sírógörcs

Tegnap hajnali 2-kor lefeküdtem aludni, mert megvártam lakótársamat, aki egyben a legjobb barátnőm, mert egész nap egyedül voltam itthon, és egy kis társaságra vágytam. Hazajött, nem nagyon tudtunk beszélni, mert rosszul érezte magát, ezért csak lefeküdt aludni. Így tettem én is. De nem hagyott nyugodni, hogy leálltam a gyógyszerrel. Enyhén ugyanazokat a tüneteket éreztem, mint 1 éve az éjszakai pánikrohamoknál, amik a következők: lefekszem, becsukom a szemem, és máris rosszul érzem magam. Az egész testemben egy fura érzés, enyhébb szorongás keríti hatalmába, amitől persze megijedek, és ez ettől csak egyre erősödik. Kb félóra elteltével, erős zokogásban törtem ki, mert nem tudtam mi tévő legyek. Barátnőm erre felébredt, kérdezte is mi a baj, de én 10 percig megszólalni sem tudtam, annyira sírtam… Mikor végre abbahagytam, akkor a gondolataim megfogalmazása közben jött rám a sírás. „Nem akarok gyógyszert szedni. Nem akarok. Rosszul érzem magam.” Csak kb ennyit tudtam mondani. Belül igazából tudom mi történt:
 
Leálltam a gyógyszerrel, és rohadtul félek. Félek, hogy ugyanaz lesz, mint az előtt, ezt bebeszélem magamnak, és nem akarom bebeszélni, és nem tudom mitévő legyek. Gyógyszert nem akarok szedni, attól csak betegnek érzem magam, nem normális embernek. Én normális akarok lenni. Én akarom megoldani, nem gyógyszertől akarok meggyógyulni. Nem tudom egyedül képes vagyok-e rá. De kitől kérjek mégis segítséget? Mi lesz ha tovább fog tartani, mint gondoltam? Mi lesz ha ez megint a suli kárára megy? Nem akarom. Most menjek vissza, ahhoz az idióta nőhöz? Vagy várjak? De én biztos, hogy nem szedek gyógyszert. Mi legyen?

Pontosan tudom, hogy ez történt. Egyszerűen értem, hogy magam generáltam/generálom magamnak, és nem tudok rajta felülkerekedni.

Miért ilyen nehéz magunk ellen harcolni? Miért?