nyomor

változatlanul fura minden.

nem nagyon eszem, ami nálam a gondok legbiztosabb jele. az a fura, hogy mintha nem is fogynék annyit, amennyi indikolt lenne. nem mintha most ez lenne a legfontosabb, de érdekes. ritkán és keveset iszom, hónapok óta tegnap fogyasztottam először némi élvezeti szert, viszont rengeteget dohányzom.

vettem pár új műszaki cikket, aminek hatására átrendeztem az egész lakást. életemben először kimondottan jól érzem magam otthon. még sok a teendő, de mivel nincs más dolgom és rengeteget vagyok otthon, ez most egész jól leköt.

tegnap borzalmas voltam. teljesen megőrültem. azt hiszem egyetlen perc sem volt, amikor ne gondoltam volna rémálompasira. komolyan megfordult a fejemben, hogy felhívjam, de szerencsére nem tettem. sajnos egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy nem fog eljönni az a nap, amikor megtszem. ma sokkal jobb, de volt már ilyen.

tegnap este nagyon ki akartam mozdulni. igazából tudtam, hogy nem lesz jó, de annyira rágörcsöltem a pasira, hogy szükségem volt rá, hogy kiszabaduljak a saját gondolataimból. természetesen mérsékelt sikerrel jártam, szinte csak pillanatokra sikerült elvonatkoztatnom a saját problémámtól. nem hoztam fel a témát, csacsogtam a többiekkel, akik szintén pocsékul vannak, de ők sem panaszkodtak. nem képmutatás vagy szégyen miatt, csak mindannyian úgy akarjuk elterelni a gondolatainkat, hogy nem beszélünk arról, amire gondolni sem akarunk. tudom, hogy mindhárman fel akartunk hívni valakit tegnap, akit nem lett volna jó ötlet. régebben ilyenkor elvettük egymás telefonját, majd annyit ittunk, hogy visszaadtuk egymásnak és részegen tovább aláztuk magunkat. erre már nem volt szükség tegnap, ebből a szempontból felnőttünk, de érezhető volt, hogy mindannyian szenvedünk. a srác lassan egy éve nem tud túllépni azon, hogy a volt barátnője kidobta, a barátnőm meg évek óta szerelmes egy srácba, aki most alapított családot. ezeket már többször megbeszéltük, világos, hogy mindenkinek ez jár a fejében amikor együtt vagyunk, de már nem akarunk beszélni róla.

mérsékelten ittunk, szívtunk, táncoltunk, beszélgettünk közös barátokról, utazásról, vicces videókról stb.. a tegnap este annyiról szólt, hogy ne legyünk egyedül. rohadt kiábrándító, nem tudom, hogy mitől lehet jobb. otthon már megőrülök, társaságban meg szintén pocsékul érzem magam. lehet, hogy el kéne mennem pszichológushoz.

bőven van bennem szégyen, amiért nem vagyok képes megoldani a helyzetet. és persze a közelgő ünnepek sem segítenek. utóbbit igyekszem tudatosan leszarni.

Casanovával beszéltem telefonon, beláttattam vele, hogy egy önző barom. nem írom le a kontextust, de konkrétan kimondta, hogy ha igényt tartok a társaságára, akkor mindenben az van, amit ő mond és meg se foruljon a fejemben, hogy ő bármiben is megpróbál alkalmazkodni. beismerte, hogy ez nem valami rokonszenves, de ez van. nem vesztem össze vele, de nem is mentem át hozzá. és terveim szerint nem is fogok.