Röhejes nap…
Muszáj volt ma elmennem a Rókus-laborba, mert lejár a beutalóm, és megesz a reumatológusnő. (Egyébként tűrhetően „egyben” vagyok…) Na, bemegyek, asszisztensnő mondja: tegyem le a pisisüveget a tálcára, és üljek le a kollégával szemben. A kolléga olyan 30-as, nem b.zeráns, hanem laboráns, épp elmélyedve a telefonjában. Ajjaj, gondolom; leülök, köszönök, unottan visszaköszön, telefont leteszi az asztalra. Flegmán felveszi a kesztyűt, közben nézi a telefont. Tartom a jobb karom, mondom, ez szokott jó lenni. Nem vitatkozik (szoktak), lefertőtlenít, tapogat, és megtalálja a laterális vénát (az a jó), unott pofával megszúr, és hát szúrtak már meg jól, de ilyet! Még egy „szúnyogcsípést” sem éreztem! Na, míg cserélgeti a kémcsöveket, azért nézi a telót… Megköszönöm, elköszönök, addigra kesztyű le, teló kézben. 😀 Visszaköszön, én el. Na, az ilyen melót bírom… Én is így csináltam, úgy „mellesleg”, és nem is rosszul!
Itthon meg pakolgatok. (Tegnap úgyis agyonterheltem magam, anyám lesokkolt, mert ki akart mosni és cserélni egy terítőt, és kénytelen voltam nemcsak lepakolni, hanem portörölni is!!! egy kb. 35×35-ös asztalt.) Na, szóval, gyógyszeresdoboz. Nézem, hát nyitva a patikai szódabikarbónám (ezüstpucolásra használom), meg szanaszét a paraffinolajos üveg (azzal meg utoljára bőrkabátot tisztítottam). Ezek a dinka yardok (amikor ugye jöttek a mentőkkel bevinni, mert hozzám már mindig jönnek, valamiért ), drogot kerestek… Remélem, ezekbe bele is kóstoltak 😀 . Egyébként, ha lett volna is, az életben meg nem találják, még házkutival sem (talán kutyuval, de csak talán… mert hozzájuk meg értek eleget). (Mondjuk amikor kiraboltak, a „Szentmihályi Helyszínelők” olyan, ottfelejtett ezüstöt nem találtak meg, amit aztán a barinőm vett észre… szakértelemről ennyit.) Amúgy van olyan helyem, amit egyesegyedül a takarítóemberünk ismer.
Szóval ma JÓL szórakoztam. 😀