Levél S.nak

Kedves S.

 

Amikor találkozunk, elhiteted velem, hogy fontos vagyok neked és részt akarsz venni az életemben.

Kedves vagy, érdeklődsz irántam, megoldásokat javasolsz életproblémáimra, búcsúzáskor megropogtatod a csontjaimat, közlöd, hogy a seggemet nem fogdosod meg – hehehe, hányszor sütöd ezt el egy nap vajon? – megdícséred mégegyszer a toilettemet , csókra nyújtod a szád – ügyesen elkerülöm – feldobva távozom, remélem a folytatást, amit megígérsz.

és itt elakadnak a dolgaink.

És én nem értem.

Biztosan valami nagyon fontos dolgot tanulok most ,mert nagyon fáj a hiányod.

Ma beugrott, hogy az első zeneterapeutámat 5 hónapba került kiheverni.

Hűha, nagyon profi vagyok már, ha téged sikerül 3 nap alatt kiheverjelek.

 

és ma rámküldesz egy emlékeztetőt a Linkedin-en.

Amire én nem reagálok természetesen.

Nem ebben maradtunk.

Nem erről volt szó.

arról volt szó, hogy írsz egy emilt, hogy mikor beszélünk.

 

arról, hogy mit tehetünk olyan aknákkal szemben, mint hogy „a szülők érdekellentéte nem csak neurotizál, hanem pszichotizál is”.

magamra hagytál.

de tudod, hogy én mindent kibírok. mindent. ezt is ki fogom bírni.

kemény csaj vagyok, munkába fogok temetkezni.

és leírlak. Mert nem jól bánsz velem.

én nem ezt érdemlem.

attól, hogy beteg vagyok, még nem vagyok hülye.

lehet velem értelmesen beszélni is.

és nem kell félteni engem, hogy ha kibillenek az egyensúlyomból – naná, hogy kibillenek – nem nyerem vissza azt.

vagy igen?

Veszedelmes viszonyok…

na de hát te azért nem ostromolsz tisztességtelenül…

csak egy jó szót szóltál hozzám!

nem értem.

lassan begyógyulnak a sebeim, és elfelejtelek.

mint a zeneterapomat is elfelejtettem. beépült a lelkembe, hogy jó nő vagyok.

ez a fontos.

és ezt tőled is megkaptam. Köszönöm szépen.

elraktározom. ez igazán fontos visszajelzés volt nekem.

köszönöm. isten áldjon és óvjon további utadon.

örülök, hogy egy kis darabon együtt mehettünk.

Levél S.nak Read More »