személyiség

na erről nem hittem vona, hogy valaha értekezni fogok. mindig én voltam a tornából (lustaságból) felmentett lány, de lassan egy éve konditerem függő lettem. mivel az életmódomnak alapvető része a dohányzás, a kávé és az alkohol (és minden, ami rákendrol) ez egy elég morbid kombinációt alkot a heti legalább 5 kőkemény edzéssel. na igen, az ember összetett.

ami ennél is furább (ha ismernétek, akkor azt mondanátok, hogy olyan nem lehet), hogy nem csak edzek, de beszélni is szeretek róla. az elején még vicces volt, mindenki szakadt a nevetéstől ahogy elképzeltek engem egy konditeremben („gyúrsz, mi? te nem is jársz olyan helyekre, ahol nem lehet dohányozni” – és ez igaz is), de már kezdek kilógni a társaságból. munka után legtöbbször valamelyik romkocsmában lógok a barátaimmal, ahol láncdohányzom és az ivásban sem maradok le. ebbe az idili képbe építem be a „múltkor a teremben” vagy „az edzőm szerint” kezdetű mondatokat. az iyen libákat szoktam kinézni a társaságból. 

edzeni a mai napig utálok. fáj, fárasztó, nem kapok levegőt, izzadok – és mindezt számomra unszimpatikus lények között. bár a testemre hihetetlenül hiú vagyok, mindig jobban hajlottam az éhenhalásra mint bármiféle mozgásra. a mozgás az egyetlen dolog, amit sosem tennék meg a karcsúságért.

és akkor jött a sorsfordító nap tavay tavasszal. valamin nagyon felidegesítettem magam az irodában (már nem emlékszem, hogy pontosan mi volt a baj, de nem is számít). soha nem voltam látványosan kiboruló típus, mindig szépen, csendben szenvedtem ameddig el nem kezdett nagyon fájni a hasam. na aznap este otthon sem bírtam megnyugodni, feltettem egy Metallica cédét és elkezdtem ugrálni a szobában. és éreztem, hogy ez jó. aztán arra gondoltam, hogy pont szemben van egy konditerem és abban az idegállapotomban ez nem is tűnt oyan elvetemült gondolatnak, mint amilyen egyébként lett volna. és megnyugodtam. évek óta először tökéletesen nyugodt voltam, ráadásul gyógyszerek nélkül. azóta ott keresem a lelki békét és az a csodálatos, hogy ideiglenesen mindig meg is találom.

ma fordult velem elő először, hogy lemondtam egy esti programot, hogy elmehessek edzeni. valamelyik nap hisztiztem a fészekrakó ösztönökkel megáldott barátaim miatt, velük voltam hivatalos ma este vacsorázni. átgondoltam, hogy milyen lenne velük az este (amit valószínűleg túlparáztam) és úgy döntöttem, hogy inkább a terem. nincs ez így rendjén, de nem tudom eldönteni, hogy végignézzem-e ahogy átalakulnak a barátaim egy nekem nagyon taszító irányba vagy inkább morzsolódjak le és maradjak egyedül ameddig nem találok másokat helyettük. ha egyáltalán talánék.

nem igazán illek sehova. az edzésen én vagyok doors pólós furcsaság, a romkocsmában a barbie, a barátaimnál lassan az utolsó züllött lány, a rockbulikon meg a komoly könyvelő.