sírásroham

Hát gyerekek …. becsapódtam a lebegésből mint meteorit az őskorban, úgy becsapódtam, a dínók kihaltak.

Csak zokogtam és zokogtam és öklendeztem és majdnem hánytam … és tudjátok mit? Igenis vannak emberek, akiket időnként fel kell öklendezni és ki kell hányni.

Kolléganőm megint megdermesztette bennem a szart. Csak úgy verbálisan, ahogy az anyám is mindig kicsinált.

Lesz most a központi könyvtárban egy ilyen szűrővizsgálat, a kórházból jönnek ki orvosok, amire ő jelentkezett, én nem. Ez mozgósíthatta hogy érdeklődjön. Teljesen kiborított. Kérdi tőlem, nem küld e el a HÁZI orvos vérvételre, mert az anyukáját elküldte mindig … mert EZEK A GYÓGYSZEREK … nem veszélytelenek ám … akkor nem felelős a dokid ha nem … mert EZEKNEK A GYÓGYSZEREKNEK  rengeteg mellékhatásuk van ám. Első beugró szar gondolatom: miaszentszar?  ezek a gyógyszerek? mik???? és rögtön kombináltam hogy én soha a büdös életben nem beszéltem neki az életemnek erről a feléről, sőt, ugye az üzemorvosnak se, de WÁO, A HÁZIORVOSOM SE TUDJA, MERT TÖBBET LÁT A PSZICHIÁTER MINT Ő.  A háziorvos mikor bemegyek néha azt se tudja ki vagyok, pedig a szüleimnek a házidokija is ő … de persze, milyen gáz is lenne anyáméknak ha a házidoki előtt kiderülne hogy itt mégsincs ez-az rendben ha a lány pszichiáterhez jár.

Na bakker beütött a krach ezzel. Gondolkoztam miaszentszar, de végképp nem értem. Anyukája egy idősotthonban él, úgy tudom Alzheimer-es vagyis, mit takar hogy ‘ezek a gyógyszerek’ és miért nekem pofázik erről? Jaaaa, neeeem, sose küldtek vérvételre és amúgy úgy gondolom, ha bármi mellékhatást észlel az ember azt magán úgyis észleli az kiderül elég hamar, ahhoz nem kell vérvétel.

Na mindegy, baszta a csőröm mit akart ezzel, legfőképp az hogy tud  e rólam, mert hogy én sose beszéltem neki erről az biztos. De nem hülye. Reggeli antidepresszánst ott szoktam bevenni, legtöbbször olyankor amikor még nincs ott, vagy ha mindketten ott vagyunk, várom míg valahova kicsit eltávolodik vagy minimum elfordulok, de ő se hülye. 

és akkor ez a vérvétel téma, meg hogy elmondta nekem a koleszterol / rin (vagy nem is tudom melyik helyes) szintjét, hogy szednie kéne a gyógyszert hogy ne legyen egy agyi infarktusa, én meg közben azon gondolkoztam, hogy 30 évesen kb nem akarok még halálfélelmet. 

Sőt, ő nem tudhatja de ti nagyon is, hogy mennyit foglalkoztat a halál amúgy is, és a kolléganőm által is non stop ez megy.

Öhm, és akkor még megtetőztem a napot a mai kiállításmegnyitóval este 6-kor. Na az meg újabb szorongásos dolog, mert rengeteg ember van ilyenkor, idegenek de tömegével, gyerekek, felnőttek és ha ez nem lenne elég mindig ott van az a rohadt sajtó amit utálok, a hülye újságíró meg a rohadt tv-s kamera. Most csak egy volt, de mindenfele forgott, egyszer felém is, elléptem, meg a hülye újságíró a fényképezőgépével. Utálom.

Ahogy elindultam haza, ez már este 7-kor buszra vártam, aztán a kutyával sétáltam, kolléganő szavai kattogtak  a   fejemben, ott beszélt bennem, nem távozott, megőrített. A boltban a sorban állva kezdtem könnyezni, haza érve beomlott a rendszer és a lebegésből becsapódtam. Heves zokogás tört rám és konkrétan öklendeztem…majdnem hánytam …. de ahogy ez elmúlt, csend lett a fejemben, kolléganő nem beszélt többet. Csend lett. Fáradt és tompa csend.

Megint új szakasz kezdődik, új tompa, érzéstelen, (lebegő?) szakasz és várom az újabb érzés-meteoritot.