„Terápia” után…

Úgy látom csak a(z amcsi) filmekben van olyan terápia, mint amilyen a hétköznapi ember fejében. Ezt a tételt azért nem hagyom meg áthúzatlan formában, mert nyílván tisztában kell lennie az embernek azzal kapcsolatban, hogy a jó magyar egészségügyben (főleg ha valami OEP-re megy) akkor egyfajta „sorozatban” mennek be, és jönnek ki az emberek egy egészségügyi központban a pszichiátrián. Micsoda meglepetés… 

Viszonylag hamar sorra is kerültem. Meglepve tapasztaltam, hogy a pszichiáteren kívül még ketten bent vannak, de talán ez nem is annyira véletlen és meg van ennek a prózai oka. Arra jöttem rá, hogy itt az a páciens tud „érvényesülni”, aki képes hatékonyan és jól (esetlegesen még gyorsan is…) megosztani a gondolatait, és hogy mit érez, mi bántja. Annak alapján, amit elmondtam el is készült egy szakvélemény, terápiás javaslattal. Nyílván az a céljuk, hogy minél hamarabb feltárják, hogy mi az, ami befolyásolja a jelenlegi állapotodat és az alapján hogyan érdemes elkezdeni a megfelelő gyógymódot. Teljesen bizonyos vagyok benne, hogy ha magánpraxisban dolgozó pszichiáterhez megy el az ember fia, akkor egészen másként zajlik a le a terápia. Sajnos viszont ezt momentán nem engedhettem meg magamnak, így bízom abban, hogy amit csak lehetett feltártam előttük, és sikerülhet végre egyről a kettőre lépni. (persze kilépve az ajtón rögtön még egy pár dolog eszembe jutott, de ha legközelebb megyek és még „aktuális”, akkor majd elmondom.)

Az F4120-as BNO kóddal bíró „kevert szorongásos és depressziós zavar” lett a diagnózisom (mellé egy F1010 az alkohol addikció miatt). Úgy érzem, hogy ez megállja a helyét, és valóban ez a státusz áll fenn. Persze más az, hogy szubjektíven az ember mit gondol / mit érez magáról, hogy „miben szenved”, és más az, amit a szakértő mond. Az öndiagnózis nem szokott jóra vezetni, de ha egy kicsit is van rálátása az embernek arra, hogy mi él át, és mik a tünetek, akkor nem kell hozzá zseninek lenni, hogy nagyjából kianalizáljuk mi lehet a háttérben, de ez önmagában nem elég.

A lottó 5-ös is így jöhetne be, mint ahogy megéreztem előtte melyik lesz a terápiás gyógyszer. A Frontin (0,5 mg) lett az egyik… A másikra nem gondoltam, de mivel nem is vagyok orvos, így nem tudhatok mindent. 🙂 Az pedig az Escitil (10 mg) lett. Frontin-ból 3 x 1-et, az Escitil-ből pedig egyet kell majd bevennem. 

Nagyon kíváncsi leszek milyen hatással lesz rám. Remélem, hogy segít kilábalni ebből a tarthatatlan állapotból. Persze mindez kevés, ha nincs meg bennünk az elszántság és a tenniakarás. Úgy gondolom, hogy ez a kettő együtt szükséges ahhoz, hogy elinduljon valaki a gyógyulás útján.

Szerző:

Belépett: 5 év

Mr. Jones

Blog kommentek: 315Blog bejegyzések: 16Regisztráció: 29-03-2015

3 gondolat erről: “„Terápia” után…”

Írj megjegyzést