összeomlás

Szinte minden nap felhív a férjem Németországból, hogy mi újság velünk, és vele…

Igazán jólesik ez a szoros kontaktus.

És bár csütörtök-péntek itthon voltam, betegállományban, totálisan padlón, sikerült úgy beszlénem vele a telefonban, hogy ezt ne hallja.

Nem gondolom, hogy minden lelki kanyarom rátartozik. Jobb, ha nem tudja. Jobb, ha a munkájára tud figyelni, és nem nyafogok neki a telefonban – úgysem tudna segíteni.

Mire hazajön,   – csütörtökön – bízom benne, hogy a nehezén már tényleg, tényleg túlleszek… és mosolygósan, frissen, üdén, fiatalosan tudom őt várni, szeretettel…