Én

Sziasztok,

Ezek a testi problémaim úgy érzem:

Alacsony vagyok – ez marad, ez nem akkora gond már a fejemben, látok rengeteg ilyen magasságú embert párkapcsolataban:)

Nincs rajtam izomzat, vékony, gyenge vagyok- ezen lehet segíteni, kondi, futás, sportok, ez a léleknek is jó lenne-ezen dolgozni akarok- de még ez is elmenne a jelenlegi állapotban:)

Fogazat, nincs szép mosolyom egy két fogpótlás kell – ezen lehet segíteni a pénz megvan rá – ez kötelező, mert túl nagy szinte leküzdehetetlen hátrány a mindennapi életben, a lányok egyből kizárnak miatta, zavar a kommunikációban, nagyon nagy része a bezártságomnak jelenleg úgy érzem.

Kicsit jobban odafigyelni az általános ápoltságra -ez megoldható szerintem.

A pattanások már elmúltak 25 éves koromban.:)

Ezek egy normális belső motivációval rendelkező emberenek hétköznapi dolgok lennének, nekem az éveken át tartó lemondás miatt már nehezebb.De ezeket meg kell oldanom, még azt sem zárom ki, hogy a belső poblémák már ettől enyhülnének.

Munka, anyagiak:

A munka rendben van, bár most hullámvölgy van a belső háború miatt.7 éve stabil munkahely, több előlépetés volt már, több mint az országos átlag a fizu jelenleg.És értek a munkámhoz és szeretem is.Programozás, számtech, igazi introvertált meló.:) Most még az is zavar, hogy egy szűk sötét oxigénhiányos, túlzsúfolt irodába kerültem.Ezt meg kell oldanom valahogy, mert most a munkahelyre mint egyetlen 100% pozotívra az életemben a legnagyobb szükség van.Ott nem lehet semmi gond.

Az anyagiak nem túl rózsásak, mert brutál szegénységben nőttem fel, az eddig megkeresett pénz nagy részét vissza fordítottam anyunak, a házra, a 12 évvel fiatalabb öcsém miatt vagyok még itthon én támogattam a felnevelését.Most végez a suliban, jön mellém dolgozni, a probléma kilőve. Neki is sokat adtam, de ezt szívesem tettem neki, Rákattantam a sportfogadásra, ott is ment el pénz, ezt most be tudom fejezni, mert nem vagyok a saját ellenségem..Autom nincs, saját ház egyedül nem fog menni, mert a fentiek hiányoznak hozzá.De van félretéve több mint fél évi munkabérem, az azért nem rossz.Adósságom 0.

Család, torz személyiség kialakulása:

Anyu buta, az ápolatlanság tőle jön, ő is hozta szerintem az ő szüleitől.Nem utállom, de nem is szeretem.A legjobb kifejezés az, hogy szégyenlem.Próbál a maga módján igyekezni, de nincs benne semmi érzék a gyerekneveléshez.A visszahúzódás, félelem, szorongás, rossz testtartás, gyenge beszédhiba tőle jött.

Apu 15 éves koromban meghalt, ívott, alkesz volt, sok szeretetet nem kaptam tőle, nem gondoskodott rólam meg a családról,Egy percig nem hiányzott, örültem mikor meghalt, mert kaptunk árvaságit és a mély szegénység megszűnt.Én osztottam be a pénzt anyu helyett. Elvittem a suliba a pénzt magammal és beoszottam, mindíg csak annyit adtam neki ami aznapra kellett.Szűkösen de megvoltunk így.

Egész gyerekkoromban koszosan jártam iskolába, en voltam a kicsúfolt, akit mindenki került az egész általános iskolában.Szegénység, éhezés, fázás, volt.Szeretet 0. 25 éves koromig nagyon pattanásos voltam ezért nem volt esélyem ismerkedni. A középiskola elején már teljesen be voltam zárva, pont úgy mint ma. Ebben a bezártságban élek azóta is.A személyiségfejlődés elment negatív irányba és vége volt a legjobb éveimnek.Segítséget egészen mostanáig nem kaptam, de igazából nem is kértem.

A belső hibák, itt vannak a legnagyobb gondok azt gondolom:

Introvertáltság – ezt el tudom fogadni, néha élvezem is, Zavarnak az extrovertáltak, ha túlpörögnek , de semmi komoly.ha okos és tud normális lenni jöhet egy beszélgetésre a munkahelyen.Nincs buli, szórakozóhely, nagy társaságok, de nem baj.

Önértékelési zavarok – A lány aki most segít nekem azt mondja, hogy ezek nem valós hibák amiket én látok.A külsöben nincs igaza, nem tudom miért nem mondja ki.A belsőben van.Valóban nem vagyok értéktelen, alkalmatlan az emberi kapcsolatokra, csak dolgoznom kell a hibáim kijavításán és elfogadásán.

Nem szocializálódok egyáltalán – nem is fogok szerintem, nekem pár barát és egy szerelem kell, több nem. Én elvagyok a világomban, ha szórakozni akarok.Olvasok, zenét hallgatok, számtech, programozás, nyelvtanulás, filmek, sorozatok. Meg a munka. Csak kellene néha az a pár közeli ember.

Félelem:a gyerekkorból jön, sok dologtól félek, azokat kerülöm. Szégyenlős, bezárt, meghúzódó, halkszavú, bátortalan vagyok. Önértékelési zavarok, a szocfób mind innen jön.

Erényeim amiket elismerek még a legrosszabb pillanatomban is:

Menza teszt szerint IQ-m magasabb az emberek 95%-ánál.

Jó vagyok a munkámban, tudom mozótiválni magam, keresem a kihívásokat.

A másik ember érdekeit tartom szem előtt, nem utállom az embereket, csak jó részét nem szeretem.

Kedves vagyok.

Soha nem bántottam senkit.

A környezetem szerint én egy jó fej vicces, halkszavú, visszahúzódó nagyon okos ember vagyok. Egyetértek.

A felismerés:

 Szerelmes lettem egy munkatársamba és már nem bírtam tovább és életemben először(33 évesen) megírtam egy lánynak az érzéseimet. Ő egy beszélgetést adott, látta mivel van dolga és mondta, hogy nem fog működni.Szóban látta a bezártságot, írásban kb ezeket mind leírtam. Viszont elkezdett segíteni. Ő egy nagyon segítőkész lány, Adta a tanácsokat. Én meg közben elkezdtem életem első mély depressziós szakaszát.Felismertem mi a probléma, elkezdtem olvasni a témában (ami előtte soha nem tettem meg, tagadás volt ezerrel !).Most itt tartok.Van egy ember aki írásban segít, személyesen nem akar egyenlőre.Én még mindig szeretem, nagy változást hozott az életemben, odavagyok érte. De át tudtam alakítani pozitív érzéssé a szerelmet.Nagyon jó érzés.És ez segít.

A jövő:

Testi hibákon dolgozni.-nincs belső hajtás ezt akarom fejleszteni valahogy

El kell költözni otthonról – társsal könnyebb lenn, de az egyik nem megy a másik nélkül

Motivációt fejleszteni – nem tudom hogy kell

A negatív gondolatokat pozitívval ellensújozni – itt kellene hatalmas segítség tőletek, mert a lánytól eltekintve senkire nem számíthatok és így nehéz, majdnem lehetetlen az egész változás és be fogok süppedni újra. Ez a kulcsa mindennek. Kérem aki tud és akar segítsen nekem ebben.

A szocfóbon enyiteni, megszüntetni úgysem lehet.

Személyes találkozókat szeretnék hozzám hasonlókkal, ezt hogy kell elérni?

Folyamatos önvizsgálat, pozitív keresése.

Kérem aki tud segítsen, nagyon szeretnék megváltozni, de egyedül nem fog menni.

Köszönöm.

Én Read More »