Sziasztok! remélem jó helyre írok. 20 éves lány vagyok. Nagyon szeretném, ha hasonló betegséggel küszködök válaszolnának nekem. Nemrégiben voltam pszichiáterhez, és generealizált szorongást állapított meg, valamint derealizációt. Mindennapom egy kín, szenvedés, szeretnék kigyógyulni ebből, de a jelenlegi helyzetben nem látok kiutat. Nem szeretek élni, semmi nem okoz örömet, rosszul érzem magam, nyugtalan vagyok, ami nem kismértékű, sokszor csak a nyugtató segít. Idegennek érzem magam, nem tudom ki vagyok, ugyanez van a családommal is, idegennek érzem őket. Nincs önbizalmam, kiskorom óta sosem volt. nem tudom mit tegyek, és mi lenne a megoldás. Akik ilyen betegséggel küszködnek, hogyan gyógyúlnak/gyógyultak ki? Hogyan küszdenek meg a napokkal.
Szerző:
Szia Vivien!
Hasonló bajom nekem is van, vagy volt. Inkább azt mondhatom, hogy még mindig van. Szorongás, örömtelenség érzés. Régebben volt valami, ami örömet okozott? Kis dolgok is lehetnek, bármi.
A pszichiáter mit mond? Szerintem valami célzott terápiával lehet fejleszteni az önbizalmat, csökkenteni a szorongást hosszú távon…
Szia! Régebben, míg nem volt ez a betegségem természetesen voltak, amik örömet okoztak,például az éneklés, rajzolás, próbáltam motanában ezzel lekötni magam, de nem megy, nem okoz örömet. Bementem hozzá, mondta, hogy gyorsan, tömören, sűrítsem össze a bajomat, 10 percig voltam benn, kérdezgetett, és ennyi,, majd a papíron feltüntette a generalizált szorongást. Tegnap pedig MMPI teszten voltam, legközelebb pedig egy hónap mulva kell visszamennem, nem tudom mit kezdek addig is magammal, meddig és hogy fogom bírni.
hát nem éppen körültekintő orvosod van!!!!
és gyógyszert kaptál? vagy egyébként mit mondott? Miota jársz kezelésre? lehet hogy már írtad, de nem figyeltem….
nekem semmit nem mondott csak diktálta az aszissztensnek, amiket mondtam, meg hallottam, hogy elhangzott a derealizáció is. Helexet kaptam. Még nem járok kezelésre. Két hete voltam először. Tegnap pedig MMPI teszten voltam.
A pszichiáternek lehet, hogy 10 perc is elég, hogy diagnózist állítson fel és gyógyszert írjon fel, de szerintem jó lenne egy pszichológussal is beszélni, hogy kiderüljön, mi okozza a szorongásaidat, stb. És valamilyen pszichoterápiával orvosolni.
én amikor elösször voltam dokinál akkor vagy fél-háromnegyed órát bent voltam…… kérdezgetett írt gyógyszert és ha jól emlékszem 1-2 hét múlva mennem kelett megint hozzá……onnantól kezdve szinte egy darabig hetente, majd 2 hetente kellett hozzá mennem…. és hónapok után mondta azt hogy már elég hónaponta mennem….. de mindenhol máshogy működik….
Azt mondta a pszichiáter, hogy ha teljesen kialakult, hogy milyen betegségem van, akkor lehet szükség lesz pszichológusra is, valamint pszichoterápira.
Igen, én is erre számítottam, hogy majd jól elbeszélgetünk, hogy mi hogy is van, keveseltem is azt a 10-15 percet, de ha neki ennyi elég, hogy ebből diagnózist állítson fel. Mondjuk nekem nehéz ígyis bejárnom, mert 40 km-re van tőlünk, közben még sulira is készülnöm kell, tanulgatok, vagyis próbálok, mert nagyon nehezen értem meg az anyagot. És bennem van egész nap a megőrüléstől való félelem. Nagyon szépen köszönöm, hogy válaszoltok.
Szerintem a megőrüléstől sokan féltünk már, azután mégsem következett be.
Szívesen válaszolok, amire tudok. 🙂
Azt mondják, hogy emiatt is kialalókulhat szorongás, de egész nap nagyon rosszul érzem magam, szorongok, feszült vagyok, idegesít, hogy magam sem tudom, hogy ki vagyok, de gondolom ti is, tudjátok, hogy mlyen rossz tud lenni :/
én igazából a megörüléstől monjuk nem félek…..de ennek ellenére feszült vagyok sajnos….. és egyre jobban kezd kicsuszni a lábam alól a talaj….
De csak fel a fejjel….végül is dönthetsz úgy hogy nem annál a dokinál maradsz…..eljársz még egy párszor… akkor már lesz összehasonlítási alapod…..meg fülelsz…. hisz a vároba szoktak beszélgetni az orvosról…. hogy kinek mi a véleménye róla….sokat lehet megtudni így a dokiról…főlleg régebbi betegektől…..
hallottam multkor is, hogy beszéltek egy dokit, hogy nagyon elvan magától szállva, azt hiszi, csak ő tud mindent, de a nevet nem értettem sajnos, Örülök, hogy beszélgethetek hasonló sorsúakkal, sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen történik velem, most már tudom, milyen nehéz ilyen betegséggel szembenézni.
Szia!
Nekem is van derealizációm,már több,mint másfél éve,és szinte minden nap „élvezem” áldásos hatását…-.-” E mellett erős szorongás,és kb amit leírtál,szintén van,elzárkózom szinte mindentől és mindenkitől…és még nem tudom pontosan,hogy mi bajom,pár héten belül remélem többet fogok tudni… Amúgy ami engem éltet valamennyire mostanában,az a tánc. Kényszerítem magam,és heti 1-2-szer eljárok esténként bulizni. Ugyanúgy megvan ez az érzés ott is,de egy idő után már valahogy nincs energiám és időm figyelni rá,ha elkezdenek pörögni az események,felkérnek táncolni…kezdetben nagyon rossz,nagyon szorongok,de aztán jön a holtpont jó esetben,és onnantól olyan,mintha egy tök szuper álomban lennék,nem stresszel már annyira,hogy hogy kell lépnem,csak valahogy automatikusan követem a ritmust és a partneremre figyelek meg a zenére. Szóóval nem tudom…én ezt tudom javasolni,ha szeretsz táncolni (ez amúgy latin táncos buli,ahova én járok). Legalább pár óra erejéig boldog vagy,ideiglenes megoldásnak szerintem jó.
Szia!Az a baj, hoyg nem szeretek táncolni és sosem okozz örömet, futni viszont szeretek, de hideg van és görcsöl a lábszáram, így le kellett mondanom róla :/
Sziasztok! Nagyon változó, és hirtelen ingadozik az állapotom, reggel rosszul voltam, majd később egy picit jobban, most pedig megint előjött. Azért is írom le, mert így egy kicsit megkönnyebbülök és addig is lekötöm magam. Nagyon sok még az az egy hónap, mire sorra kerülök a dokihoz, de ki kell bírnom valahogy. Nem akarom már ezt az egészet, nehéz elhinni, hogy gyógyszerekkel és azzal, hogy beszélgetek egy pszichológussal vagy pszichiáterrel azzal én meggyógyulok. Ennél kitartóbb és erősebb már nem tudok lenni. Üresnek érzem magam, semmilyen érzelmet nem tápálálok senki iránt és nem is tudok, pedig próbálkozom higgyétek el. Már ha csak a szobámba megyek, rám tör az érzés, amit érezni szoktam, tényleg nehéz leírni, aki ilyen betegségben szenved az tudja miről van szó. Sokkal könnyebb olyanokkal beszélni, aki hasonló cipőben jár, hiszen a pszichiáter/pszicholőgus csak tanulta, az elhangzottakból tudja, hogy mi micsoda..Este már jobb, akkor beveszem a gyógyszerem. Bár még a gyógyszer hatását nem vettem észre. Mindennapom egy szenvedés, küzdés. Senki nem látja rajtam, hogy gond van, az egészet leplezem. Olyan jó lenne nyugodtan elaludni, és úgy ébredni, hogy semmi probléma, élemem az élet úgy, mint régen.
És mi lenne,ha megpróbálnád? Sok MagneB6,beöltözés…vagy esetleg futógép? Vagy valami hasonló mozgást kipróbálni?
Azt amúgy én is utálom,hogy nem látszik és érződik rajtam egyáltalán állítólag,hogy olyan álomszerűnek érzem nagyon sokszor a világot,és gondolkozom,hogy vajon ez most tényleg megtörténik vagy sem…valószínű,hogy kb annyi jöhet csak le,hogy bizonytalanabb és félénkebb vagyok (ami ugye az érzés következménye főleg). 🙁
A környéken nincsen olyan konditerem, ahol lenne futógép:/, magnézium szedek. De megint elkezdek majd futni, úgyis most egy hónapig pihentettem a lábam. Hát igen, nagyon rossz, nemt udom, hogy neked van-e olyan, mikor futkároznak a gondolataid, engem az nagyon idegesít :/ ilyenkor félek nagyon a megőrüléstől. Vagy, hogy olyan dolgokra gondolok, amikre nem kéne, és ez jár az agyamba.
Szerintem a futás segíteni fog kicsit.:) Vagy valami mozgás.
Óóó,nekem a gondolataim folyton futkároznak,és leginkább akkor,mikor nem kéne,úgyhogy ismerős,amit írsz. Viszont nekem leginkább azzal van bajom,hogy nem tudom,hogy normális-e,amit gondolok vagy ahogy viselkedek,és sokszor azt kívánom,hogy bárcsak ne lenne az…elég fura,mert közben meg sokszor gondolok arra,hogy milyen jó lenne normális életet élni,de valahogy nem megy. Remélem segítséggel végre megtalálom majd az utat…csak nekem is várnom kell még pár hetet,és ez nagyon nehéz. :S
Egy hónapja már olyan állapotban vagyok, hogy semmihez sincs kedvem, és ez nem tinihiszti, hamár megmozdulok és cselekszek valamit, akkor már azt hiszem, hogy meg vagyok őrülve, mert mást csinálok a szokásosnál. Nem tudom magam sehogysem megnyugtatni, hogy velem ez nem történhet meg, pedig a doktornő is azt mondta, hogy nem vagyok az, csak szorongok, bennem van a félelem a megőrüléstől. De akkor kik azok? vagy kik esélyesebb erre? Írnál, hogy mikor kezdődött a betegséged? Mik a tüneteid? 🙂 Hány éves vagy és hasonlók? Mehet privibe is.