reménytelen szerelem

Nem az a tiszta, hűvösen távoli forrásvíz, akit életed második felére terveztél, ó dehogy! Vagyok a maláriás, trópusi napsütés- arcodon a fájdalmas lázrózsa, vagyok szívedben a nyugtalanító, vörösbarna lüktetés. A tűzforrónál is forróbb, vagyok a LEGforróBB, a testet öltött superlativus.

Kedves Z betű!

Nálad felejtettem egy összeszakadt matracon a szívemből egy jókora darabot, és bennem is maradt egy kivakarhatatlan, különös, hússzínű szívszelet -valaki másnak a szíve-, aki hajlékony és könnyed, mint maga a Z. Drága kicsi Z betű, nekem még nagy szükségem lehet a szívemre, és tudom, hogy Neked is a sajátodra. Egy mód van rá, hogy visszacserélhessük a szíveinket: megint meg kell, hogy csókoljuk egymást! De Békakirályom, megválthatnak-e még minket az én földönfutó, mezítlábas, toprongyos csókjaim? Lehetsz-e még a Hercegem?

Hűbéresed,

az A betű

”Kedves A betű!

Veled kezdődik minden tulajdon. Szívről beszélni nem mennyei közös, a szívről beszélni egyéni és saját. Mint Z betű, mindenkire csak visszapillantok, előttem már felsorakozott mindenki, közöttük vezérükkel, Veled. A csókot tőlem kéred, a sor végén hátradőlő, majdnem el is tanyáló Z.-től? Apropó eltanyálás, N betű komolyan támogat abban, hogy ne tegyem, mert megzavarná identitását.     Szóval rám gondolsz, vagy egy másik Z.-re? Mondjuk talán kisöcsémre, z-re? 😉 Szívemből bármikor kaphatsz, már vettél korábban is, nem mércézek, mindig jöhetsz, és vehetsz is belőlem. Szívet cserélni?

Nagy műtét.

Megpróbálhatjuk.

Ha ketten halunk, legalább übereljük a shakespeare-i R.-t, és J.-t.

S lesz sírunkra írva, hogy itt nyugszik AZ.”