BAL SZEMMEL KÖNNYEBB
Okos ember kis dolgokból is tanul.
Vettem privát órát a Feldenkrais tanáromtól, aki kanadai és bécsben él és évente kétszer jön ide Osloba tanítani. Egy vagyonért.
Mondom néktek: ingyen adom ezt a tudást, amiért én egy fél vagyont fizetek.
Vegyétek és vigyétek és használjátok!!
Ha valami nem sikerül, sehogysem akar összejönni, kösd le a jobb szemed, és úgy tekints a világra és a dologra!
Tegnap zenészekkel dolgoztunk csoportban. nem tudom elmondani milyen különbség volt, hogyan játszottak, amikor lekötöttük a „kritikus” jobb szemüket. Ég és föld! szárnyalt a muzsika, ha csak a bal szemük volt nyitva!
Én gyakorlatilag évek óta nem bírom megcsinálni a kisfiam bébialbumát.
Ma reggel hatkor egy kedves koreai kolléga rátelefonált a férjemre reggel hatkor, vasárnap!! mondta is a férjem, hogy tudja-e, hogy hány óra van. azt mondta igen.
basszus. amúgy is alvási zavarokkal küzdök, kész voltam, ezek után nem tudtam visszaaludni, Ismét nekiveselkedtem kitudja hányadszor a bébialbumnak.
3 óra viaskodás után feladtam. Egyszerűen nem tudom eldönteni, melyik képet hova, s így tovább.
Na, miután kialudtam ma magam – férjem elvitte a kisfiamat barátokhoz – ismét kiugrottam az ágyból, lekötöttem a jobb szememet, és már kész van a fél album!
Most kicsit pihenek, és megyek tovább!!
.) 🙂
Próbáljátok ki!!
egy olyan embertől tanultam, aki szintén egy vagyont fizetett azért, hogy Feldenkrais tanár lehessen.
A Feldenkrais egy név – egy ember neve, aki rájött ,hogy a dolgok jobban mennek, ha használjuk az egész testünket, és felfedezzük, hogy a testünk belül hogy kapcsolódik össze… mondjuk a gerincemet ha mozgatom, hogyan mozog a csípőm, meg ilyenek.
és ha nézek a szememmel, még jobban látok, ha a gerincemet is mozgatom közben – ha mondjuk jobbra nézek – vagy balra. ne csak a szememmel, vagy a fejemmel nézzek, hanem a törzsemet is fordítsam el, nemdebár??
meg ilyen nagyon apró de nagoyn lényeges dolgok.
kössétek le a szemeteket, a jobbat, ami kritikus és elemző, és nézzetek csak a ballal, ami nem elemez, hanem egységben lát dolgokat, és szeretetteljes is tud lenni…
BAL SZEMMEL KÖNNYEBB Read More »