mártíromság

Lehet, hogy sokakat megmosolyogtat, de én tudom, hogy akkor gyógyulok meg, ha képes leszek végre elsősorban magamért élni, magáért az életért.
Igazából másoknak is így tudok rendesen segíteni, a családomat ellátni.
Tele vagyok bűntudattal, ha valami olyat teszek, ami a saját életemért való és ez rohadtul nem egészséges, de így neveltek, gyereknek is ilyen voltam.
Igazából az önzés pejoratív, írhatnék önszeretetet vagy önérdeket.
Gyerekkoromban a szüleimért éltem, mert én voltam a villámhárító a veszekedéseik között és elhittem, hogy csak miattam „tartják” magukat, ezért nekem is tartani kellett magam mint egy jelenlévő figyelmeztető táblaként, hogy velem maradjanak, az én kedvemért türtőztessék magukat (ami nem igazán jött össze, de akkor hittem benne).
Tudom, hogy ha lenne saját önálló életem, a családomat is sokkal bőségesebben ellátnám, sokkal nagyobb örömmel adnék nekik, mint így muszájból.
Az alkohol kicsit segít, hogy lehessek „önző”, de az utóhatása mégis megbosszulja magát.
Szükségem van rá, hogy jó viszonyban legyek önmagammal és legyenek külön útjaim az anya. feleség vonalon kívül is (amiért ők nem neheztelnének, tudom).
De valahogy nem megy.
Létezik olyan tabletta, amitől az ember ebből a terméketlen önmaga-körüli pörgésből inkább egészségesen önzővé válik?!
Kellenének gyökerek, egy nagy adag megvilágosodás, valami düh és cselekvés. Magamért, az életemért, aminek a célja igazából csak maga az élet. Önmagában való.