képmutatás

Sajnálom, hogy nem lehettem olyan normális, mint végül ő lett! Gondok nélkül. Sajnálom, hogy nem tudtam megadni számodra, amit ő megadott … hogy nem lehettél rám sose büszke úgy ahogy rá az vagy. Minden percben. Sajnálom, hogy ennyi gond volt velem, hogy aztán később a sérültségeimet képtelen voltál elfogadni. Akármennyire szükségem volt rád, sose beszélhettem, mert sose bízhattam benned. Kiszámíthatatlan voltál. Egyik percben a kedves mézesmadzag, aztán csak zokogtam .. újra és újra. Sajnálom, de Te számomra már gyógyszer nélkül nem létezel. Ő lett rendben, én lettem a sérült, talán mert lány vagyok, s mert a harmadik generáció. Tudom, egyikőtöket se hatja meg, hogy a maci ázik a könnyeimtől, melyek kiapadhatatlanul ömlenek belőlem. A maci, a maci ázik és érzi … ő érzi, amit Te talán sose fogsz. Meguntam, hogy nekem mindig rendesnek kell lenni, velem mindennek rendben kell lenni, meguntam a képmutatást, amit melletted muszáj voltam az életem részévé tenni. Elfáradtam a színjátszásban, amihez hozzászoktattál. . Mi van , ha nincs minden rendben? Megtörik benned az álca képe, Te még tettethetsz, én nem fogok. Ha más nem is, a maci tudja …. ő mindent tud.