talán az utolsó

talán így kell lennie…

képtelen, KÉPTELEN vagyok a lelkemről a láncot ledobni. Annyira szorít, annyira fáj és annyira rabságban tart. Már nem kapok levegőt, már alig pihegek. Fuldoklok a mocsokban, mit magamnak okoztam, mert egyszerűen képtelen vagyok a láncot leverni magamról. Hát eljött ez is. 

Jobb lesz így, tudom. Édes kicsi Borsószemem, sokáig fogsz rám haragudni. Sokszor fel fogod tenni a kérdést, hogy MIÉRT?! De én sem tudom, csak már elfogyott minden erőm. Nincs kibe kapaszkodjam. Beléd nem lehet, Drága Kicsi Kincsem, hisz olyan kicsi vagy még. Sokáig beléd kapaszkodtam, az erőt belőled merítettem. De néz körül Drága. Nem vagyok én jó anyuka. Nézd Cseppem, néz körül. Nézd, mivé lett az életed. Annyiszor feltettem a kérdést, hogy miért engem választottál anyukádnak, hiszen Te jobbat érdemelnél. Miért csaltál annyi mosolyt az arcomra, hiszen én mindig mindent elrontottam. 

Már elfogyott az erőm, nézd el kérlek nekem. Nem Te vagy a hibás édes kicsiny gyermekem. <3 

A méreg mérgez már mióta, de nem bírom. Mindig mosolyogtam. Emlékszel, hogy mennyit bohóckodtunk? Emlékszel, hányan megmosolyogtak minket, mert kacajunkkal betöltöttük a teret? Olyan jó, hogy engem választottál, de Kicsim, a bensőm közben sorvad el. Te nem látod a küzdelmemet, a félelmemet, a könnyeim is csak befelé csordulnak. 

Elszúrtam mindent!!! Anyámnak igaza volt, hogy képtelen vagyok az életre. Istenem, bárcsak, BÁRCSAK megölt volna. 

Hallod Kicsim, Te vagy, kit a világon a legjobban szeretlek és éppen ezért KELL befejeznem. Mert Te olyan értékes vagy! Olyan bensőt és elmét adott Neked a jóisten, amiért sokan csak ábrándoznak. 

Nem tudom, mit lépjek, merre menjek. Újabb és újabb bakit követtem el és már nem tudom, merre menjek. Rajtad kívül nincs senkim, nincs kihez forduljak.

Talán így kell lennie…talán csak ennyi adatot…