utálat

ma nem dolgozom, kivettem egy napot az ügyes-bajos dolgaim intézésére. halogatós lusta dög vagyok, pedig ma tényleg rengeteg dolgom lesz.

igazából egész vidám vagyok, amit simán összeegyeztetek azzal, hogy eddig egész nap az járt a fejemben, hogy bizonyos embereket mennyire utálok. listáztam is őket, mert utálni rendezetten kell.

– akik leszarják a fejemet ha összejönnek valakivel és addig nem is hallok róluk, ameddig nem lesz valami gond, akkor persze hallgathatom a sírásukat.

– akiknek nincs önkritikájuk – zavar, hogy boldogabbak, mint amit érdemelnek.

– azokat a kollegákat, akik azt képzelik, hogy nekem kellene elvégeznem a munkájukat, csak azért, mert ők hüyék hozzá. de a fizetésüket persze ne vegyem fel.

– akik folyton kölcsönkérnek, de csak nagyon nehézkesen, hatalmas késéssel adják meg (szedem ki belőlük) és még én érzem magam kellemetlenül ha legközelebb elutasítom őket. mert mernek újra kérni.

– azok a libák, akik ha összejönnek egy sráccal, akkor minden mondatukat úgy kezdik, hogy „mi” és lépni sem hajlandóak a kedves párjuk nélkül.

– akik az utosó pilanatban mondanak le valamilyen programot.

– akik akármeddig képesek magukról beszélni anélkül, hogy megkérdeznék, hogy velem mi van.

ezt inkább befejezem, mert rémisztően sokáig tudnám folytatni.

a kiegyensúlyozottság jegyében írok jókat is: barát májusban megint hazatér, már csak a pénznek kell összejönnie és olyan irritálóan boldog leszek, hogy ki fogtok utálni innen.