Én és én Thalassán

2014. október 26. Vasárnap

Úgynevezett naplóba kezdek, hátha van értelme. Ezt a blogot év végéig szerkesztem, a folytatás tehát itt lesz folyamatos. Utána új blogot kezdek, ennek a folytatása lesz.

 

Elegem lett, besokalltam, megérett egy újabb háború

15:25 

Utolsó pszichológusom Thalassára irányított anno. Elkezdtem nem rég kutakodni a témáról. Az információgyűjtésből elég, ideje a személyes tapasztalatnak, mert az állapotom egyre romlik, miközben bátorságot gyűjtögetek. Hogy mi bajom? A kulcsszavakban van egy kis összefoglaló és mégsem tartalmaz mindent. Iránymutatásnak azért valamennyire hasznos.

Thalassán azt mondták, először fél évet kellene bent maradnom. A pszichológus is ezen a véleményen volt. Akkor ez megrémített, hogy mennyi idő az életemből. Ma már másért riaszt meg. Fél év szükséges? Akkor nagy bajban lehetek…

Ugyanazt a mondatot másként lehet értelmezni életednek különböző szakaszában. Hm. Talán ugyanazt érzed, amit én, talán ugyanaz történik velünk, sőt nagy is rá az esély. De nem értjük egymást, mert életünk szakaszában máshol tartunk. Így maradunk hasonlóságainkkal is társaságban: egyedül.

Kitűztem célként, hogy novemberben útra kelek és megpróbálom végigcsinálni az egészet. Az állapotom nagyon sokat romlott csupán az utóbbi 2 hét alatt is. Nem várhatok tovább.

Úgyhogy irány a Thalassa ház.
Felvétel után folytatom itt is.

————————————————————————————————

2014.

Én és én Thalassán Read More »