A blog 1 éves, Marcel Sabitzer 25 ma

Ma két születésnapot is ünneplünk, ugyanis eltelt már egy év a blog nyitása óta, de egészen véletlenül Sabitzer is ma ünnepli a 25. születésnapját

A nyitó poszt itt található

Sajnos tavaly valamikor véletlenül sikerült kitörölnöm, ezért ilyen posztba került. Még szerencse, hogy sikerült visszahoznom. A blog első képe következik. 

 

 

„Láthatjátok, hogy egy kis szőke gyerek” – Ezt írtam hozzá. 

 

Ekkor még új volt, ezért sokkal érdekesebb is, mostanra meg már bele is fásultam ebbe a mániába. Viszont nehezen lehet tőle megszabadulni. A blog első posztja nem sikeredett valami komolyra, azonban a következő már igen, amikor a válogatottas posztot írtam. Ekkor mutatkozott be a felnőtt válogatottban, annak is lassan itt az évfordulója, március 23-án. 

Nyárig nagy lelkesedéssel írtam minden egyes posztot, a lehető legrészletesebben a meccseket, majd, ahogy a mánia elfajult, egyre több gyűlölet került a posztokba, aminek a csúcsa ősszel volt. Ekkor váltottam mániát, ennek köszönhetően Sabitzer is kapott szerepet a blogban. Nem tartott sokáig, mert ő elég rövid mánia volt, ami nem is baj. Eredetileg Linzer sokkal jobb mánia, csak annyira elfajult, hogy muszáj volt tőle megszabadulni, még, ha csak rövidebb időre sikerült. Arra elég volt, hogy a gyűlölet meghaljon, véglegesen januárban halt meg, aztán újjá alakult a mánia. De ez inkább olyan volt, mintha csak folytatnám, ahol abbahagytam, kevesebb gyűlölettel. Bár nem állítom, hogy egyáltalán nem irritál, mert sajnos igen. 

Ilyen a mániák történetében nem igen volt. Ha egyszer valaki elfajult, majd elmúlt, nem alakult ujjá. Régebbiek többször is visszatértek, de akkor csak évek múlva, nem azonnal, egy éven belül.
Télen kissé elhanyagolódott a blog, ekkor enyhült a gyűlölet, de a mánia is. Ezért született ekkor kevesebb poszt. Most viszont kezd újra a régi lenni a poszt, még, ha nem is olyan intenz
ív, mint, amilyen tavaly, de olyat nem is várhatunk. Maga a mánia se lesz már olyan. Ez a mánia már nem új, szinte már természetes, hogy foglalkozom vele, nem sok újat lehet róla megtudni, az eddigiek vannak mostanra is. A baromságait is ismerjük már, egyiken sem lepődünk már meg. A szánalmas dolgain sem hökkenünk már meg, már természetesnek veszünk szinte mindent, mert nem új, már tudjuk azokat róla. 

 

 

Egyébként nem gondoltam volna, hogy megünneplem az első évfordulót a bloggal, hisz volt olyan időszak, amikor véglegesen elmúlt a mánia. Ki a fene gondolta volna, hogy aztán visszajön. Még, ha nem is olyan szinten, mint a tavalyi volt. Őszintén szólva, én úgy már nem is szeretnék vele mániázni, nem is tudnék, mert annak a vége is csak az elfajulás lenne. 

 

Térjünk rá a másik szülinapra, Marcel Sabitzer szülinapjára. 1994. március 17-én látta meg a napvilágot Grazban vagy Welsben (még ezt sem lehet tudni pontosan, ami szörnyen nevetséges).

 

 

Katjáék megünnepelték a szülinapját, már éjfélkor felköszöntötték, ami amúgy nagy divat, hisz akkor lépünk át a következő napba. Viszont nagy marhaság, mert közel sem biztos, hogy pont éjfélkor született meg, tehát célszerűbb lenne akkor felköszönteni, abban az órában, amelyikben született. 

Rakott fel insta sztorikat.

 

 

 

 

 

Csodálom, hogy nem valami giccses szar bulit csináltak (biztos feltették volna azt is, ha olyat szerveznek, mert jó vele villogni). Most itt csak egy felköszöntés volt és koccintás. Linzertől hiányoltuk az ilyen videókat, de igazából meg se kell rajta lepődni, hisz ők semmit se tesznek fel, ő meg főleg nem, a csapattársak szerintem meg telibe szarták a szülinapját. Ő inkább elment a kis faluba ünnepelni, úgyis csak rájuk kíváncsi. Amikor meg együtt Laurával, akkor meg az ő barátainál próbált bevágódni. Emlékeztek még? Idén sem lesz másképp. Hisz őt mindenki csak zaklatja a szurkolóktól kezdve egészen a médiáig. Hagyjuk inkább a faszba, nem az ő szülinapja van ma. Majd szeptemberben. Remélem, nem tart ki addig a mániám….

 

Majd Katja feltett egy ilyen insta sztorit is.

 

Ez a haj egyszerűen csúcs. Sokkal jobb így, hogy nem a mániám, mert így is baromira viccesnek tartom Katja insta sztorijait és nem bassza fel az agyam (nem, mintha a mánia alatt olyan ideges lettem volna rájuk. Nem volt olyan erős, csak azért lehetett és azért is volt olyan rövid). 

 

Mánia szinten ez az ember nem annyira jó. Számomra hiteltelen már, főleg, amiket a válogatottban csinált, és ez a születési hely csak ráadás. Azóta se láttam azt az interjút, de már a transzfermarkton is át van írva.

 

 

A szurkolók ok nélkül biztos nem találnak ki ilyet. Miért tennék? Mire lenne jó? Semmire. Akkor mégis hogy jött ez a Wels? Mai napig rejtély. Ha esetleg mégis ott, miért csak most árulta el? (azaz tavaly májusban). Érthetetlen teljesen. Ha, meg kitalálta, mire jó, hogy mást mond? 

A google továbbra is Grazot tünteti fel születési helyeként, illetve ez.

 

 

Ez a válogatott lista, itt továbbra is Graz szerepel. Azért ez hitelesnek mondható (bár sose lehet tudni). Na, mindegy, hiteltelen, már hinni se lehet neki. Nem hiszem, hogy ilyet nyomnának le a torkán, hisz ez a csapatnak se jobb, se rosszabb nem lesz. Az ő karrierjét szintén nem befolyásolja. Tehát egy értelmetlen szarság. Esetleg csak unatkozik, lassan már egy szava se igaz. 

Meg, amiket válogatottban csinál, az egy nagy szarkavarás, egy nagy hazugság. Már nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy az egész válogatottság már egy nagy kín neki, de lemondani nem akarja, mert, ha esetleg véletlenül kijutnának valahová az osztrákok, arról már nem szeretne lemaradni és pontosan tudja, hogy ezek a barmok mindig behívják őt, ő meg eldöntheti, hogy most épp van-e kedve hozzá, vagy nincs. Ez egy mocskos dolog. Ki kéne vágni végleg a válogatottból, csak mástól veszi el a helyet időnként, egy olyantól, aki szívesen szerepelne. 

Most jönnek majd a válogatott meccsek, kíváncsi vagyok, hogy most visszamondja-e, lesz-e kedve a válogatott meccsekhez, vagy sem. Ha lemondja, akkor hány órakor és milyen sérülést talál ki? Örülnék, ha részt venne, megint együtt edzenének Linzerrel és együtt játszanának, mint szeptemberben és októberben. Linzer meg majd nem passzol neki a meccseken, inkább vissza hátra passzolja. Ő is nagyon értelmes, komolyan…. de azért mégis csak jobb, mint ez a hazudozás, amit Sabitzer csinál. Ja és hazaárulás is, úgy beszél, mintha ő nem osztrák lenne és úgy is szidja őket. 

 

 

 

Ilyen szülinapi torta jár ma neki. Boldog szülinapot neki.

A meccset sajnos tegnap játszották, de én nem pocsékolok rá egy percet se.

 

Térjünk rá inkább Linzer meccsére, ők ma játszottak. Az ellenfél az Innsbruck volt, egy frissen feljutott csapat, akikkel októberben döntetleneztek. Most viszont idegenben nyertek 2-0-ra.

 

 

Bemelegítés a meccs előtt.

 

Az első félidőben ismét azt a vacak alibi játékot mutatták, mint ősszel, de az ellenfél kritikán aluli volt, még egy labdát is alig tudtak megtartani. A Salzburg az első félidőben nem csak, hogy alibiztek, de rengeteg elszúrt labdájuk volt. Linzer szinte semmit se csinált, pedig már kiakarta magát cicáztatni, de a hülye ellenfél nem adta meg neki ezt a lehetőséget. 

 

 

Azonban nem kellett mégsem csalódnunk, ugyanis a második félidőben hozta a szokásos formáját, még, ha nem is olyan intenzíven (egy ilyen béna ellenfél mellett nem igen lehet azokat a dolgokat csinálni), de azért a csetlés-botlás bőven megvolt. 

 

 

Elég gyakran eltaknyolt. Kétszer volt olyan eset, amikor az ellenfél felrúgta és sárga lapot kaptak miatta. Ezt ő szokta csinálni és általában inkább csak nemzetköziben adják meg neki a jól megérdemelt sárga lapot, amiért majd mehet is a szokásos hiszti. Most visszakapta. Ő is ezt csinálja mindig. Nem, mintha megúszná annyiszor, rendszeresen elbuktatja, meg felrúgja az ellenfél, de inkább ő hozza magát olyan helyzetbe. 

 

 

Nem kell érte aggódni, egy kicsit fájlalja, majd felkel. Nem igen érzi a fájdalmakat, max kicsit közvetlenül a rúgás után. De aztán simán el van, nem sérül bele. Ha volt is olyan, hogy megsérült, a következő meccsen már játszott. Mikor az ellenfél rúgta fel, a második esetnél az ellenfél a sárga lapja után odament hozzá bocsánatot kérni és egy kicsit átkarolja. Mit csinál ez a marha? Elhúzza magát idegesen. Nem tetszik neki, hogy fel lett rúgva? Észrevehetné ő is magát, nagy faszság, amit csinál. 

 

 

Új sztár van a Salzburgnál: Szoboszlai Dominik. (bár a magyar média már jóval előtte is sztárolta). De igazából csak a magyar média fújja fel, mint az állatot, az osztrák már nem annyira, max csak annyira, hogy jól játszott és gólt is rúgott és a szurkolók ilyenkor dicsérik. Linzer posztján játszik, de ma egyszerre voltak a pályán. Linzer biztos nem szorul ki, mást fognak mellőzni. Pl Junozovicot, aki nem csak, hogy sérülékeny, de öreg is. Jelenleg is sérült. 

 

 

Volt olyan eset is, amikor a csapattársait ellenfélnek nézte. Fejelésnél, mikor várták a labdát, odament zavarni a csapattársát, mintha versenyeznének, ki fejeljen bele. De ezt így csapattársak nem csinálják. Volt olyan is, amikor elrúgta saját csapattársa elől és elpasszolta egy másik csapattársnak. Illetve ki is cicáztatta magát velük (ilyet már nyáron is csinált). Meg rá ment egyikük nyakára, mintha leakarná szerelni, mintha tényleg az ellenfél játékosa lenne. Passzolásnál is megzavarta őket. Ilyenkor mi a fenét érez, mikor ezt csinálja? Direkt csinálja vajon? Amúgy kétlem, tényleg ilyen kis balfasz. 

 

 

A legjobb pillanatban kapták el. Pont lefelé néz, de hát őt nem nehéz olyan pillanatban elkapni. Nagyon sokat nézi a földet még meccs közben is. 

Volt olyan eset is, amikor eltaknyolt a semmitől, senki se ért hozzá, és egy hatalmas hátra bukfencet csinált, aztán felpattant és ment tovább. A passzolásban is eltaknyolt, de ez már nagyon természetes, mint, ahogy az is, hogy időnként ma is sikerült kicicáztatnia magát (még a csapattársakkal is). Aztán átvette, de olyan bénán (ezen meglepődik még valaki?), hogy a labda végül kipattant a fenébe. 

 

 

Fellökte kétszer is szinte egymás után az ellenfelet, a második lent is maradt. Ez a kis nyomorék szokás szerint oda se ment felsegíteni, helyette egy másik csapattársa tette meg HELYETTE. De hát ő észre se veszi, fellökte, lefújta a bíró, majd megy a pofázás, meg a hiszti, hogy mi az, hogy lefújja ezt. És még a sárgákat ilyenkor meg is ússza. De már az se tetszik neki, hogy lefújja (ahogy a Napoli ellen láthattuk, még fel se mutatta a sárgát, csak lefújta, és szinte már az életéért kezdett könyörögni, még a sárga előtt térdre is borult). Lehet, hogy megvádolja az ellenfelet ilyenkor színészkedésért, majd megy a pofázás, hogy ő nem szereti, amikor a bíró igazságtalanul ítél, bevallotta, hogy olyankor nagyon ki tud borulni (még ősszel volt ilyen nyilatkozata, amikor egyfolytában játszotta a jó fiút). Ez meg miről beszél? Milyen igazságtalanságról? Nem veszi magát észre, hogy ő csinálja ezt a sok marhaságot, hogy ő szabálytalankodik egyfolytában, hogy ezért kapja a sárgákat és ezért fújja le a bíró? Szerinte ez mind igazságtalan, szerinte ellene vannak a bírók, vagy a csapata ellen és ő mindenben ártatlan, ő nem csinált semmit. És komolyan el is hiszi ezt, és nem bírja ezt elviselni. Ha észrevenné magát, nem borulna ennyire ki, hanem elismerné, hogy ő volt a hülye, és hiszti nélkül eltűrné a sárgát, ahogy a legtöbb játékos is teszi. Majd egyszer biztos rájön. 

 

 

Volt olyan is, hogy a csapattársa lent maradt és ő volt legközelebb hozzá és még arra sem volt képes, hogy odamenjen hozzá (megtette végül más). Csak ordítozott a bírónak, hogy fújja már le, ami meg is történt. Innentől kezdve leszarta, hogy van a csapattárs. De nem is várja el, hogy vele megtegye bárki, hogy odamenjenek hozzá. Legtöbbször nem is engedi, hogy vigasztalják. Az ellenfélnek nem engedte a bocsánatkérést. Akkor vergődjön csak magában, meg is érdemli (mondjuk ez neki csak jó, nem hiába nem engedi). Nagyon kis irritáló személyiség lehet, el tudom képzelni, hogy ezért idegesít fel, ezért irritál ennyire folyton. 

Aztán volt olyan, hogy az ellenfélnek ítéltek kirúgást vagy mit (pontosan már nem tudom, mi volt), erre ez a kis nyomoronc begurult és ahogy elment mellette az ellenfél a labda irányába, ő a levegőben lökött egyet mérgesen az ellenfél irányába. És gondolom elképzelte, ahogy jól fellöki, de nem merte csak úgy ellökni. Tudjátok. Amikor az ellenfél belé köt, vagy elkezdenek vele kötekedni, arra se szól vissza. Ő egyedül csak a bíróval mer pofázni, egy olyannal, aki kénytelen lenyelni, nem szólhat vissza (mert még ő lenne kirúgva, nem a pofázó játékos, de hát a bírók helyzete ilyen, nem állhat le mindenkivel veszekedni. Sárga lap és kuss van. Mondjuk ez a hülye azután se fogja be, csak jobban hergeli magát). 

Komolyan be van szarva, ha már visszaszólnának neki? Nagyon úgy néz ki. Tele a gatya. Ő még csak egy kisfiú, nem tudok erre már mást mondani. 

 

Még egy vicceset mondok. Az ellenfél megpróbálta kigáncsolni, és csoda, nem taknyolt el ettől (csak majdnem), szépen elment aztán az ellenfél a labdával, ez a gyerek képes volt utána nyúlni (csak nem visszaakarta húzni, attól se idegenkedik amúgy). És ebbe taknyol el végül, senki hozzá se ért már ekkor. 

 

Mutatok egy videót, ami bár nem ezen a meccsen történt, de szólnék hozzá. (Szerintem még nem került erre sor). 

 

Két hete, másodikán történt. Még a meccs előtt, a kijárat előtt odamegy a másik oldalra, az ellenfél néhány játékosával kezet akar fogni, majd az egyiknek megfogja a fejét, aztán kezet fog vele is. Mégis mi a francnak csinál ilyet (mármint azt, hogy megfogja a másik fejét), ha ő ezt mástól nem tűri el, nem, hogy még az ellenféltől. Több olyan videót is láthattunk nyáron, hogy valaki végig öleli a csapatot, majd mikor elér hozzá, ő elhúzódik, hogy őt ne ölelje senki. Majd a repülőtéren valaki ül mellette, aztán átakarja karolni, aki mellette ül, erre ez a gyerek elhúzódik tőle, ezért az a másik végül ráhagyta, majd faképnél hagyta, amin nem csodálkozom. Itt is látszik, hogy nem veszi magát észre. Fogadjunk, ha olyanja van, ezt csinálja időnként mindenkivel, de, ha vele akarja valaki, azt nem engedi.

Nem véletlen, hogy pikkeltek rá a csapattársak nyáron (most semmi erre utaló jelet nem látok, mostanában a stream is véget ér közvetlenül a lefújás után, míg korábban jó sokáig mutatták még a pályán, és legtöbbször ilyenkor lehetett a jó pillanatokat elcsípni. A tévé már rövidebb ideig mutatta, de még ott is el lehetett ezeket kapni. Itt leginkább a sírásokat). 

 

Elég ebből a gyerekből mára, mindjárt vége a napnak, aztán nem is ő volt a szülinapos, aztán a poszt nagy része mégis róla szólt. 

A blog 1 éves, Marcel Sabitzer 25 ma Read More »