek egyébként? Osztálytársak? Vannak barátaid esetleg?

    Jó, hogy a háziorvos szakemberhez irányított, és célzott terápiát és gyógyszerezést kaphatsz. Mondjuk a velaxin alkalmankénti szedéssel azt tudod, hogy nem tudja úgy kifejteni az antidepresszív hatását? Ha jónak érezted a gyógyszert, érdemes lenne még szedni.

    Sok erőt kívánok a traumád feldolgozásához, és sok sikert az érettségihez! 

     

     

  5. csilla96

    Anyutól nem kaptam meg azt a törődést, szeretetet, amit kellett volna. Ez nekem nagyon hiányzott. Mikor megtudta hogy mi történt (pityu mondta el), felpofozott, mert nem mondtam el neki. Nem tudom miért, de nem tudtam megbízni benne… Apummal nem nagyon tartom a kapcsolatot, kiskorom óta kb kétszer láttam… hiába próbálom felvenni a kapcsolatot vele, nem válaszol, nem keres. Hiányzik! 🙁 Amikor elköltöztem Anyutól, kiakadt anyu, mert igazából az én mostani párom anyu volt élettársa… bonyolult… akkor csak az számított hogy meneküljek otthonról… nem éreztem jól magam, nem értettek meg, szeretethiányom volt/van.

  6. babarczyeszter
    Idézet tőle: csilla96

    Amikor elköltöztem Anyutól, kiakadt anyu, mert igazából az én mostani párom anyu volt élettársa… bonyolult… akkor csak az számított hogy meneküljek otthonról… nem éreztem jól magam, nem értettek meg, szeretethiányom volt/van.

    Szia Csilla96! Bocsáss meg, hogy ezt kérdezem, de édesanyád volt élettársa számodra miért vagy miben nyújt biztonságot?  

  8. Gácsi Krisztián

    Ha szeretsz olvasni ajánlom ezt a könyvet, a lány írta magáról, akiről a krízisben említést tettem (neten ingyen olvasható az egész könyv magyarul):

    HELEN KELLER

    CSÖNDES, SÖTÉT VILÁGOM

    Egy siket-néma-vak leány önéletírása

    http://mek.oszk.hu/02900/02961/html/

    Film is van a sztoriról! Több feldolgozása is készült.

    Szerintem ez a legjobb feldolgozása:

    http://port.hu/adatlap/film/tv/a-csodatevo-the-miracle-worker/movie-67214

    http://www.imdb.com/title/tt0056241/

    Azért írom, hogy ne mindig önön sorsunkon keseregjünk! Víditónak szánom soraim. Megindító történet. -=> Lám ilyen is volt/van/lesz!

Írj megjegyzést

Történetem

 Sziasztok:) Sokan leírtátok a történeteteket. Ugydöntöttem énis megosztom veletek az enyémet, az okot amiért ide jöttem.         

    Mindíg vidám gyerek voltam. Talán a gondok akkor kezdődtek, mikor Általános iskolás koromban megkaptam a gúnyolódásokat . Akkor úgy éreztem , h ezeken túltettem magam, de rákellett jönnöm, h ezek a dolgok még a mai napig fölkavarnak. Aztán a következő mély pontom az volt , h később beleszerettem egy fiúba. De hiába vártam rá,nem viszonozta. Szenvedtem és nagyon sokat sírtam miatta és más dolgok miatt is…. Egy idő után túl sok lett a fájdalom , nembírtam eltűrni ,és úgytenni, mintha semmi sem történt volna és közben mosolyogni az emberekre. Ennek hatására kb 20 kg fogytam. Fájdalmamba, a vagdosásba menekültem( tudom, h beteg dolog,és nem ez a megoldás,kövezzetek csak meg!:( , de csak ez segített rajtam).Minden vágás a megkönnyebbülést jelentette. Egy idő után, abbahagytam (vagy legalábbis megpróbáltam abbahagyni),mert félni kezdtem. Mivan ha észreveszik a „barátaim”? Néhány hónapig sikerült is abbahagynom, de kicsit több mint egy éve újrakezdtem, ráadásul úgy, h kolis lettem (egy Pesti közép iskolába járok).                                                 A  kolis élet persze csodás, de hegeket ejteni és rejtegetni magadon úgy h körül vagy véve emberekkel szörnyű. Próbálom abbahagyni , de egyszerüen nem megy.Mikor már azthiszem , h sikerült , mindíg jön valami ami miatt nembírom ki és szinte kényszert érzek ,h megtegyem.

Hát ez lennék én…tudom, nem egy vidám történet, de ha valaki hasonló helyzetben van , vagy átélt már ilyen dolgot, azzal szívesen beszélgetek.

Bár lehet ,h senki mégcsak elsem fogja olvasni,de én örülök h kiírhattam ide, kicsit könnyebnek érzem a lelkem…:)

Szerző:

Belépett: 8 év

hopelesslive

Blog kommentek: 15Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 24-10-2015

4 gondolat erről: “Történetem”

  2. babarczyeszter

    Szia! Ez a húsz kg fogyás elég ijesztő. Szándékosan fogytál vagy egyszerűen enni se volt kedved?

    Van, aki nagyon-nagyon sérülékeny, és egy rosszul sikerült párkapcsolat megsebzi. Az ilyen sérülékenységnek vannak azért előnyei is, mert azt jelenti, hogy érzékeny vagy, talán más emberek iránt is több empátiát érzel. A sérülékenyek gyakran „elbújnak”, mert félnek, hogy bántani fogják őket. Nyilván szörnyűnek éreznéd, ha valaki esetleg megszólna a hegek vagy a vagdosás miatt — de az ilyen ember szimplán csak ostoba és tudatlan. 

    A vagdosás nem szokatlan, ha veszel száz fiatalt, mindig találsz köztük néhányat, aki vagdosott már. Szóval ne szégyelld magad emiatt — csak levezeted a feszültséget és a fájdalmat.

    A fájdalom és a feszültség okával érdemes foglalkozni, és akkor megszűnik a vagdosás is.

    Eszter

     

  4. babarczyeszter

    Kedves hopelesslive — a legjobb, ha elmész egy terapeutához. A vagdosás csak tünet, önmagában nem katasztrófa. Persze értem, hogy szégyelled a hegeid, de ne görcsölj erre rá.

    Azt javaslom, hogy kérj időpontot a SOTE Balassa utcai pszichiátriai ambulanciáján. Az a tökéletes hely neked!

Írj megjegyzést