függőségek

Én és a pia

 

Ötéves koromban rúgtam be először. Kávélikőr, annyi fogyott a jó magasra tett üvegből, hogy a Nagyi azonnal észrevette. Még a szokásosnál is szemtelenebb voltam,  így ágyba dugott, és mire anyámék jöttek értem, ki is aludtam. Semmi negatív élmény. Itthon meg nagycsaládi ebédekkor, szilveszterkor kaptam egy-egy gyűszűnyi bort, pezsgőt. Szóval, ízlett. Aztán tízévesen egy vendégségben sikerült meginnom minden pohárból a maradékot, ezzel lebuktam, de hát semmi bajom nem volt! Tizenkét évesen már rendszeresen söröztem a haverokkal, egyszer vörösbortól rosszul lettem, nagyanyám nem igazán értékelte, hogy lehánytam a nemrég meszelt falat, de ő sem köpött be anyáméknál. (A borral azóta is gondjaim vannak…) Középiskolás koromban már rendszeresen ittam, leginkább sört, de már töményebbet is. Az egyetem otthagyásában pedig a további tizenvalahány dolgon kívül a pia is közrejátszott. Utána már itthon is voltak problémák, de sem az ivásról, sem a dohányzásról jótékony anyai pofonokkal nem lehet leszoktatni.

Aztán a melóhelyek. Mindenhol általános volt az ivászat, persze nem akartam le- és kimaradni, eleve az a bizonyos férfiakkal rivalizáló nőtípus vagyok. A munkavégzésem miatt sok mindent elnéztek, még az utolsó stádiumot is: szabadság + betegállomány, két hónap. És akkor leszakadt az égbolt: már haluztam a piától. A lányom elment a házidokinőhöz, aki beutalt az átriára. Nem volt egyszerű ügymenet, a doktornő közölte végül: húsz perce van, hogy eldöntse, vállalja-e az elvonót? Vállaltam, de felújítás miatt csak három hét múlva fekhettem be. Na, én addig sem ittam, úgyhogy végül is mindegy volt, kaptam Antaethylt mankónak. 2,5 évig semmit sem ittam, majd jött egy kemény 3 hetes visszaesés, aztán megint két év majdnem tisztán.

Azóta megint iszom, és szándékomban sem áll lemondani róla. Talán ha megint a lejtő aljára érek…

 

A függő alkat

A haverom szerint mi azért iszunk, „mert másképp nem tudjuk elviselni az életet”. Szerintem van benne genetikai hajlamosító tényező is. De mindenképp igaz, hogy létezik ún. függő alkat, aki egyik függőséget cseréli a másikra, ill. több parallel függősége van. Amikor nem ittam, a szüleimtől függtem. Haverom a gyógyszerektől. Aztán még a társfüggőség…

A cigarettáról a hathetes kényszerleállás (a gerincműtét kapcsán) óta nem tudom eldönteni, hogy ez igazán függés-e, vagy kényszercselekvés? Hajlok az utóbbira…

Biztos létezik olyan terápia, ami a függőséget mint olyat meg tudja szüntetni, mindenesetre nekem nem találtak megfelelőt.

Egyetlenegy, ami biztos, és elsősorban az italra (és az egyéb tudatmódosító szerekre) vonatkozik: ha nincs meg az az erős belső motiváció, hogy „én ezt nem akarom”, addig csinálhatnak bármit. Ha megvan, elég hozzá néhány mankó, de a visszaesés és a függőség tárgyának veszélye fönnáll. Talán szerencse is kell hozzá, hogy valakinek élete végéig tartson az eltökéltsége…

 

*

Számos „sztorival” tudnám még ezt tarkítani, de így is nagyon hosszú, szappanoperát meg nem szeretnék írni. Mégis, ha bármiről van kérdésetek, szívesen válaszolok!

.