Többszörös személyiség (vagy nem).

Nem „szakmai” könyv, de érdekesség.

„Billy Milligan az lehet, aki csak szeretne – csak önmaga nem. Elméjében huszonnégy különböző személyiség verseng a test feletti uralomért. Philip, a pitiáner bűnöző, Tommy, a fiatal szabadulóművész, Kevin, a kábítószerkereskedő, aki egy patika kirablását is kitervelte, April, akinek egyetlen célja, hogy megölje Billy mostohaapját, Adalana, a visszahúzódó, magányos leszbikus nő és a többiek.
Billy az egészből csak az idő elvesztését érzékeli, mígnem egy nap börtönben találja magát, és három nő megerőszakolásának vádjával kell szembenéznie. A vizsgálat során fény derül a többszörös személyiségre, így Billy végül megússza a börtönt – a bíróság kényszergyógykezelésre ítéli.
Billy Milligan esete nagy port vert fel Ohio államban a 70-es évek végén. Évekig folyt a vita arról, vajon Billy valóban áldozat volt-e, egy megkínzott és szétesett ember, akinek testében csakugyan több tucat különböző személyiség lakozott, vagy zseniális színjátékos, aki orránál fogva vezette a bírákat és a pszichiátereket. Daniel Keyes két éven át készített interjúkat Billyvel, több belső személyiségével és a környezetében élőkkel, valamint tanulmányozta az ügy iratait, hogy könyvében végül feltárja a valóságot, és egyúttal új megvilágításba helyezze a többszörös személyiség – vagy másnéven disszociatív identitászavar – sokáig vitatott kórképét.”

https://data.hu/get/1823128/daniel_keyes_szep_almokat_billy_.doc
 

Szerző:

Belépett: 3 óra

John Doe

Blog kommentek: 2350Blog bejegyzések: 5Regisztráció: 15-10-2018

18 gondolat erről: “Többszörös személyiség (vagy nem).”

  1. Képes inger-válasz reakciókra, de nincs öntudata, tehát nem érez úgy mint egy élőlény. Sem érzelmeket, sem fizikai fájdalmat. Viszont vannak emberek, akik ugyancsak nem képesek érzelmekre, vagy nagyon korlátoltak az érzelmek kimutatásában / megértésében, illetve vannak, akik betegség miatt nem éreznek fizikai fájdalmat.

  2. Nem, mert csak úgy tesz. Ha lesz is valaha mesterséges öntudat, azt nem fogjuk tudni, hogy mennyiben emberi, és mennyiben hasonló csak az emberihez.

    Persze, az emberi öntudat is nagyon képlékeny fogalom. Például eltűnik vagy módosul ha változik az agyműködés, alvás, ájulás, bizonyos drogok hatására például. Az emberi öntudat az agyműködésnek csak nagyon kis részét teszi ki, a többi mind automata funkció, amibe nincs beleszólásunk.

    A többszörös személyiségeknek pedig ugye több különálló öntudata is lehet.

Írj megjegyzést