Szar EEG
olyan bulis dolognak fogtam fel ezt az egészet
aztán tegnap rájöttem,hogy nem is akkora buli:(
reggel, mire elindultunk, már rendesen zúgott a fejem, és szédültem
ott vigyázz fekvésben kellett feküdnöm, fájt a derekam,nem tudtam elaludni, bő egy óra múlva el is engedtek
nagyon aranyos volt a nővér
majd kipostázzák a leletet
mire hazaértünk, már nem csak szédültem, de annyira görcsölt a fejem, hogy a falat kapartam
hiába feküdtem le, és vettem be gyógyszert, ez ment egész nap
sajnos nem volt otthon No-Spa, de pénzem nem volt rá,a barátom elment volna a patikába, de neki sincs pénze
aztán kipattant az isteni szikra szegény agyongyötört agyacskámból
felhívtam a volt férjemet,hogy hozzon
mondta, nála sincs pénz
na, mondom, akkor ennyi
aztán mégis hozott
bevettem kettőt, semmi
még kettőt, akkor végre el tudtam aludni
akkor már este fél 10 volt
most nem fáj a fejem, de remeg kezem-lábam, és ráz a hideg
sz*rul vagyok
bejöttem dolgozni, de olyan a fejem,mintha fűrészporral lenne tele, bambulok, nem fogok fel semmit
pedig ma van az első dob óra is
valahogy össze kellene szednem magam