Delírium II.
2017. december 22. 22:04
Aludnom kellene. De nem megy. Az agyam kattog, meg aztán az a nyomorult óra is zúg a falon. Hallom a szívverésemet is. Talán ha bekapcsolnék valamiféle zenét, nem lenne annyira fojtogató ez a majdnem-csönd.
Megettem három szelet süteményt. Hármat. Aztán újra a fürdőszobában térdelve eszméltem önmagamra. Mondjuk, most legalább nem képzeltem azt, ahogy egy szürke kéz magával ragad.
Nem akarok elaludni. Álmomban mindig meghalok. És aztán reggel, vagyis hajnalban, mert háromkor úgyis felkelek majd, szomorúan konstantálom, hogy életben vagyok. De legalább látom majd a csillagokat. Az életbenmaradás szomorúsága.
Nincsen senki fent, most jön még a csend.