kiakadás

Úgy gondoltam itt talán nem lesz olyan furcsa egy ilyen „kisebb” kiakadás.

Szóval felébredek, a nap megint kiégeti a szemem. Utálom azt a tetves függönyt, utálom a napot, utálok felébredni is. Lehunyom a szemem, és átfordulok a másik oldalamra. Fogalmam sincs mennyi az idő, de olyan 11 körül lehet. Hallom a szomszéd szobából a Tv-t. Anya fent van, megint nincs kedvem kimászni a tetves ágyból. Egész nap itt akarok feküdni, nem is, inkább aludni akarok egész nap. A fejem hasogatni kezd, ahogy egyre éberebb vagyok. Bassza meg, elegem van ebből! Elegem van az egész életből! Én nem akarok itt lenni, nem akarok itt szenvedni! A következő pillanatban már folynak is a könnyeim, ahogy arcomat az óriási fehér plüssmacimba temetem.

Üres vagyok, üres de mégis, valami odabent pokolian fáj. Éget és mar, ki akar törni, szét akar tépni, és meg is teszi minden egyes nap, minden percben. Hallom, ahogy anya a konyha felé lépked. Tudom, hogy be fog nézni a szobába, mert ennek sincs jobb dolga a kurva életbe. A fal felé fordulok és magamra húzom a takarót, kezemet a szám elé rakva. Nem hallhatja, hogy sírok. Igazam van, nyílik az ajtó, majd csukódik is. Morog magában valamit megint arról, hogy egy lusta disznó vagyok, és megint egész nap aludni fogok. A faszom kivan ezzel. Csak egy napig érezné azt, amit én. Folyton sajnáltatja magát, én pedig undorodom tőle. Akárhányszor meghallom a panaszkodását, legszívesebben képen vágnám. Te jó ég…beteg vagyok. Azon gondolkodom, hogy meg akarom ütni a saját anyám, engem be kellene zárni komolyan. Igen ez vagyok egy ronda, lusta, agybajos, elmebeteg kurva. De ha egyszer nem tudom őt elviselni. Mesterien sajnáltatja magát, én pedig ordítani akarok, hogy fogja már be. Ordítani, és földhöz vágni magam, majd addig csapkodni a fejem a padlóba, amíg az apró darabokra nem törik. Elegem van! Elegem van az emberekből! Utálom őket és ők is engem. Az egyetlen ember, aki tényleg törődik velem Finnországban él, és valójában a legkisebb problémája is nagyobb mintsem, hogy velem foglalkozzon. Nem mondja ki, hisz nem akar bántani, gondolom, de érzem, hogy így van. El fog jönni az idő, amikor ő is meggyűlöl, mint mindenki. Azt sem tudom, miért visel el egyáltalán. Talán mert nincs a közelemben? Igen csak ez lehet az oka.

Leveszem az órát a csuklómról és végig simítom a vágásokat rajta, és talán az arcomra még egy aprócska mosoly is kúszik. Óh, te beteg ribanc.. ezt élvezed igaz? Csak ettől érzed, hogy élsz egyáltalán, szóval már az is felszabadít, ha csak rágondolsz. Könnyeim égetik a szemeimet, mint az állat, hiába törölgetem őket hevesen. A picsába már sírni sem lehet normálisan?! Ki döntötte el azt, hogy nekem ezeken keresztül kell mennem?! Valami istennek nevezett entitás bizbasz?! Vagy a karma?! Esetleg sorozatgyilkos voltam előző életemben?! Miért én…? Mit tettem én? Kinek ártottam ez alatt a nyomorult 17 év alatt?! Kinek?! Elegem van… Meg akarok halni? Meg akarok halni végre! Nem… nem akarok meghalni.. hinni akarom, hogy képes vagyok erős lenni, de elég volt! Egyszerre akarok élni, és meghalni, de a halál gondolata még mindig sokkal békésebbnek tűnik.

Még szorosabban ölelem azt a rohadt macit ez pedig sikeresen eszembe juttatja a személyt, akit életemben legjobban szerettem, talán még most is szeretem, de neki csak egy kurva jó játék voltam, valaki akit tönkre lehetett tenni. Ugye te ribanc?! Mert neked kurvára azt kellett hazudni, hogy szeretsz! Mert ide kellett jönnöd, meg kellett ölelned és csókolnod, mindezt csak azért, hogy aztán kirántsd belőlem azt a kurva kést… mondván, hogy te csak tönkre teszel, hogy én jobbat érdemlek. Ki a fasz mondta, hogy neked kell eldönteni kire, van nekem szükségem?! Sírok, fáj, üvöltenék. Fel akarom hívni, de nincs meg a száma. Fel akarom hívni, és üvöltve sírni neki a telefonba, hogy mennyire gyűlölöm az emlékeket, amiket maga után hagyott, majd elzokogni, hogy mennyire hiányzik, amíg talán meg nem sajnál, és mondd valami kedveset. Én biztosan nem vagyok normális.. Háromszor hagyott ott, ugyanúgy, de még mindig hiányzik. Meg fogok őrülni… Ki akarok állni a vonat elé, és meghalni. De ha még nem is halok meg, legalább egy amnéziát adjon nekem az ég. Ki akarom törölni a múltamat. Mindent. Úgysem számítok senkinek. Én csak ki akarom törölni magam az emberek emlékezetéből….

Valahogy emberképesre szenvedem magam, ami önmagában legalább egy óra, ha nem több. A konyhában mellé öntöm a kávét szóval ordítva káromkodva vágom a bögrét a földhöz. Nem tagadom marha jól esett. Persze anyám halálra vált arccal rohan ki, hogy mi a faszt csinálok, mire megvonom a vállam felszedem a szilánkokat és kivonulok az erkélyre majd rágyújtok egy cigire. Bámulok a semmibe a negyedikről. Sokszor akartam leugrani innen.. de túl nagy az esélye, hogy túlélem. Elszívom a cigit, bemegyek és eszek valamit. Természetesen nem meleg kaját, hisz anyám megint kitalálta, hogy ő ugyan be nem panírozza a húst. Háh, hát arra várhat, mert én ugyan nem fogom. Folyton én csinálom, és kurvára elegem van már ennek persze hangot is adok, ami viszont kirobbantja cirka a harmadik világháborút, szóval sírva rohanok be a szobába becsapva az ajtót, és ülök le az ágyra zokogva, elővéve egy pengét.

Zokogva vagdosom össze a csuklóm, majd csak nézem, ahogy a vörös vonalak lassan megtelnek vérrel. Mosolygok és sírok egyszerre. Valójában ilyenkor ténylegesen meg akarom anyámat ölni. Pontosan tudja, milyen vagyok, hogy mi van velem, de valljuk be, leszarja magasról. Vagyis tulajdonképpen ő csak elkönyvelte, hogy az ő jótanuló kicsilánya, amellett hogy a saját neméhez is vonzódik, nem lehet még Borderline is, na neem, az kizárt. Neki nem lehet ennyire elbaszott gyereke. Hát bocs anyu, nem én választottam ezt! Kibaszottul nem azért szenvedek ennyit, mert olyan geci jól esik, és ezt végre felfoghatná mindenki! Kurvára elegem van abból, hogy elítélnek, van, aki veszélyesnek is tart. Félek. Félek az emberektől. Nem merek egyedül bemenni egy kurva boltba se, nemhogy ártsak, valakinek bassza meg. Nekem.. már csak elegem van. Semmi nincs, amiért élhetnék… senki nincs, akiért élhetnék. Nincs senki, aki megölel, szorosan a karjaiban tart és biztonságot nyújtva azt mondja, hogy minden rendben lesz. Nincs ilyen személy. És nem is lesz. Senkinek nem kell egy kövér, ronda, beteg, hisztis ribanc mint én. Jobb lenne, ha meghalnék. Csak megkellene halnom… mindenki jobban járna. De én biztosan.