csoport terápiák

 

„Ilyenkor szoktam elsírni magam. Könnyeim önkéntelenül törnek fel ebben a koromsötét menedékben, egy másik ember testébe zárva, ahonnan tisztán látni, hogyan megy tönkre minden megvalósult életcél.

Minden eredmény, amelyre büszkék lehetnénk, a szemétdombon végzi.

Egy hete nem álltam ilyen közel az elalváshoz.

Egy hete láttam meg először Marla Singert.

Ilyenkor szoktam elsírni magam; amikor úgy érzem, az életből semmi sem marad, még a semminél is kevesebb, csak múló emlék, feledés.

Nagyon könnyű sírni, ha egyszer rájöttünk az igazságra: mindenki, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal. Bizonyos idő után minden ember túlélési esélye eléri a nullát.”

 

„Az életem maga volt a megtestesült szabadság. Reménytelenségem teljesen felszabadított.

Azután kétévnyi sikersorozat egyetlen este véget ért, mert nem tudok sírva fakadni, miközben magamon érzem Marla Singer tekintetét. Ha nem jutok el a mélypontig, nem is üdvözülhetek; a feltámadás elmarad. Négy napja nem aludtam. Sebesre rágcsált számat mintha bolyhos szövettapéta borítaná belülről.

Marla szemén keresztül hazugnak látom magam. Pedig ő is csaló és hazug.

Marlának én csak egy kisstílű szélhámos vagyok. Mióta másodjára láttam, elkerül az álom. Ha nem venné észre, én voltam itt előbb.

Marla komótosan kifújja a füstöt, majd elhúzza a száját.

Ebben a másodpercben hazugságát saját hazugságom tükörképének látom; bárhová nézek, képmutatás vesz körül, a valódi szenvedések méhébe ágyazódva. A csoport tagjai hetente egyszer küszködve, bátortalanul próbálják megosztani egymással rémálmaikat, a feltartóztathatatlan haláltól való rettegésüket, a torkukba nyomott pisztolycső iszonyatát.

Marla pedig cigarettára gyújt, és a száját húzgálja, miközben én elbújok egy hüppögő tornaszőnyeg alatt. A halál egyik pillanatról a másikra lesüllyed a műanyag virágok és temetési videofelvételek szintjére – érdektelenné, hamissá válik.

A falitükörbe bámulok egy mosdókagylóra támaszkodva. Ha jövő héten is folytatódik az eddigi tendencia, Marla Singer ott lesz a Túlsó Part összejövetelén, az agyparazitások csoportjában.

Hát persze, hogy ott lesz, a világért sem hagyná ki – én pedig mellé ülök, majd a bemutatkozás, az irányított meditáció, a hétajtós kastély, a fehér fény gömb, a megnyílt csakrák után, amikor a gyógyító fizikai kontaktusra kerül a sor, elkapom a kis kurvát.

Leszorítom a karját, füléhez hajolok, és halkan belesuttogom, Marla, te utolsó szélhámos, takarodj innen.

Tönkreteszed az egyetlen valódi élményt az életemben.

Te rohadt kis turista.

Ha legközelebb találkozunk, azt mondom neki: éjszakánként nem alszom, mióta megjelentél. Szükségem van ezekre az estékre, Marla. Takarodj a pokolba.”

 

Chuck Palahniuk – Harcosok klubja (17. 24. 25. 26. oldalakról)

 

Csak mert kérted…