Pszichiátria

Szeretnék beszélni nektek egy kicsit egy egészen másfajta felfogásmódról amit ismernetek „kellene”. Először ha megengeditek beszélnék pár szót magamról.Pszichológiai asszisztensnek tanultam, mellette párhuzamosan az ELTE-PPK szakán tanultam pszichológiát. Nem fejeztem be, csak 2 félévet. Hogy miért? Azért mert pszichológiai asszisztenskedésem közben olyan dolgokat láttam, amik finoman szólva is elvették a kedvem az egésztől. Olyan fajta hozzáállást láttam az orvosoktól, ami leginkább tömeges gyógyszerfelírásokra és „lerázásokra” hasonlított mintsem valódi gyógyításra. Ebben én nem kívántam résztvenni. Ennek ellenére nem veszítettem el érdeklődésemet a pszichológia iránt, és azok iránt az emberek iránt akik gondokkal küzdenek. Az én pszichológiai felfogásmódomhoz leginkább Feldmár András munkássága áll közel, mert ő megfogalmazta és a széles nyilvánosság elé tárta azokat a gondolatokat és elméleteket amik bennem is megfogalmazódtak már egy ideje. Ennek a lényege pedig az hogy a pszichiáterek többet ártanak mint használnak. A betegeket kontrollálni akarják nem pedig gyógyítani. A gyógyszerek ártanak. Bár ideiglenesen oldják a feszültséget, esetleg elviselhető közérzetet nyújtanak, de ez csak a jéghegycsúcsa, csak felszíni kezelés. Azok az emberek akiknek gyógyszert kell szedniük nem bolondok, csak problémáik vannak. Az igazi bolondok azok, akik azt hiszik hogy pár bogyótól majd megoldódnak a lelki problémáik. Az igazi segítség csak és kizárólag a pszichoterápia lehet és sok-sok-sok irányított beszélgetés. 

Elmondom nektek mennyire könnyű bolondnak lenni. Bevallom egyszer játszottam egy nagyon nem fair és csúnya játékot. Elmentem a körzeti pszichiáterhez. Semmi bajom nem volt, egyszerűen csak kíváncsi voltam. Beadtam neki hogy miféle problémáim vannak. Ő rámnézett és felírt 3 különböző gyógyszert, megállapította hogy bipoláris vagyok és azt mondta hogy rendszeres kontrollra és kezelésre lesz szükségem, lehet hogy nagyon nagyon sokáig. Hát ennyire egyszerű a dolog. Ha kicsit erőlködtem volna szerintem simán el tudtam volna intézni hogy a zárt osztályra jussak. Van ez a csodálatos könyv a DSM IV. Ami minden pszichiáternek van, és ha jön hozzá valaki a tüneteivel Ő egyszerűen csak felnyálazza ezt a könyvet és abban benne van hogy a tünetei alapján milyen „betegsége” van az adott embernek. Vigyázzunk a cimkézéssel, mert ha egyszer ránksütik hogy bolondok vagyunk akkor nagyon nehéz ebből kikerülni. Egyenlőre ennyit írtam. Van még mondanivalóm fogok még írni ha van rá igény, ha nincs akkor is legfeljebb nem olvassa el senki. Szép napot nektek!