csendörökre

Hát igazán szuperül indult. És megint egy emberi kapcsolatom rossz irányba való változása (közelségből szorongásba) kezdte beindítani a feszültséghullámot, már nem most csak néha kicsúcsosodik már. Bejött egy csaj (anyám lehetne korú! fontos momentum!) , akihez régen, a másik munkahelyemen, ahol egyedül maradtam egy évre, ott ehhez az illetőhöz közelebb kerültem. Ott nagyon egyedül voltam egy évig kb, néha bejött ( ő is régen itt dolgozott, szinte ő tanított be, én váltottam) ,  és lassan közelebb engedtem , meséltem neki az életemről, sőt ölelésig közel engedtem , ott legalábbis. Addig amíg egyedül voltam. Aztán még utána is volt mikor, ha nagyon kiborultam, őt hívtam fel. Hát asszem, már soha többé nem hívnám. A közelségből mint mindig a szorongás maradt.

Most nem egyedül vagyok melóban, van párom (azt gondolta szerintem, hogy odaát már „nem leszek egyedül”, ezért „nem lesz rá szükségem”, de amúgy is a szorongás maradt magamtól is), oda is időnként bejön, (mert anno felesben dolgozott, félig ott ahol én kezdtem, félig meg ezen a másik helyen, ahova aztán kerültem, hogy senki ne legyen egyedül, szóval ő ilyen jolie joker, mindenkit ismer)

Mióta kialakultak ezek a „hármasok” ahogy néha bejött , ő, az ottani kolléganőm és én, elkezdtem rettenetesen feszültnek érezni magam és mindig szorongok a jelenlétében. Persze csak kolléganőmmel (aki az ő volt kolléganője is ugye) szóval csak vele kommunikál, neki válaszol email-re, felhívja ha jönne stb. Hamar lekopott rólam, lassan semmire nem reagált, persze ez rettenet fájt, mert bíztam benne, közel engedtem és kb ennyit jelent neki?  Nekem  egyre bajosabb ez így. Egy-két-három hét, hónap után már meguntam azt az erőlködést, hogy versenyezzek a figyelemért, a szeretetért vagy az emberi szóért.

Ma is ott volt, rengeteg feszültséget fojtottam magamba, főleg hogy ebédszünetből mentem vissza, és váratlanul, már ott volt …  amíg ott volt, rengeteg feszültséget, szorongást, magamba fojtottam, és naná nem az empátiáról híres itt senki. És aztán egy nagyot bakiztam … bunkón kommunikáltam egy olvasóval (könyvtárról lévén szó) , ami nem szokásom, és nem is az olvasón kell leverni a saját szarjaim … erre kolléganőm, persze mindenért rám szól, próbálok könyvekbe bújni, ha feszült vagyok, de tegyem le a könyvet … most meg, persze megkaptam a magamét, hogy még egyszer én ott ezt nem játszom el. Aki …. kolléganő, mi egy szinten vagyunk, ő nem a főnököm, de bármikor bárkinek beszélhet rólam … ha gondokat észlel, a tudtom nélkül is simán elmondja a főnöknek, ez 200%. Úgyhogy meghúzom magam.

elkezdtem azt érezni, rettegtem, hogy simán ki fog rúgatni .  Persze folyamatosan dolgoztam, csendben, kussban, asszem a hétre visszaveszek, szó nélkül csinálok mindent, persze feszültséggel, szorongással, főleg ha aludni se megy okésan, az is gáz. Ott ültem és persze amíg szem előtt nyeltem a könnyeim, mégiscsak emberekkel foglalkozunk, nem borulhatok ki, de mikor bementem a mosdóba …. wc-re, rám tört a zokogás, 10 percen át ott sírtam. Aztán kijöttem, megmosakodtam, de láttam vörösre sírtam a szemem. Persze, kimegyek, szar se veszi észre. És még az a mázli, észrevehetetlenül bevehettem egy Frontint, mert kolléganőt valami … asszem valami barátnője lehetett – lefoglalta. Persze , ő dolgozik ott 30 éve , őt mindenki ismeri és szereti. Beszélgessenek csak, én meg túlélek. Könyvhöz nyúlni nem merek, szólni nem merek …..

most pedig, már rég tettem de lemegyek veszek egy üveg bort. Holnap csak 10-re megyek, most nem baj, ha kiüt. merthogy utána majd este később a gyógyszer ….. de most úgy érzem, ma estére így lesz ….. fasza így kezdeni a hetet.