szótlan

Senki sem szól hozzám, oly távoli a világ,

az utcán alig egy lélek; védett? disszociált?

Magányos és a távolba révedő,

már semmit se mondó, kezdeményező, kérdező,

a hideg levegő …. sűrű ködben lebegő …

 

és a sűrű ködben léptek zaja hallik,

mögötted jönnek, fejedben morajlik

furán elárasztó vész,

szombat esti ködben szótlan élsz,

és egy-egy kanyar, fura belül,

paranoia : fanyar,

fanyaran kesernyés szótlan nap,

lehet egy nap te magad is elhagysz,

mert rájössz, jó nem vagyok,

bűnnel szemben lázadok,

őszies ködben sápadok,

menekülök, vágtató lóként nyargalok.

Se autó, se ember, oly nyugodt lehetne,

ha a köd szégyenem lassan takarná, elfedne,

de mögöttem egy-egy újabb ember, léptek ..

 

Csend van!

Üres és magányos.

Szólj hozzám kérlek!

Ha szólsz, viszont úgy tedd, ne féljek tőled!