érzelemfilozófia

 

Érzelmek iskolája –

MÁSODIK RÉSZ – AZ ÉRZELMEK ISKOLÁJa GYERMEKKORUNKBAN

 

aztán arról beszélgetütnk, hogy kinek milyen filozófia, hiedelemrendszer „jutott” az érzelmekkel kapcsolatban. Mi az, amibe belenőttünk? Hogyan viszonyultak a mi szüleink az érzelmekhez? Mi az ami tudattalanul „normálissá”, elfogadottá, megszokottá vált a számunkra?

 

Vannak családok, ahol szinte egyenesen tabu az érzelmek világa. Tilos fájdalmat kimutatni, sőt, egyáltalán fájdalmat érezni is!! netán dühöt, vagy félelmet.

van ahol örülni tilos.

nálunk szerintem minden autentikus érzelem tilos volt.

mi mindig csak „úgy csináltunk, mitnha” minden rendben lenne…

pl. mintha örülnénk.

de azt hiszem, a szüleimet megrémítette volna, ha tényleg örülni mertem volna, vlaóban, szívből, igazán.

tehát ezek az érzelmeket elutasító csaldok. Számukra az érzelmek veszélyes dolgok, jobb, ha úgy csinálunk, mintha nem is lennének. Aki elő mer hozakodni velük, az olyan, mint aki valami tabu témáról beszél. Aki a családhoz akar tartozni, az követi ezt a gondolkodásmódot.

Szegény gyerek – nicns más választása. Ő is megtanulja az érzelmeit nagy ívben leszarni. Amik pesze attól még ott vannak, csak éppen kezelhetetlenné és ismeretlen banditákká válnak.

vannak olyan családok, amelyek nem utasítják el az érzelmeket, de mindenestre azért bagatellizálják  őket és nem foglalkoznak velük túl sokat, mint az élet kellemetlen részeit, elviselik. Főleg a negatív érzelmekről van szó. Félelem, szorongás, féltékenység, irigység, fájdalom.

aztán még van néhány variáció, ki hogy bánik az érzelmekkel –  de a lényeg, hogy nagoyn kegvés olyan család van, amelyik meg tudja tanítani a gyerekének, hogy az érzelmekkel jóban érdemes lenni, mertazok így is úgy is ott vannak, akárhogy is gondolkodunkm róluk, olyan szülőt meg már nagyítóval sem nagyon lehet találni, aki megtanítaná a gyerekének, hohgy hogyan lehet okosan bánni az érzelmek okozta káosszal, és az érzelmek által felhalmozott energiával…

 

A lelki betegeknél pont az a lényeg, hogy mivel nem ismerik az érzelmeiket, ezért bánni sem tudnak velük – és egy idő után az érzelmek veszik át az uralmat fölöttünk, és akkor hülyeségeket is vagyunk képesek csinálni felindulásból, félelemből, bosszúból, akármilyen erős érzelemtől indíttatva….

óriási felismerés volt a csoporton résztvevők angy részénél, hogy legtöbben érzelmi analfabéták vagyunk , a szüleink nem tanítottak meg nekünk ezen a területen túl sokat, legföljebb, ohgy nem szabad dühösnek lenni, meg a fiúknak nem illik sírni, a lányoknak meg verekedni, és kész.

Hogy mit csináljunk a fájdalmunkkal, frusztráltságunkkal, félelmeinkkel, dühünkkel, ijedtségünkkel és szorongásunkkal, bánatunkkal, örömünkkel, hogyan kezeljük őket, hogy könnyebb legyen ezeket elviselni, és ne tegyék tünkre az életünket – hát azt legtöbben még filmekből vagy könyvekből sem nagoyn értjük, amikor pedig nem is mi, hanem mások cselekszenek.

apával akarunk többet is tanulni és gyakorolni.

most már egészen világos előttünk, hogy nem vagyunk mi sem világbajnokok ezen a téren.

Én könnyen megbántódom, apa pedig ilyenkor ahelyett, hogy elnzéést kérne, behúzódik a csigaházába, amivel még tovább ront a helyzeten.

Ilyen kis apró sérülések ha felhalmozódnak, nagyon veszélyesek tudnak lenni.

tehát ezért járunk most „iskolába”.

 

nagyon boldog vagyok, hogy ez egy közös akarat most. nagyon boldog vagoyk.

valami jó kezdődik el talán…

azt hiszem, ma egy kisebb áttörés történt a férjemnél – mintha felismerte volna, hogy az érzelmek megismerése, felismerése, tudatosítása és helyes iráynba terelése közös érdekünk, és hogy nagoyn nagoyn sok tanulnivalónk van még ezen a téren. és úgy érzem, hogy igazán nagoyn jól érezte magát a kurzuson, és sokat tanultunk mindketten ma.