Kibillenés
Reggel korán keltem, mert nem tudtam aludni. Kimentem kerti munkát végezni. Fél 10 után reggelizni készültem volna, de nem volt itthon kenyér. Anyukámat nem akartam felébreszteni, had aludjon. Tusolás és átöltözés után elmentem a boltba kenyeret, és tejtermékeket venni. A kocsmát elkerülve mentem. A boltban vett szatyrot a boltban felejtettem. Visszafelé szintén a kerülőúton mentem. De jaj, mert látom, hogy szemből, az utcával párhuzamos másik utcából jön egy autó szemből, ami kb. akkorra érne oda a kereszteződéshez, amikor én, és nekem most nem megy a közlekedés, nem akarok felsülni. Gondoltam, hogy mégsem kanyarodok le a kocsma felé vezető utcába, ahol elkerülhettem volna a kereszteződést. De jaj, mert hátam mőgött is jött egy kocsi. Pedig arra gondoltam, hogy megpróbálom beelőzni a szemből jövőt (földúton jött), hogy jóval előbb érjek oda én, hogy még idejében elkerülhessem a kellemetlenségeket. De kénytelen voltam lassítani, hogy a mögöttem lévő megelőzzön, mert ha még ő is részese lett volna esetleges bénázásomnak, akkor már két autós előtt szerepeltem volna le. Megelőzött. De mivelhogy nehezen belátható kereszteződés, óvatosságból meg is állt, én meg majdnem nekimentem, mert gyenge a fékem. Álltában a szemből jövő már szinte majdnem a kereszteződéshez ért, amikor az előttem lévő elindult. Én gyorsan balra indexeltem, hogy minél gyorsabban lekanyarodhassak. Bár ez sikerült, de ahogy egy kicsit távolabb értem, mégis hallottam hangot a kocsiból, ami nem kizárt, hogy nekem szólt, főleg, hogy ő egyenesen haladt tovább, és neki lett volna elsőbbsége.
Otthon amikor anyukám felkelt, és nem tetszett neki, hogy miért nem értesítettem róla, hogy boltba készülök, mert a húgommal már megbeszélte, hogy jövetbe vegyen kenyeret. És az sem tetszett neki, hogy egyúttal akkor már miért nem hoztam ásványvizet is. Ez utóbbi viszont mégrosszabbul esett, mert eddig szinte mindig hoztam vizet, ha nem kért meg rá, akkor is. És pont most döfött meg, amikor amúgyis zavart voltam. Egyébként egészséges emberrel is előfordul, hogy olykor-olykor elfelejt valamit, amiért szerintem nem járhatna ejnyebejnye.
Az előbb egy darázsféle repdesett a szobámban, amitől meg irtózom. Alig bírtam befogni a flakonba.