Holnap
Holnap hajnali ötkor kelek, hatkor indulok, és én nyitok a munkahelyemen 6.45-kor.
14.15-kor lelélcelek, 15.00től 16-ig vagyok a pszichomnál.
16.30ra talán odaérek az oviba.
Kisfiamat és barátnőjét viszem gyerekszínházba!!!!!!!!!!!!!
18.00-19-00-ig.
jaj de örülök!! egy anyukától vettem a jegyet, lecsaptam rá! ez kell most nekem meg a kisfiamnak!!
a mh.emen nem töröm össze magam egyáltalán, várom, hogy vége legyen a napnak. örülök, hogy már nem érzem egyszemélyben felelősnek magam azért, ami történik. hát őszintén szólva nagyon szomorú… – Ma is történt pl. egy baleset, – a kollégiám szerint hát igen, ilyesmi előfordulhat…
Ma csináltam egy egész listát a „vészjelekről”, amiket tapasztalok a munkahelyemen.
Nem akarok vérben forgó szemekkel, indulatokkal beszélni ezekről holnap a pszichomnál – inkább szépen odaadom a helyes aranyos kis pasinak, és majd ő elgondolkodhat azon, hogy szóljon-e valakinek a felsőbb vezetésből. Nem az én feladatom.
És én inkább arra akarom az órát használni, hogy ÉN ÉPÜLJEK BELŐLE.
Leginkább arról a fájdalomról akarok beszélni, amibe hétvégén belezuhantam.
Összerogytam tőle és a sötét konyhában a padlón feküdve vártam, hogy jobban legyek…
Még arra sem tudtam felállni, hogy a kisfiam és az apja keresgéltek a lakásban. A földön lapítottam és vátram, ohgy „elmúljon a lelki fájdalom roham”.
Holnap tehát a családi viszonyokat fogjuk cincálni egy kicsit… – és hogy hol tartunk. Itt is meg kell erősödnöm, erősödnünk… Jó lesz nagyon. Örülök neki.
Meg persze arról is kell beszélni, hogy hogyan lehet okosan állást váltani. Mert hát azért azt is meg kell lépni sajnos. Nem akarok tönkremenni itt a stresszben… és elvesztegetni egy egész évet haszontalanul, amikor jobb dolgom is lehetne.