dependens viselkedés zavar

(Asperger-szindrómával vagyok diagnosztizálva, mellette szociális fóbiám, kevert személyiségzavarom, krónikus depresszióm is van.)  30 évesen még mindig nem tudok leválni anyukámról. Napról napra egyre több szenvedéssel jár (rémálmok gyötörnek: bezárt pincében futok körbe-körbe, stb.).  12 éves korom óta gyötör depresszió, de mindig reménykedtem, hogy jobb lesz. A környezetem gyakran visszajelezte, hogy életképtelen vagyok amiért a túlgondoskodó anyukámékkal élek, gúnyt űztek belőlem. Párkapcsolataim rövidek voltak általában, folyamatosan rettegés töltött el velük (attól tartottam már az elején, hogy ott hagynak, alávetettem magam nekik). Semmi önbizalmam nincs szociális/önellátás terén, anyám tart el, végzi el helyettem a hétköznapi dolgokat, intézi a hivatalos ügyeket. Úgy érzem erőm sincs, illetve motivációm, hogy összeszedjem magam. Állandóan szorongok, paranoiás vagyok a környezetem miatt (ki mit gondol, hogy néz rám, hogy szól hozzám – nehezen tudom értelmezni). A jelenlegi párom is lenéz, mert cikinek találja az életemet, de azt mondta segíteni szeretne rajtam, szakemberhez kellene járnom. Csak az a kérdés, hogy miből? Nekem nincs túl sok pénzem, anyám pedig nem tartja problémának a függő viszonyt, sőt, retteg, hogy el akarok költözni. Azt hiszem ez egy ördögi kör. Ti mit tennétek (az öngyilkosságot leszámítva)?