régi búra

1. mulholland (2006.02.20 09:04)
Szeretlek.
Elmondhatatlanul hiányzol, hiányzik az a töredék, amit kaphattam belőled. Éjjelnappal
a nevedet mantrázom, bármit csinálok mindig-mindig. Elképzelem merre
járhatsz éppen és próbálom a gondolataimat, az érzelmeimet, a vágyaimat
sugározni feléd. Az ablakodat bámulom, valahányszor a villamos elhúz előtte és
azt kívánom, bárcsak tudnád, h. minden gondolatom te vagy, bárcsak éreznéd,
mennyire szeretlek, és bárcsak, bárcsak, bárcsak… Érzel te ebből bármit is?
Tudod, h. így van? Eszedbe jutok egyáltalán, vagy örülsz h. megszabadultál
tőlem?
Iszonyú. Minden olyan elviselhetetlen, kibírhatatlan. Egszerre áltatom magam
veled és így próbálok menekülni, miközben fut a valóság filmje és csak halál
tűnik fel egyedüli megoldásként. Gyűlölök ébren lenni és rettegek elaludni is.
Rémálmaim vannak, olyanok, mint a valóság – hát ide sem bújhatok.
Jó lenne kilépni magamból, elveszíteni a tudatom, megszűnni, eltűnni, nem lenni.

2. mulholland (2006.02.22 08:47)
Sírok. Gondolom, ezen nem lepődsz meg. Számolás helyett mantrázás. Tegnap
belenéztem a tükörbe – a szemöldöktépkedésem még riasztóbbá tette a képet. Most
sem alszom.
Minden pillanatban rád gondolok. Szörnyű, de irígy vagyok minden emberre, aki
bármilyen módon a közeledben lehet.
Vajon meddig lehet így bírni? Énem egyik része folyamatosan ki akar szállni.

3. mulholland (2006.02.25 11:44)
Tegnap is néztem az ablakod. Egészen későn is ott voltál. Eszembe jutott, h.
mindig pénteken találkoztunk. Neked eszedbe jut?
Mindenről te jutsz az eszembe: a hóról, a napsütésről. Nincs egyetlen pillanat
sem, h. ne rád gondolnék. A világ pedig tele van rókákkal.
Nem járok áterhez, lógushoz sem, értelemszerűen gyógyszert sem szedek. Minden
szótól hányok ami úgy kezdődik, h. pszi. Képtelen lennék elviselni azt a
helyzetet – gondolom, nem kell magyaráznom, h. miért.
Minden olyan iszonyú. Semminek sincs értelme. Mivégrere? Ments meg magamtól
kérlek. Szeretlek.

4. mulholland (2006.02.27 13:01)
Megint itt vagyok. Azt még nem is mondtam, h. miután kinyírtam magam a doki azt
mondta, h. border vagyok. Mit gondolsz? (Amikor megkértem, h. fejtse ki
bővebben, azt mondta, most nincs ideje, nézzek utána az interneten. Jó mi? Nem
hittem neki, mert a kétszeri alkalom, amikor elment az ágyam mellett nem tűnt
elegendő alapos vizsgálatnak számomra. Emlékszem egy-két éve véletllenül
botlottam ebbe a betegségbe és akkor olvastam róla ezt-azt. Arra gondoltam, h.
milyen szörnyű lehet annak aki így létezik. Erre tessék. A dolog egyébként nem
jártam utána.) Te mindig normálisnak tartottál. (Nagyon rákaptam a vagdosásra
is, az önsértés eme haladó fokára. Nem értem, h. korábban miért nem csináltam és
most miért igen. Egyik nap iszonyúan kiborultam. Magamat is megrémítettem,
annyira. Kívül estem a normális ember kategória határain.)
Bárcsak itt lennél. Bárcsak megbeszélhetném ezt (is) veled. Meg egyébként…
Itt ülök egy hülye gépteremben és sírok, ami lássuk be ciki. Lépek.