60. születésnap
Már nem az első 60. születésnapi partin vagyunk itt vgendégekként meghívva.
hát ez valami elképesztő, hogy itt ezt hogy megünneplik.
többnyire nem saját otthonban, hanme kibérelnek egy helyet, és úgy kb. 100 fős vendégsereget hívnak össze.
Kb. úgy néz ki az egész, mint egy esküvő.
Van kaja, szép asztali dekoráció, élőzene, olykor másfajta műsorszám is, a barátok prezentációjában – kórus, történetmesélés, dobolás, – az ünnepeltek egyéniségének megfelelően.
kezdésnek mindenki pontosan megjelenik a meghívón feltüntetett időpontban, mert egy hosszú bemutatás következik, ohgy ki kicsoda és mit jelentett az ünnepelt életében.
az én 60. születésnapomon magyar népzenészek fognak játsznai magyar népzenét.
és már most elkezdhetek rá gyűjteni, gondolom, mert azért nem egy olcsóság egy ilyen történet…
de hát pont azt mondogattuk a féjremmel, hogy basszus, egy taxisofőr megengedheti magának ezt – egy ilyen országban élünk…
és hogy milyen édesek és kedvesek voltak az emberek, az fantasztikus.
és meghívnám a húgomat is meg a két gyerekét is.
van ám csasztuska is mindig! az ünnepelt házastársa a felelős érte, és a barátok adják elő!
hát szóval, fel kell kötni a gatyaszárat…
nekem egyelőre inkább stressz, mint nagy ünneplés – de mire 60 éves leszek, megtanulom ezt is!!!
és bizony, lehet, hogy jó lesz látni a baártokat együtt – és némi családtagokat is…
a férjem partija is talán meglehetősen international lesz – és talán ő is hív meg vendégeket a saját hazájából…
miért legyünk egyszerűek, ha lehetünk bonyolultak is, nem igaz?
nekem nagoyn tetszik az, hogy így megadják a módját és felejthetetlenné tesznek alkalmatkat.
itt a születésnapokat egyébként borzasztó nagy becsben tartják, felköszöntik egymást, és csupa pozitívakat mondanak ilyenkor egymásnak ,és hurráznak és minden…
nagoyn nagy szám. nekem nagoyn tetszik. de nagyon stresszelek miatta már most.
milyen frizurám lesz és milyen ruhám, és elég csinos leszek-e és nem akarok-e majd éppen fogyni és nem sikerül ,és a többi…
de jó, hogy már most álmodozom róla…
ez valami jó, amire lehet készülődni.
mert egy fontos állomás lesz majd az életemben, érzem.
és sokat gondolkodom azon is, hogy jó lenne meghívni lelki sérüólt barátokat is, és nyíltan kimondani: basszus, azt ünneplem, hogy túléltem a megaláztatásokat és a fájdalmakat, és sikerült mégis emberré lennem – na, olyan ugyan sosem leszek, mint akinek boldog gyermekkor jutott, de azért mégis, valamit sikerütl kezdenem az életemmel. és nem csak szomorúság van az életrajzomban már, hanem sok boldogság és sok siker is.
addigra talán én is megírom a történetemet könyv formájában.
szeretném. nem sok igazi történet található a könyvpiacon.
szeretném, ha az emberek tudnák, hogy milyen könnyű tönkretenni egy gyermeket, és hogy ezzel milyen borzasztó életet sóznak a nyakába… –
de ebben a nehéz sorsban megértem a küldetésemet is.
tanítani kell a szülőket. tanítani kell a tanárokat, a főnököket, az óvodapedagógusokat, a társadalom minden egyes tagját, hogy jobban figyeljenek oda a gyerekekre. mert sokan észrevétlenül szenvednek.
igazából szeretném elmondani a történetemet – hogy honnan hova jutottam el. (sokat jár az eszem msotanában a skizofrén nagyanyámon, aki büszke volt rá, hogy ő jobban takarított a Ganzban, mint a Marcsi nevű kolleganője, és hogy őt sokszor megdícsérték, hogy milyen szépen felmosott…)
igen. az én nagyanyám takarítónő volt a ganzban. és skizofrén. és túlélt két világháborút.
remélem ,hogy a 60. születésnapomon majd lenéz rám az égből és mosolyog.
és már tudom, hogy nem mondhatom el senkinek , hogy min mentem keresztül.
a fájdalmakra nem kíváncsiak az emberek. csak a szépre. és ez lehet ,hogy jól is van így.