…………………………
Én és Te. Tudom, hogy ez valami másféle kapcsolat, nem a hétköznapi. Itt, az ajtód mögött, csak veled, boldogulok. A mindennapok sodrásából szakadok be hozzád. Most tegezlek, élőben magázlak, viszont a nálad töltött negyed óra mindennél többet jelent. Pusztán negyed óra sokszor egy életet jelenthet. – Leül? – kérded. – Nem, nem ülök. – Megint úgy mint múltkor? – emlékszel a múltkorra, pedig már három hónapja volt ; nagyon sokat jelent, ezt tudd!! – Akkor majd forgok én a székkel – teszed hozzá. Mutatom az EKG-szerű hangulat-görbét. Rám bízod, beszéljek róla. / bár ránézésre is szemléletes, azért van, hogy tudjak beszélni / Tudjak?? Ott, veled, benn, pörgök és nevetgélek, nevetgélek zavaromban, nevetgélek mert beszélhetek, őszintén, nem leplezve magam, nevetgélek feszültségből, ott nevetgélek mert ott ez is biztonságos és zizeg minden sejtem. Tudom, itt nem gáz, előtted úgy engedhetem el magam ahogy soha senki előtt a büdös nagy világban. Pörgök. Észre se veszem, de nagyon megfigyelsz. Ez az egész lényege és tudom, mindenből olvasol. Kérdezed a hajam. Hátul rövidebb? Nézed a fülbevalóm. Bagoly? Észreveszed hogy milyen könyvvel rohanok be; a könyv tele a szükséges papírokkal, már nincs időm őket szétszedni … téged érdekel, mit olvasok. A MENNYORSZÁG – OLVASOD – VÁRHAT? MIRE KÉSZÜL MAGA? – kérded. Tudom, hogy átlátsz, beszélhetek, pöröghetek, ha úgy érzem, nem ülök le, az is normális. Észreveszed hogy más a hajam, érdekel mit olvasok. Bátorítasz, miért nem írok többet. Téged érdekel talán leginkább ki vagyok igazán. Nálad embernek számítok. Hangod határozott, de puha melegsége hiányzott már. Valami élő ebben a élőhalott világban.