darázsfóbia

 Most látom, hogy itt is lehet blogbejegyzést írni – csak az a kérdés, hogy mennyire mutathatom meg az igazi valómat. Úgy, hogy lassan három hét telt el az utolsó terápiás alkalmam óta, már én is látom, hogy súlyosabb a helyzet, mint hittem. Elmebeteg vagyok. Mivel küzdök is pontosan? Borderline személyiségzavarral diagnosztizáltak, de néhány fóbia is a képben van, amelyekkel csak érintőlegesen foglalkozom. Amikor azonban szembesülök a fóbiám tárgyával, mindig eluralkodik rajtam a pánik. Betegesen félek a darazsaktól, a teherbeesésből, és attól, hogy megközelítsem a páromék házát. Sajnos mindketten az anyánkkal élünk, és igen, az is egy hosszú történet, hogy miért rettegek az anyóstól. Talán majd kifejtem.

 Azért vagyok itt, mert a pszichiáterem csak agusztusban tud újra fogadni, csak az a bibi, hogy nem biztos, hogy addig életben maradok! Ismét előkerült az öreg barátom a fiókból: a penge. Sőt, a konyhakéseket is kipróbálom magamon, hátha egyszer sikerülne felszívódnom ebből a tébolyból. 

 Itt vagyok egy passzív-agresszív anyával, egy majd’ 4 éves kapcsolattal (szeretjük egymást, de esélytelen, hogy valaha össze tudjunk bútorozni), és egy anyóssal, aki csak a legkisebb fiát és annak a nőjét isteníteni. Lassan befejezem az egyetemet, de úgy érzem, hogy fölöslegesen csináltam.

 Hát, így állunk. Lehet, hogy még írok ide, lehet nem. Attól függ, mennyire válik be az oldal, na meg hogy mit hoz még ez a három hét, ami hátravan a terápiámig. Kár, hogy a pszichiáterem nem foghatja egész életemben a kezemet, hogy hülyeséget csinálsz, leányom, de én segítek…