Stresszorok
Na ez az, hogy másnak is „elég” ennyi, vagy ez nálam már túlzott? Mert a (buddhista) barinőm szerint ezek az élet velejárói, nem stresszfaktorok.
Kezdődött azzal, h mennem kellett a hematológushoz (amúgy tökre fölöslegesen) dél körülre. 3/4 2-kor már be is hívtak, addigra már elég hisztis voltam. Érdekes, ugyanazzal jöttek, mint tegnap a házidokinő, h máshol várnak az emberek. Ja, de teljesen más, ha ip.-re megyek, mintha random beugrok a benkbe vagy a Telekomhoz, húzok egy sorszámot, meglátom, h 27-en várnak előttem, akkor vagy rászánom azt a 3 órát, vagy otthagyom a sorszámot (másnak még jó lehet), és megyek a francba. Anyámmal beszéltük, h régen nem kínozták az embert az időponttal, beestünk, és pont annyit vártunk, mint most, időponttal… (Érdekes, a magándokik valami csoda folytán bírják tartani az ip.-t.)
Na, erre most meg du. megtalált egy ezerévevolt kolléganőm lánya fb.-n, és mindjárt talit kezdett szervezni, eközben hívott az első férjem (ezen a ponton már szűkült össze a gyomrom), attól meg hiába kérdeztem valamit (orvosi dolog, ugye, first anyós belgyógyász), de csak hajtogatta a magáét. Eközben valaki beszélt volna velem, mire oda jutottam volna, hívott a haver, az is lenyúzta a lelkem különféle szívességkérésekkel és az ő orvosi problémáival. Mire befejezte, okafogyottá vált a másik beszélgetés.
Viszont most már totál remeg a gyomrom, és tiszta zizi vagyok. Jogos?