Történetem 32

Sziasztok!

Rég nem írtam, nem volt mit. Viszont most úgy érzem, muszáj írnom.

Azzal a céllal mentem az áterhez, hogy abbahagyom a gyógyszert. Erre megkaptam, hogy az a jó, hogy elnyomja a hangokat, az meg nem baj, hogy átalszom az életem. Kérdezte, hogy voltam-e 14-én a sotén, mire mondtam, hogy nem voltam, mert ELALUDTAM. Erre javasolta, hogy szedjem tovább, és szedjek este egyet akkor (hülye, hát eddig is este egyet vettem be…).

Viszont felhívtam a sotét, és mondta a nő, hogy semmiről nem maradtam le, 18-án indul kövi csoport, amibe van még hely, majd hív az időpont miatt. Olyan rendes volt! smiley

Viszont félek. Félek, hogy milyen lesz, milyenek az orvosok, betegek, hogy 1 hónapból csak 1 napot tölthetek otthon, ha engedik, felvesznek-e, Józsi megvár-e…

Ajj, annyi aggódnivaló van… sad

Nincs miért élnem. De komolyan. Miért éljek? A sötétség egyre erősebben húz lefelé a mélybe. Minek dugjam ki a fejem a fénybe? Annyira megszoktam már a sötétséget, hogy kint a fénybe már nem tudnék életbe maradni. Túl csúszósak a falak. Ha el is indulok a fény felé, egyből visszacsúszok. 

Vágni akarok, penge kell, KELL, szíven akarom szúrni magam, hogy megszűnjön ez a lelki fájdalom, mert kibírhatatlan. Beleőrülök!!! 

Folyamatosan attól rettegek, hogy megőrülök, beveszem az összes Ketileptet, és befalcolok olyan mélyen hogy a mentő visz el a zártosztályra…ahol begyógyszereznek, leszíjaznak….

Szeretlek Titeket! heart

Sajnálom. Feladtam. sad

Szerző:

Belépett: 2 hónap

csilla96

Blog kommentek: 515Blog bejegyzések: 33Regisztráció: 01-02-2017

Írj megjegyzést