Így szép ez. 
Többet most nincs erőm írni … egyszerűen csak péntek este. Ezzel is megszenvedtem .. ültem az üres blog előtt a könnyeimmel vagy majdnem fél órát.
Az ember végül a szív partjára ér,
a tenger sima, a lélek már nem remél,
füledben egy hang, egy hosszú, kitartott sípolás,
fekszel, feletted hallucinált angyalok, ez már a mennyország,
itt ért a parton a halál, szép és a világtól oly idegen,messzi,
már nem érzel, lelkedben a fájó üresség, a semmi ;
az üres felület előtti csendben könnyek folynak,
arcodon vékonyka barázdákat húznak,
de nem tudni, mi marcangol darabokra belül,
szíved leáll, és itt a tenger partján végső álomba merül.
Szerző:
Blog kommentek: 2465Blog bejegyzések: 166Regisztráció: 24-05-2018
Szia!
Igen, mondták már nekem , hogy ha nem élném át ezeket a mélységeket, azt, amit napról napra, szóval, hogy lehet nem is kell gyógyítani vagy kigyógyulni ebből vagy mifene, ez a mélység kell a versíráshoz.
Persze a mélység lehet szerelem, romantika, szenvedély, boldogság is, de sokszor nem azt dobja az élet. Olvasni is szeretek verseket, persze nem a romantikusokat, hanem az olyasmiket amikkel együtt tudok élni, mozogni, hullámozni.
( legutóbb amit találtam verseskötetet és érdekelt, azt egy skizoid srác írta, Karafiáth Orsi, ő is kicsit deviáns, más mint a többiek, ezért szeretem) Anyám mondta régen, hogy mer mind magányos meg szenvedős, meg, persze tőle sose várj többet vagy jót …. meg milyen jó lenne boldogságról, szerelemről olvasni, mert az emberek azt szeretik igazán. Én meg erre azt mondom, a költészet az, amiben az ember képtelen hazudni, levetkőzi a maszkot, felnyitja valamelyest a lelkét és tisztán azt adja át, ami benne van. Oszt, ha ez nem tetszik valakinek, ne olvassa. 