isten

Köszönöm Babarczy Eszternek, hogy leírta ezeket, amik már eddig is motoszkáltak bennem, csak nem tudtam tudatosítani, kimondani:

„A depresszió is tiltakozás a világ ellen, teljesen egyetértek, bár én azt mondanám, hogy inkább egy én-a-világban érzés elleni tiltakozás, tehát valami olyasmi, hogy én nem akarok/bírok benne lenni ebben a világban, hagyjanak békén. 

Mind a kettőt használják zsarolásra a sorstársaink, de azért nem mondanám, hogy mindig zsarolás, hacsak nem valami nagyon átvitt és metafizikai értelemben, amikor Istent zsarolod, hogy legyen már jobb, adjon egy jobb világot vagy jobb ént.„

Istenre haragszom és vele dacolok. Nagyon haragszom rá a múltért, mert mindabban a szituációban ártatlannak éreztem magam, amibe kerültem a családom miatt.
Azt vallják a jezsuiták, hogy Isten olyan, mint egy jó szülő, hagyja, hogy a gyerek megtapasztalja a szabad akaratot és annak következményeit. Ha akarna, besegíthetne, de nem mindig akar.
Szóval a szüleim szabad akaratának és ezek következményeinek áldozata voltam és ezt tartom nagyon igazságtalannak. Bár nem tudom, mi lett volna, ha nem ez van és azt sem, hogy lehet, hogy mégis segített az Isten, mert lehetett volna rosszabb is.
Úgy dacolok most vele, hogy nem fogadom el mindazt a jót, amit manapság ad nekem, ami itt van bennem és körülöttem, túl a múlt nehézségein.
Neki ez tulajdonképpen mindegy, ő nem haragszik rám, mert én ilyen makacs vagyok. Talán inkább szomorú a fafejségem miatt.
Azt hiába várom, hogy seggberúgjon és learattassa velem a babért, ha én úgy döntöttem, hogy megmutatom neki, hogy nem és nem.
Jó lenne elfogadnom azt, hogy nem biztos, hogy elég okos vagyok (és nem is kell annak lennem), hogy átlássam mindannak a jelentőségét, ami régen történt velem, ami miatt ide kerültem, ahol tartok.
Ha van – ha nincs jelentősége, akkor is már elmúlt és jó lenne tudni az itt és mostban élni, az éppen érett almát leszakítani a fáról, ami itt van az orrom előtt.
Ha hálás vagyok, az nem baj, de szerintem azért sem haragudna rám az Öreg, ha nem lennék eléggé az.

Lényeg, ki szeretnék szállni a dacos gyerek poszttraumás pozíciójából valahogy, akkor szerintem a depresszív önszabotázsom is elmúlna.